Pusztító robbanást okozhattak volna a palackok

A Bács-Kiskun megyei Kecelen a hatóságok komoly csapást mértek a PB-gázpalackok fekete-töltőire. Egy helyi vállalkozó autógázkútján és PB-gáz cseretelepén teljesen szabálytalan körülmények között, iparszerűen folyt az illegális palacktöltés. A lefoglalt eszközök között több túltöltött, robbanásveszélyes palackot is sikerült még időben ártalmatlanítani.

2010. november 17., 15:01

A Bács-Kiskun megyei Kecelen egy helyi vállalkozó autógázkútján és PB-gáz cseretelepén tartott ellenőrzés során több, mint félszáz illegálisan töltött, jelöletlen fóliával ellátott PB-gázpalackot, egy félreeső helyen pedig a töltésükhöz használt tartályt és szivattyút, illetve az autógázkúthoz illeszthető töltő adaptert találtak. A fekete-töltő lebuktatását a hatóságok és a hivatalos gázforgalmazók összefogása eredményezte, a hatóságok a közveszélyt jelentő tevékenységet végző vállalkozó és társai ellen eljárást indítottak – számolt be az akcióról a Magyar PB-gázipari Egyesület szakmai bizottságának vezetője.

Farkas József felhívta a figyelmet arra, ebben az évben megnövekedett az illegális töltés következményeként sérültek száma. Bár a sors fintora, hogy maguk a veszélyes tevékenységet végzők is áldozatául esnek saját szabálytalankodásuknak – így szenvedett nyáron súlyos égési sérülést egy jánosházai és egy nagyatádi fekete-töltést végző férfi –, a lakosság nagyobb veszélyben van. Néhány évvel ezelőtt, nem messze Keceltől, a Kunadacsi Faüzemben a túltöltött palack felhasadt, majd a berobbant PB-gáz három ember életét és kilenc sérülését okozta.

A keceli autógázkúton a szabálytalanul, csupán néhány száz forinttal olcsóbb gázt a palackjukba töltető gyanútlan vásárlók is hasonlóan járhattak volna – mondják a szakemberek. A vizsgálat eddigi adatai szerint több mint 20 darab palack túltöltött volt, vagy lejárt az időszakos vizsgálata. A túltöltött palack azért különösen veszélyes, mert a fűtött lakásba kerülve akár már néhány fokos hőmérséklet-emelkedés hatására felhasadhat, a kiáramló gáz pedig pusztító robbanást okozhat.
Ilyen baleset csak a hatóságok által engedélyezett töltőüzemekben, szabályos körülmények között töltött PB-gázpalackok használatával kerülhető el – hangoztatta a szakértő. Az engedéllyel rendelkező vállalatok töltőüzemeiben szigorú termék-, tömörség- és túltöltés ellenőrzés van, csak ezeknek a vállalatoknak a fóliáival lezárt PB-gázpalackjai biztonságosak.

Tegnap 16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Tegnap 16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Tegnap 15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.