Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2010. november 14., 21:51
Böllérnapra látogattak el a delmagyar.hu munkatársai, ahol is a malacsorsok nyomába eredtek. Csak erős idegzetűeknek, videó!
2010. november 14., 20:36
Több százan tiltakoztak vasárnap délután a budapesti Kossuth téren a magánnyugdíj-pénztári befizetések állami alapba történő átutalása ellen – számol be a Független Hírügynökség.. A civil szervezők egy petíciót kívánnak eljuttatni a miniszterelnöknek, amelyet a helyszínen tüntetők többsége is aláírt. A demonstrálók hangsúlyozták, hogy akciójuk pártpolitikától mentes, és kizárólag a nyugdíjak védelmét szolgálja.
2010. november 14., 19:26
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy zsarolással gyanúsított rendőrt és két társát - tudta meg a hirado.hu vasárnap.
2010. november 14., 16:20
Brüsszelben idén a szocialista Herczog Edit is elnyerte az Év európai parlamenti képviselője díjat. Aki amúgy az elmúlt ciklusban rekordot döntött: 94 elfogadott jogszabály szövege viseli a keze nyomát. Neve szóba került lehetséges biztosjelöltként is. BARÁT JÓZSEF interjúja.
2010. november 14., 14:51
Háromnapos kora óta, közel kilenc hónapja a szegedi gyerekklinika lakója egy szívműtött Békés megyei kisfiú, Jancsika. A csöppséget eddig nem nagyon látogatta az anyukája, olykor a nagymamája érdeklődik felőle telefonon. A kórház dolgozói rajonganak érte: a kezelőorvosa és a nővérek is elhalmozzák szeretetükkel és az orvostanhallgatóknak is nagy kedvence a csupa mosoly gyerkőc. Jancsika a klinika babája - írja a .
2010. november 14., 13:20
Van aki azt mondja, hogy a jogász Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára kavicsot dobott az állóvízbe; mások provokációról, a történészi kutatások meghamisításáról, a tények felrúgásáról, kiforgatásáról beszélnek. Az ’56-os forradalom évfordulójára időzített, az áldozatok számát firtató könyvében (Szevasztok, én meghalok!) ugyanis olyan eltúlzottnak látszó, nagyságrendekkel nagyobb adatokkal rukkol elő, melyek dominóelvként dönthetik le az utóbbi húsz esztendő historikusi erőfeszítéseit. Egyetemi professzor társát, M. Kiss Sándor történészt faggatta véleményéről KURCZ BÉLA, az 54 esztendő elteltével kirobbant számháború kapcsán. tegnap közöltük.
2010. november 14., 10:06
Negyven rendőr teljesít szolgálatot a vörösiszappal elöntött településeken a bűnmegelőzés érdekében éjszakánként - tájékoztatta a védelmi bizottság vasárnap reggel az MTI-t.
2010. november 14., 07:11
Várhatóan a jövő héten lemond szegedi önkormányzati képviselői mandátumáról a Fidesz-KDNP korábbi polgármesterjelöltje; B. Nagy László már a választások éjszakáján bejelentette, hogy vissza fog lépni - írja a .
2010. november 14., 04:40
A közszolgálati televíziók, a Magyar Rádió és az MTI gyarmatosításának újabb állomásához érkeztünk. Elkezdődött az elfoglalt gyarmatok „alkirályainak”, helytartóinak kinevezési ceremóniája – olvashatni Lendvai Ildikó szocialista képviselő közleményében. A teljes szöveget alant olvashatják.
2010. november 13., 20:28
A Legfőbb Ügyészséggel vizsgáltatná ki a fővárosi vezetés, hogy tudott-e a felügyelőbizottság a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) vállalatnál a csúszópénzek visszaosztásáról, illetve hogy eleget tett-e ellenőrzési kötelezettségének. A pénzügyi botrányt a hírTV Célpont című műsora tárta fel.
2010. november 13., 19:30
A morálfilozófus-professzor úgy véli: a választásokon a tekintélyelvűség és a rendpártiság győzött. S megbukott a liberális alapeszmény. A mai közállapotokat leginkább a „demokratikus cézárizmushoz” hasonlítja, a kis Napóleon esetéhez. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
2010. november 13., 18:37
Tarlós: nem hinném, hogy paranoiás vagyok, de ... - A főpolgármester nem érti, miért nem tudott előre a BKV-t érintő határozatokról.
2010. november 13., 17:44
Az MSZP szerint hárommillió embert rabolt ki a kormány a magánnyugdíj-pénztári utalások felfüggesztésével. Török Zsolt, a párt szóvivője szombati sajtótájékoztatóján elmondta: a szocialisták november 11-én törvényjavaslatot nyújtottak be a parlamentnek, amelyben a magánnyugdíj-pénztári egyéni számlák feletti önrendelkezési jog teljes körűvé tételét javasolják. Az MSZP arra kéri a választókat: keressék fel országgyűlési képviselőiket és kérjék őket az előterjesztés elfogadására.
2010. november 13., 16:45
A tanári pálya vonzóbbá tétele pénzkérdés, de nem csak az - mondta az Országgyűlés oktatási bizottságának Fideszes elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Pokorni Zoltán szerint a rendszer hibáinak ellenére sem szabad visszatérni arra a duális rendszerre, amelyben a fiataloknak 18 évesen kellett eldönteniük, hogy főiskolára vagy egyetemre akarnak jelentkezni. Jobb megoldás a két ciklusú, egymásra épülő oktatási struktúra korrekciója, például a tanárképzés visszahelyezése az osztatlan rendszerbe.
2010. november 13., 16:18
Különös érveket hozott fel a kormányzat által tervezett adóváltozások mellett Nagy Anna kormányszóvivő az RTL Házon kívül című műsorában.
2010. november 13., 15:07
Kocsis István BKV-vezérigazgató vétlen áldozat lehet abban a játszmában, amely ezúttal nem is a BKV-ról, hanem Tarlós István főpolgármester és a Fideszhez kötődő üzleti érdekcsoportok közti vitáról szól - értesült a Népszava.
2010. november 13., 14:07
Van aki azt mondja, hogy a jogász Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára kavicsot dobott az állóvízbe; mások provokációról, a történészi kutatások meghamisításáról, a tények felrúgásáról, kiforgatásáról beszélnek. Az ’56-os forradalom évfordulójára időzített, az áldozatok számát firtató könyvében (Szevasztok, én meghalok!) ugyanis olyan eltúlzottnak látszó, nagyságrendekkel nagyobb adatokkal rukkol elő, melyek dominóelvként dönthetik le az utóbbi húsz esztendő historikusi erőfeszítéseit. Egyetemi professzor társát, M. Kiss Sándor történészt faggatta véleményéről KURCZ BÉLA, az 54 esztendő elteltével kirobbant számháború kapcsán.