Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2015. június 12., 10:22
A kormány jövő szerdán hallgatja meg a belügyminiszter által javasolt megoldásokat és hozza meg döntését a bevándorlással kapcsolatban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
2015. június 12., 09:04
Orbán Viktor miniszterelnök közlése szerint elsősorban az embercsempészekhez szól a kormány bevándorlással kapcsolatos plakátkampánya, amelynek célja, hogy minden embercsempészhez, útvonaltervezőhöz és megélhetési bevándorlóhoz eljusson a hír: Magyarország az a hely, amelyet el kell kerülniük.
2015. június 12., 07:25
A következő napokban csak helyenként lehetnek frissítő zivatarok, tovább melegszik a levegő, vasárnap akár 36 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből.
2015. június 12., 06:57
Egyelőre tisztázatlan körülmények között két férfi szúrt sérülést szenvedett csütörtök este, a főváros II. kerületében – közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata az MTI-vel.
2015. június 12., 05:10
Gyurcsány Ferenc szerint a kormány támogatottsága egyre csökken és a következő választást a Fidesz csak elveszíteni tudja.
2015. június 11., 18:02
Az Európa Tanács jelentése: a menedéket kérők csaknem negyede börtönszerű létesítményekben él, s védelem nélkül vannak a romák is.
2015. június 11., 17:20
Magyarország sikeres. Ezt ismételgeti a miniszterelnök unos-untalan. Alaptétel: amit sokat hallunk, el is hisszük. Mert a kommunikációs kánon szerint nem a szemével és a fülével hisz a célcsoport, hanem az agyával. Nosza hát, mossuk át!
2015. június 11., 15:34
Salgótarján önkormányzata szeptembertől nem vállalja az államosított, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) fenntartásában lévő iskolák működtetését, mert a kiadás túl nagy terhet jelent a város költségvetésének, adta hírül az MTI.
2015. június 11., 14:11
Mind többet és mind többször kényszerülünk fizetni az egészségügyi ellátásunkért. Leginkább a vállalhatatlan várakozás miatt nyúlunk a zsebünkbe, a legnagyobb gond ezzel azonban az, hogy sok esetben állapotunktól teljesen független, ráadásul kiszámíthatatlan hol, mennyit kell, kellene várnunk az orvosi beavatkozásra.
2015. június 11., 11:23
Az Orbán-kormány hatalomra jutása óta még egyszer sem fordult elő, hogy a keresztény egyházfők nyíltan szembeforduljanak a fideszes politikával. Ám a „halálbüntetés napirenden tartása”, a menekültek ellen indított központi gyűlöletkampány ellen vallási körök is felszólaltak. Csepregi András evangélikus teológus szerint Orbán kormánya átlépett egy határt: most már a kereszténység alapelveit sérti meg.
2015. június 11., 11:12
Az Orbán-rezsimnek kezdettől fogva volt érzéke a szimbólumokhoz. Ha megfigyeljük a korszak történetét, a szimbólumok felmutatásával következetesen messze elől járt. Ezen a nyelven mindig többet mondott el szándékairól és terveiről, mint amit az önmagát mindig nyugtatgatni próbáló nyilvánosság elképzelhetőnek tartott róluk. Aztán utólag rendre kiderült, hogy sokkal többet is tartogattak a tarsolyukban.
2015. június 11., 09:11
Az utóbbi időben több alapszervezetet is feloszlatott a Fidesz vezérkara. A választáson megbukott vagy sikertelenül szerepelt pártsejteket szeretnék újraszervezni. Azt sugallva ezzel, hogy a Jobbikkal szembeni választási kudarc okozója a helyben kialakult kezelhetetlen konfliktusokban, nem pedig az egyre népszerűtlenebb kormányzásban keresendő. Holott a leváltott vidéki szervezetek vezetői inkább a nagypolitika sikertelenségével magyarázzák az ellenzéki rasszista párt térnyerését. Az ország egykori fővárosában, Esztergomban a független Tétényi Évával folytatott ádáz politikai háború után győzött ugyan a Fidesz, az alapszervezetet mégis feloszlatták. Ennek okáról kérdeztük Völner Pált, a párt választókerületi elnökét.
2015. június 11., 06:52
Az Európa Tanács a magyarországi rasszizmust ostorozza. Az előterjesztett szakértői jelentés kifogásolja a menekültekkel szemben alkalmazott bánásmódot és a széles körű rasszista uszítást – írja a Süddeutsche Zeitung.
2015. június 11., 05:54
Mi a magunk szerény eszközeivel próbálunk megtenni mindent a közélet átláthatóságának növeléséért, a korrupció felderítéséért, a különböző fekete pénzek kifehérítéséért.