Ügyesen csal a kormány
A büntetés-végrehajtásban tapasztalható túlzsúfoltságot a kormány nem a fogvatartotti létszám csökkentésével enyhíti, hanem a jogszabályok megváltoztatásával kozmetikázza. Módosult ugyanis a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló rendelet, amely előírja az egy fogvatartottra jutó terület minimumát. Mostantól "LEHETŐSÉG SZERINT" kell csak biztosítani az eddig kötelező minimális mozgásteret.
A büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltak, a telítettség jelenleg közel 140%, és a szigorodó büntetőpolitika, valamint a kis értékű lopások esetén alkalmazható elzárások miatt ennek is a további jelentős növekedése várható. A Helsinki Bizottság tapasztalatai szerint a büntetés-végrehajtási intézetek eddig sem tartották be a törvény előírásait, nem ritkán a másfél négyzetmétert sem éri el az egy főre jutó mozgástér, holott férfiaknál 3, fiatalkorúaknál és nőknél pedig 3,5 négyzetmétert kellene biztosítani.
Azzal, hogy a kormány lazít a jogszabályi előírásokon, nem oldja meg a problémát, viszont szembe megy a nemzetközi elvárásokkal - közölte a 168 Óra online-nal a Magyar Helsinki Bizottság.
Az emberhez méltó elhelyezési körülmények követelményét nem írhatja felül a "kreatív" jogalkotás. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata nem fog változni attól, hogy itthon – formálisan – jogszerűvé válik akár fél négyzetméteren is embereket fogva tartani, és a magyar börtönök tényleges zsúfoltsága nem lesz elviselhetőbb attól, hogy a kormány megpróbálja jogszerűvé tenni ezt az állapotot. A büntetés-végrehajtási rendszernek ugyanolyan nehéz lesz a fogvatartottak közötti konfliktusokat kezelni, az intézetek biztonságát garantálni, és ugyanolyan kilátástalan lesz az elítéltek visszailleszkedésének elősegítése is.
Emellett a Helsinki Bizottság elfogadhatatlannak találja, hogy a kormány a maga számára kibúvót biztosít a polgáraival szembeni kötelezettségei alól, míg fordítva természetesen elvárja a teljesítést. Ez a módosítás azt üzeni: az államnak nem kell teljesítenie a kötelezettségeit, ha az objektív körülmények azt nem teszik lehetővé. Vajon elfogadná tőlünk ugyanezt az érvelést az adóink befizetése kapcsán? - tette fel a kérdést a civil szervezet.