Divattá válik az otthonszülés

Míg az elmúlt öt évben átlagosan öt-hét otthonszülést jelentettek a védőnők az ÁNTSZ-nek Győr-Moson-Sopron megyében, addig tavaly egyszer csak 23-ra nőtt a számuk. Geréb Ágnes bírósági ügye miatt most ez slágertéma, még akkor is, ha az említett 23-ból hivatalosan csak öt volt tervezett otthonszülés.

2010. november 17., 10:44


A védőnők tudomására jutott otthonszülésekről az ÁNTSZ évente jelentést tesz közzé, így könnyen nyomon követhető a tendencia a nyugat-dunántúli régióban, s azon belül Győr-Moson-Sopron megyében is. Eszerint pedig az elmúlt évben robbanás történt az otthonszülések számában, míg ugyanis például 2004-ben kilenc, 2005-ben és 2008-ban hét kisbaba született (a védőnők értesülése szerint) otthon, addig 2009-ben már huszonhárom.

Az édesanyák közül hivatalosan csak öten tervezték otthonukban világra hozni a kisgyermeküket, ami alacsony százalékot (21,7-et) ad ki. Ez azért elgondolkodtató, mert például a már említett 2005-ös hét otthonszülésből négyről elismerték a szülők, hogy így is tervezték – ez pedig már 57,1 százalékos arányt jelent- írta a

kisalfold.hu.

A Geréb Ágnessel és az otthonszüléssel kapcsolatos anomáliák miatt nem véletlen persze a titkolózás, ezt maguk a védőnők is megerősítik, akiket a tapasztalataikról, s persze a „bébi bumm" lehetséges okairól kérdeztünk.
A védőnők között nyílt titoknak számít, hogy az ismert szülész-szakorvos módszerét követő dúlák a megyében is jelen voltak/vannak egy-egy otthonszülésnél. (Szóbeszéd szerint maga szülész-bábára is igaz volt ez az állítás - értelemszerűen a letartóztatását megelőzően.)

Az tény, hogy a szülés ezen fajtája most kezd divat lenni a vidéki nagyvárosokban is, Győrben a városrészek közül Révfalut említették a szinte a rögtön az elején, ahol a közelmúltban is szültek így (szándékosan) az anyák. Amikor megkérdezték őket, hogy miért mondtak le a kórházról, szinte mindenki a körülményeket hozta fel indokként, mondván ha néhány napról is van szó, ők nem kérnek azokból.