Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2015. június 16., 11:55
Egy óra leforgása alatt két rablás és egy lopás – ezzel gyanúsítják a rendőrök azt a 24 éves pátyi férfit, akit a bűncselekmények után nem sokkal elfogtak.
2015. június 16., 11:05
A Demokratikus Koalíció (DK) elfogadhatatlannak tartja a belügyminiszter módosító javaslatát, amelynek alapján szerintük semmi akadálya nem lesz annak, hogy „rabszolgaként béreljék” a közfoglalkoztatottakat, és így a polgármesterek olcsó munkaerőhöz juttassák a fideszes vállalkozókat.
2015. június 16., 08:57
A Békemeneteket is szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) a jelek szerint felháborodott a Kétfarkú Kutya Párt és a Vastagbőr blog által szervezett kormányellenes plakátkampányon. A CÖF veretes az alábbiakban teljes terjedelmében olvashatja.
2015. június 16., 08:18
Riadót fújnak a jótékonysági szervezetek a magyarországi gyermekszegénység miatt – hangzott el az Euronews magyarországi helyzetet bemutató riportjában.
2015. június 16., 07:49
Gázpisztollyal rendőrökre lőtt egy férfi az éjjel Budapesten – közölte a rendőrség.
2015. június 16., 05:14
Kedd este 8-ig lehet szavazni a Kétfarkú Kutya Párt Facebook-oldalán arra, hogy milyen óriásplakát kerüljön ki Felcsútra.
2015. június 15., 22:09
A magyar miniszterelnök enged uszítani a menekültek ellen – és a szerb-magyar határ lezárását mérlegeli – írja a Die Pessében Peter Bognar.
2015. június 15., 18:38
Nem minden iszlám hátterű ember terrorista, de buddhista hátterű terroristát még nem láttunk – idézte egyetértőleg Schöpflin György Európai parlamenti képviselőt Semjén Zsolt a KDNP mai sajtótájékoztatóján. Márpedig Mianmar területén a muszlim kisebbség a buddhista terror elől menekül – írta az Index.
2015. június 15., 15:26
A ma kora délutáni kormányszóvivői tájékoztatón a szóvivő sem megerősíteni, sem tagadni nem akarta, hogy az igazságügyminiszter levelet írt volna a rezsicsökkentés miatti uniós elmarasztalásal kapcsolatban a Bizottságnak. Ugyanakkor a sajtóeseményen szintén jelen lévő Németh Szilárd fideszes képviselő károsnak nevezte, hogy a levél kiszivárgott.
2015. június 15., 11:32
A nem lakáscélú devizahitelek forintosítása kapcsán még várnunk kell a részleteket tisztázó jogszabályra, mindenek előtt arra, ki fogja állni a rögzített és a piaci árfolyam közötti jelentős különbséget.
2015. június 15., 10:29
Az ÁFA ellenőrzési osztály volt vezetőjével és 9 társával szemben nyújtott be vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy regionális igazgatóságának osztályvezetője és társai ügyáben a Nemzeti Védelmi Szolgálat tett feljelentést. A vádlottak cégeket szereztek meg és fiktív adóbevallásokkal igényeltek vissza ÁFÁ-t jogosulatlanul.
2015. június 15., 10:09
Óriásplakátok és szuggeráló hatású kérdőívek: Magyarország miniszterelnöke megpróbálja kifogni a szelet a szélsőjobboldali, radikális Jobbik vitorlájából – írja Kathrin Lauer, a Wiener Zeitung tudósítója.
2015. június 15., 09:19
Niedermüller Péter etnográfusként a politikai folyamatok kulturális elemzésével szerzett tekintélyt. Amikor 2011-ben alelnöki tisztséget vállalt a Demokratikus Koalícióban, majd az Európai Parlament képviselője lett, a politikai hatások értelmezése helyett a hatás kiváltásának nehézségeit vállalta. Brüsszelben az Orbán-kormány egyik legkeményebb kritikusaként vált ismertté.