A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2010. november 14., 10:06
Negyven rendőr teljesít szolgálatot a vörösiszappal elöntött településeken a bűnmegelőzés érdekében éjszakánként - tájékoztatta a védelmi bizottság vasárnap reggel az MTI-t.
2010. november 14., 07:11
Várhatóan a jövő héten lemond szegedi önkormányzati képviselői mandátumáról a Fidesz-KDNP korábbi polgármesterjelöltje; B. Nagy László már a választások éjszakáján bejelentette, hogy vissza fog lépni - írja a .
2010. november 14., 04:40
A közszolgálati televíziók, a Magyar Rádió és az MTI gyarmatosításának újabb állomásához érkeztünk. Elkezdődött az elfoglalt gyarmatok „alkirályainak”, helytartóinak kinevezési ceremóniája – olvashatni Lendvai Ildikó szocialista képviselő közleményében. A teljes szöveget alant olvashatják.
2010. november 13., 20:28
A Legfőbb Ügyészséggel vizsgáltatná ki a fővárosi vezetés, hogy tudott-e a felügyelőbizottság a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) vállalatnál a csúszópénzek visszaosztásáról, illetve hogy eleget tett-e ellenőrzési kötelezettségének. A pénzügyi botrányt a hírTV Célpont című műsora tárta fel.
2010. november 13., 19:30
A morálfilozófus-professzor úgy véli: a választásokon a tekintélyelvűség és a rendpártiság győzött. S megbukott a liberális alapeszmény. A mai közállapotokat leginkább a „demokratikus cézárizmushoz” hasonlítja, a kis Napóleon esetéhez. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
2010. november 13., 18:37
Tarlós: nem hinném, hogy paranoiás vagyok, de ... - A főpolgármester nem érti, miért nem tudott előre a BKV-t érintő határozatokról.
2010. november 13., 17:44
Az MSZP szerint hárommillió embert rabolt ki a kormány a magánnyugdíj-pénztári utalások felfüggesztésével. Török Zsolt, a párt szóvivője szombati sajtótájékoztatóján elmondta: a szocialisták november 11-én törvényjavaslatot nyújtottak be a parlamentnek, amelyben a magánnyugdíj-pénztári egyéni számlák feletti önrendelkezési jog teljes körűvé tételét javasolják. Az MSZP arra kéri a választókat: keressék fel országgyűlési képviselőiket és kérjék őket az előterjesztés elfogadására.
2010. november 13., 16:45
A tanári pálya vonzóbbá tétele pénzkérdés, de nem csak az - mondta az Országgyűlés oktatási bizottságának Fideszes elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Pokorni Zoltán szerint a rendszer hibáinak ellenére sem szabad visszatérni arra a duális rendszerre, amelyben a fiataloknak 18 évesen kellett eldönteniük, hogy főiskolára vagy egyetemre akarnak jelentkezni. Jobb megoldás a két ciklusú, egymásra épülő oktatási struktúra korrekciója, például a tanárképzés visszahelyezése az osztatlan rendszerbe.
2010. november 13., 16:18
Különös érveket hozott fel a kormányzat által tervezett adóváltozások mellett Nagy Anna kormányszóvivő az RTL Házon kívül című műsorában.
2010. november 13., 15:07
Kocsis István BKV-vezérigazgató vétlen áldozat lehet abban a játszmában, amely ezúttal nem is a BKV-ról, hanem Tarlós István főpolgármester és a Fideszhez kötődő üzleti érdekcsoportok közti vitáról szól - értesült a Népszava.
2010. november 13., 14:07
Van aki azt mondja, hogy a jogász Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára kavicsot dobott az állóvízbe; mások provokációról, a történészi kutatások meghamisításáról, a tények felrúgásáról, kiforgatásáról beszélnek. Az ’56-os forradalom évfordulójára időzített, az áldozatok számát firtató könyvében (Szevasztok, én meghalok!) ugyanis olyan eltúlzottnak látszó, nagyságrendekkel nagyobb adatokkal rukkol elő, melyek dominóelvként dönthetik le az utóbbi húsz esztendő historikusi erőfeszítéseit. Egyetemi professzor társát, M. Kiss Sándor történészt faggatta véleményéről KURCZ BÉLA, az 54 esztendő elteltével kirobbant számháború kapcsán.
2010. november 13., 13:30
A büntetés-végrehajtásban tapasztalható túlzsúfoltságot a kormány nem a fogvatartotti létszám csökkentésével enyhíti, hanem a jogszabályok megváltoztatásával kozmetikázza. Módosult ugyanis a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló rendelet, amely előírja az egy fogvatartottra jutó terület minimumát. Mostantól "LEHETŐSÉG SZERINT" kell csak biztosítani az eddig kötelező minimális mozgásteret.
2010. november 13., 12:40
Iszapkatasztrófa: Egy milliárd áll érintetlenül a kármentő alapban - A kárpótlásként újonnan épített vagy használtan vásárolt lakás nem kerülhet többe, mint amennyit az ért, amit elmosott az ár.
2010. november 13., 11:31
Állampolgári demonstrációt szerveznek civilek 2010 november 14-én 14 órai kezdettel a Kossuth térre, a magánnyugdíj-pénztárak államosítása ellen. A szervezők szerint "minden idők legnagyobb lopása", amit a kormány a pénztárakkal művel.
2010. november 13., 10:48
Bemutatták a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökség három szóvivőjét. Bakos Piroska az elnökség "magyarországi arca" lesz, Polner Gergely és Hajdú Márton a külföldi szóvivői feladatokat látja majd el Brüsszelben. Bakos Piroska a Klubrádió Eurozóna című műsorában a kinevezése után arról beszélt, hogy úgy érzi, testhezálló feladatot kapott, mely passzol a karakteréhez, hisz az elmúlt években több nagy rendezvény konferansziéja volt, melyeket gyakran egyszerre több nyelven vezényelt le. Bakos Piroska a kulturális kísérőrendezvények háziasszonya is lesz.
2010. november 13., 09:42
Kettős beszéd jellemzi a Fidesz kommunikációját – vélekedett Kiss Péter annak kapcsán, hogy Orbán Viktor egy német lapnak adott interjújában a Bajnai-kormány válságkezelő intézkedéseit méltatta.
2010. november 13., 09:30
Bolognai rendszer, oktatási reform, európai műveltség, avagy tömegképzés, motiválatlanság, szakképzetlen munkaerő, diplomás munkanélküliség – hogyan jellemezhetnénk a hazai felsőoktatást?