A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2015. június 18., 13:44
Az embertelenség kerítéseként ír a Die Zeit a magyar döntésről, hozzátéve, hogy az beleillik Orbán Viktor brutális politikájába, de az EU irányvonalába is.
2015. június 18., 11:26
Kevés bevándorlásról szóló kormányplakát maradt épen, országszerte sokat lefestettek, letéptek vagy kidekoráltak. És nemcsak az eltávolításukra buzdító Együtt aktivistáinak jóvoltából. A fővárosban több fiatalt előállítottak plakátrongálásért. Kik ők, akik magukat viccesen „zuglói plakátterroristáknak” nevezik? Mit gondolnak az orbáni rendszerről?
2015. június 18., 09:25
Budapestről keltezett tudósításában az új-zélandi Stuff portál kiemeli, hogy mivel a kormány hívei folyamatosan állnak át a szélsőséges Jobbikhoz, a hatalom elvesztette a türelmét, mármint hogy Brüsszel találjon megoldást a menekültek nagyarányú beáramlására.
2015. június 18., 07:12
Magyarországon vannak idegenellenes irányzatok, ezeket részben a kormány tüzeli – írja a Die Welt.
2015. június 18., 06:10
A francia hírügynökség szembeállítja Orbán vasfüggönyét a pápa szavaival.
2015. június 18., 05:21
Felmondtak Baji Csabának. Az MVM Simicska Lajoshoz köthető elnök-vezérigazgatóját e-mailben menesztették, tudta meg a HVG. A lap úgy tudja, hogy Bajit Csiba Péter válthatja, aki korábban a GDF Suez Energia Magyarország Zrt. általános vezérigazgatója volt.
2015. június 17., 19:10
A másodfokon eljáró fővárosi törvényszék az elsőfokú ítéletet megváltoztatva, jogerősen érvénytelenné nyilvánította a magyar állam és a Mezővidék Bt. közötti földhaszonbérleti szerződést, helyt adva a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. keresetének. A kft. további három kereseténél új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot a törvényszék.
2015. június 17., 18:51
Honnan kerülnek ki a Békemenet legfőbb támogatói? És kik tartják legfőbb „ellenségüknek” a TASZ-t? Mit olvasnak, milyen műsorokat néznek a legvallásosabb fideszesek? Hiánypótló kutatással rukkolt elő nemrég a Policy Solutions. A Politikai osztálylétszám című elemzésben a magyar szavazói csoportokat nemcsak a szokásos demográfiai mutatók alapján vették górcső alá, hanem bemutatják az életstílusukkal, hobbijaikkal, értékrendjükkel kapcsolatos információkat is. A kutatást elemezzük, s fő kérdésünk az: hol lehetnek a baloldalnak tartalékai?
2015. június 17., 16:56
A Quaestor-ügy kötvényesei június 5-ig adhatták be kárigényüket. Szakértők szerint a kártalanítási törvény csakis politikai megfontolásból született meg: így lehet a legkönnyebben elterelni a figyelmet a brókerbotrány kormányzati hátteréről. Pedig állítólag van egy „politikusi listája” Tarsoly Csaba cégvezérnek. Ami tény: nem tudni, hol tart a büntetőeljárás, arról is hallgatnak, mikor fejeződnek be a felszámolási eljárások a brókercégnél.
2015. június 17., 15:54
Remélhetőleg nem ismétlődik a történelem – így kommentálta a Szabad Európa Rádió szerkesztője 1989-ben a vasfüggöny lebontását. Ma a kormány utasítást adott a belügyminiszternek, hogy kezdje meg a magyar–szerb határ fizikai lezárásának előkészítését.
2015. június 17., 14:41
Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja újabb részleteket közölt blogján Lázár János június 8-i szekszárdi beszédéből. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint riasztó állapotban van az állam, még húsz évig esélyünk sincs a Nyugathoz való felzárkózásra, ráadásul a kormányzat felkészületlen és kapkod.
2015. június 17., 13:49
A kormány utasítást adott a belügyminiszternek a teljes magyar–szerb határ fizikai lezárására, jelentette be a kormány ülése közben Szijjártó Péter külügyminiszter. A 175 kilométeres határszakaszt négy méter magas kerítéssel zárják le.
2015. június 17., 13:41
A 168 Óra címlapján Pokorny Lia, az évad színésznője látható: a címet a Centrál Színház társulati tagjaként nyerte el. A vele készült interjúban többek között arról beszél, hogyan hatnak a magánéleti gondok és örömök alakításaira, és hogy miként élte meg a társulatváltásokat.
2015. június 17., 11:12
Éles, bekiabálásokkal tarkított vita alakult ki Harangozó Tamás (MSZP) és L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára között szerdán napirend előtt az Országgyűlésben.
2015. június 17., 10:53
Többen is messze 200 ezer forint fölötti összegekért tankolnak havonta. Ez alól a nyári hónapok sem kivételek.
2015. június 17., 09:49
Dr. Nádasdy Bencének, az MVM Paks II. Zrt. gazdasági igazgatójának az autójából lopták el azt a laptopot és adathordozókat, amelyeken akár Paks II.-vel kapcsolatos tervek is szerepelhettek – tudta meg a Blikk.