2010. november 17., 18:40

Kezdetét vette az az aláírásgyűjtés, amelynek célja 200.000 támogató aláírás megszerzése annak érdekében, hogy Magyarország polgárai népszavazáson dönthessék el: továbbra is az EU utolsó helyein fogunk állni női képviselőkben, polgármesterekben, női-férfi bérkülönbségben, hatalommal járó magas hivatalok betöltésében, akadémia tagságban – vagy lehetőséget adnak a nőknek, hogy a férfiak társai legyenek a döntéshozásban is.

2010. november 17., 17:47

A Fidesz is tudja: a gázár alakulása nem akarat kérdése. A 168 Óra stúdiójában Barát József, Jolsvai András, Krug Emília és Pungor András.

2010. november 17., 17:21

"Én felelek Trianonért" feliratú táblát helyeztek a budapesti Kossuth téren álló Károlyi-szobor nyakába a kedd esti Jobbik-demonstráció előtt a rendezvény résztvevői. A tüntetők Orbán Viktor lemondását követelték, a párt újra az utcai politizálás mellett tett hitet. Baloldali értelmiségiek felháborodtak a szoborgyalázáson, ellentüntetést tartanak.

2010. november 17., 16:45

José Manuel Barroso az Európai Bizottság elnöke Orbán Viktorral közös sajtótájékoztatóján leszögezte: tökéletesen egybevágnak a magyar kormány és az Európai Unió prioritásai, így például az energiabiztonság, a Duna-stratégia, a keleti partnerség és a bővítéspolitika folytatása. A bizottsági elnök szerint létfontosságú lesz a magyar elnökség, hiszen jövő év elején kezdődik a 2014 utáni uniós költségvetés előkészítése, valamint januártól lép életbe az EU 2020 stratégia is, amelynek keretein belül minden tagállam reformpolitikáját meg kell vitatni.

2010. november 17., 16:12

Biztonságos szolgáltatás és a víziközmű vagyonnal való hosszú távú, felelős gazdálkodás megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy az önkormányzatok többet fordítsanak a víziközművek fejlesztésére – hangsúlyozta Winkler Tamás a Somogy megyei polgármesterek szerdán rendezett, siófoki találkozóján.

2010. november 17., 15:01

A Bács-Kiskun megyei Kecelen a hatóságok komoly csapást mértek a PB-gázpalackok fekete-töltőire. Egy helyi vállalkozó autógázkútján és PB-gáz cseretelepén teljesen szabálytalan körülmények között, iparszerűen folyt az illegális palacktöltés. A lefoglalt eszközök között több túltöltött, robbanásveszélyes palackot is sikerült még időben ártalmatlanítani.

2010. november 17., 14:11

A K-Monitor Független Közpénzfigyelő Iroda augusztusban fordult a Magyar Villamos Művek Zrt.-hez azzal a kéréssel, hogy az MVM adja ki a társaság ingatlanjainak őrzés-védelmére kiírt pályázat anyagát, valamint a korábban Pintér Sándor belügyminiszter tulajdonában lévő Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) Zrt.-vel kötött szerződést.

2010. november 17., 13:21

A hazai közvélekedéssel ellentétben messze nem Kelet- vagy Közép-Európában lopják el a legtöbb járművet – derül ki a GPS-alapú gépjárművédelemben piacvezető Secret Control Kft. most elkészített európai autólopási térképéből.

2010. november 17., 12:39

Budapest aluljáróiban több mint három hónapja tilos a dohányzás. A tilalmat figyelmen kívül hagyóknak a helyszínen legfeljebb 20ezer forint bírságot kell fizetniük. Abban az esetben, ha nem ismernék el a vétséget, a Szabálysértési Hatóság szabja ki a bírságot. Bizonyítékul szolgál, ha valakit tetten ér a közterület-felügyelő, vagy rögzítik az illetőt az újonnan telepített térfigyelő kamerák.

2010. november 17., 12:03

Úgy néz ki, hogy két táborra szakadt az M4-es gyorsforgalmi építése kapcsán Örményes. Azok a lakók, akiknek az ingatlanján keresztülmenne a nyomvonal, a tervekhez ragaszkodnak, míg az önkormányzat eltolatná a nyomvonalat, hogy az út lakóházakat ne érintsen.

2010. november 17., 11:16

– Az utolsó utáni pillanatig azért kell küzdeni – és én ezt teszem –, hogy az MSZP egyben maradjon. Ha kívülről azt látják, igyekszünk belső szövetségkötésre, máris nagyobb bizalommal viszonyulnak hozzánk a külső szövetségeseink is - mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök lapunknak adott interjújában. Hozzátette: biztos benne, hogy Orbán börtönbe akarja vetn

2010. november 17., 10:44

Míg az elmúlt öt évben átlagosan öt-hét otthonszülést jelentettek a védőnők az ÁNTSZ-nek Győr-Moson-Sopron megyében, addig tavaly egyszer csak 23-ra nőtt a számuk. Geréb Ágnes bírósági ügye miatt most ez slágertéma, még akkor is, ha az említett 23-ból hivatalosan csak öt volt tervezett otthonszülés.

2010. november 17., 10:21

Kissé botrányosra sikeredett a napokban Gyulán, Erkel Ferenc szülőházánál a kétszáz évvel ezelőtt született zeneszerző emléktáblájának felavatása. Az emléktáblán látható arcmás ugyanis nem sok egyezést mutat Erkel Ferenc jól ismert képmásával, s ezt az ünnepségre kilátogató nagyérdemű felhördüléssel jelezte is. Az Erkel Ferenc Társaság elnöke, Bónis Ferenc zenetörténész magyarázkodása is jelezte, baj van. Varga Imre Kossuth- és Herder-díjas szobrászművész alkotásával ezek után valamit kezdeni kell. Kissé kínos ügy.

2010. november 17., 10:11

A Szocialisták és Demokraták, illetve a Zöldek európai parlamenti képviselői teljes körű és független vizsgálatot szorgalmaznak a magyarországi vörösiszap-ömlés kapcsán. A magyarországi és európai hatóságoknak le kell vonniuk a katasztrófa tanulságait, fel kell tárniuk a szabályozási környezet hibáit és az európai jogszabályok nemzeti végrehajtása során felmerülő hiányosságokat. Ehhez azonban független és teljes körű vizsgálat és hiteles információk kellenek.

2010. november 17., 09:05

Orbán Viktor kormányfő és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a múlt csütörtökön aláírta az úgynevezett duális szakképzési rendszer elindításáról szóló megállapodást. A megállapodás aláírói szerint az új szakmunkásképző rendszer alapvetően megváltoztatja az eddigi rendszert: a képzés három éves lesz, a gyakorlati órák száma a jelenlegi duplájára emelkedik, a szakmai felügyeletet és a koordinációt pedig az MKIK látja majd el.