Gyurcsány: Orbán Viktor engem börtönbe akar vetni

– Az utolsó utáni pillanatig azért kell küzdeni – és én ezt teszem –, hogy az MSZP egyben maradjon. Ha kívülről azt látják, igyekszünk belső szövetségkötésre, máris nagyobb bizalommal viszonyulnak hozzánk a külső szövetségeseink is - mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök lapunknak adott interjújában. Hozzátette: biztos benne, hogy Orbán börtönbe akarja vetn

2010. november 17., 11:16

– Nézze, Orbánra én politikai ellenfélként tekintek, akit szeretnék legyőzni a politikai játékszabályok keretei között. Ő viszont személyes ellenségének tart. Ne kerülgessük: Orbán Viktor engem börtönbe akar vetni. Ennek próbálnak érvényt szerezni szinte bármilyen eszközzel – most épp az ügyészséget presszionálva, felrúgva a demokratikus elveket. De a Fidesz hajtóvadászatától én még jól alszom, nem szedek nyugtatót. Velem törököt fognak - mondta Gyurcsány Ferenc a lapunknak adott interjújában.

Az MSZP egységéről, saját platformjáról úgy nyilatkozott, meggyőződése, hogy a Fideszre csak egy nagy demokratikus balközép szövetség mérhet vereséget. – Ezért arra törekszem – és ezt javasoltam az MSZP elnökségének –, hogy nyissunk balra és középre, alakítsuk ki a ’89-es demokraták széles politikai és társadalmi koalícióját. Külön-külön csoportokban egyikünk sem tud nyerni - közölte Gyurcsány Ferenc.

Miért gondolja azt a volt miniszterelnök, hogy vele szemben eredménytelen lesz az eljárás? Miért ragaszkodik "az utolsó utáni pillanatig is" az MSZP egységéhez? A válaszokat megtudhatja a csütörtökön megjelenő 168 Órából.