Ahogy meg van írva

Tudom, nem igazán illendő egy koncertről szóló írást a műsorfüzettel kezdeni, de ezúttal nézzék el nekem: régóta el akartam mondani, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar előadásain már a terembe lépve jókedvre derülök. A jegyszedők ugyanis már a bejáratnál kezembe nyomják (mindenkinek a kezébe nyomják természetesen) a műsorfüzetet, mely kizárólag arra az estére készült. Amióta a BFZ koncertjeire járok, igyekszem korán érkezni, hogy legyen elég időm még az előadás kezdete előtt elmélyedni a kiadványban. Az a füzet ugyanis éppen olyan, amilyen maga a zenekar: végtelen profizmus, mély szakmai tudás és a művészet iránti alázat jellemzi egyszerre. Világos, áttekinthető ismertetést kapunk az aznap játszott művekről és szerzőikről, bemutatják a zenekart – mindig van egy miniinterjú valamelyik taggal –, a karmestert, a szólistát, olvashatunk rövid híreket a zenekar életéből, és a lehető legkisebb betűvel ugyan, de felsorakoznak a szponzorok is a füzet végén. Elolvasok ilyenkor mindent ától cettig, de a kedvencem régóta az a rovat, mely ezt a címet viseli: Mi történt a művek keletkezése idején? Nemcsak azért, mert ilyenkor sok meglepetés éri az embert, miközben szinkronba kerül a világgal, hanem az értékrend miatt, amit e válogatás sugall – éppúgy, amiként az utána következő koncert teszi: hogy a világot mégiscsak a kultúra vitte előre, hogy az emberiségnek igenis van egy szebbik oldala, melyhez tartozni – még ha időlegesen is – nagyon jó dolog.

Ez az érzés kíséri aztán az embert a következő másfél órában is, ez teszi igazi élménnyé a BFZ hangversenyeit.

Ahogy most is történt. Haydn-, Weber- és Mozart-művek hangzottak fel, hibátlan szakmai tudással, szívvel és lélekkel, Takács-Nagy Gábor vezényletével és (Weber Esz-dúr klarinétversenyénél) Csalló Roland briliáns szólójátékával. A hallgatóság hosszan tartó tapssal köszönt el a zenekartól erre az évadra – igaz, a Hősök terén már 18-án találkozhat vele mindenki egy Tértánckoncerten, ahol Mendelssohn dallamai csendülnek fel.

Nádas Sándor