Több nőt a parlamentbe!
Kezdetét vette az az aláírásgyűjtés, amelynek célja 200.000 támogató aláírás megszerzése annak érdekében, hogy Magyarország polgárai népszavazáson dönthessék el: továbbra is az EU utolsó helyein fogunk állni női képviselőkben, polgármesterekben, női-férfi bérkülönbségben, hatalommal járó magas hivatalok betöltésében, akadémia tagságban – vagy lehetőséget adnak a nőknek, hogy a férfiak társai legyenek a döntéshozásban is.
A népszavazást 27 ismert és sikeres nő, valamint a Nők a pályán egyesület kezdeményezte. Bár szerintük nőnek lenni jó, ám Magyarországon két évtizeddel a rendszerváltás után is kiszolgáltatottságot, mellőzöttséget, lemondást jelent. A kezdeményezés nem a férfiak ellen irányul, csak azt szeretnék elérni, hogy a társadalom felét kitevő nők és az általuk erőteljesebben képviselt témák, az egészségügy, az oktatás, az ifjúságpolitika, az emberi jogok arányuknak megfelelő képviseletet kapjanak. A kontinensen alig van olyan ország, amelynek képviseleti intézményeiben és döntéshozatali szintjein a nők jelenléte olyan botrányosan alulreprezentált lenne, mint hazánkban. A nők döntéshozatalban való nagyobb részvétele nemcsak a nők érdeke, hanem az egész társadalomé, a közéletből ugyanis nagyon hiányzik az empátia, a szolidaritás és a kompromisszumkészség.
Az elmúlt száz évben megvalósult a nők és férfiak jogegyenlősége – esélyegyenlőségük azonban nem. A döntéshozó pozíciókban az élet minden területén kevés a nő: a női közéleti, gazdasági, politikai vezetők szinte hiányoznak Magyarországról, de ugyanez elmondható az egyetemek vezető testületeiről, a kutatóintézetek vezetőiről, különösen pedig az akadémikusokról.
Tavaly szeptemberében adták be a népszavazási kezdeményezést, amit az Országos Választási Bizottság 2010 júliusában el is fogadott és hitelesített. Az aláírásgyűjtés november tizennegyedikén indul és január végéig tart. Ha a kezdeményezőknek sikerül kétszázezer aláírást összegyűjteniük, kötelező kiírni a népszavazást. Ha ezen nagyjából kétmillió ember – vagyis az összes szavazásra jogosult magyar állampolgár 25%-a plusz egy fő – támogatja a kérdést, akkor az Országgyűlésnek kötelessége megalkotnia a vonatkozó törvényt.
A népszavazási íven a következő kérdés szerepel: „Egyetért-e ön azzal, hogy a nők méltó közéleti szereplése vállalásának elérése érdekében az európai parlamenti, az országgyűlési és a helyi önkormányzati választásokról szóló törvények egészüljenek ki olyan rendelkezésekkel, amelyek előírják, hogy csak olyan listát lehet bejelenteni, amelyen egymás után, váltakozva hol az egyik, hol a másik nemhez tartozó személyek szerepeljenek?”
Ha a kezdeményezők sikerrel járnak, a pártok a jövőben csak olyan listákat állíthatnak, amelyeken felváltva találhatók férfi- és női jelöltek. A kérdés különösen aktuális, ugyanis a mostani Országgyűlésben a 386 képviselő közül mindössze 35 a nő, a kormány tagjai között nincs egyetlen hölgy sem, és a polgármesterek között is alig találunk nőt. Ha minden a terveik szerint halad, törvény biztosítja majd, hogy a pártlistákon minden második személy nő legyen, és így a következő Parlamentben a képviselők 25-30 százaléka is.
„A törvényi szabályozást nem célként, hanem eszközként fogjuk fel, amely által megteremtődhet a követendő minta. Magától ugyanis nem történik semmilyen pozitív változás, és a magas szintű döntéshozói pozíciókba nem jutnak el a nők. Nem ütközni akarunk, esélyt szeretnénk adni annak, hogy a két nem együtt tudjon működni” – vallja Rajnai Gitta filmvágó, a kezdeményezők szóvivője. Az ENSZ bizottsága, a CEDAW, amely a nők hátrányos megkülönböztetése ellen dolgozik, többször felszólította Magyarországot, hogy növelje a nők számát a közéletben és a politikában. A kezdeményezést számos civil szervezet, 500 értelmiségi, az EU és az EP szervei támogatják – reméljük, Magyarország polgárai is ezt teszik majd!
Az aláírásgyűjtő ív elérhető
ezena linken.