Orbán újrahúzná a vasfüggönyt

A kormány jövő szerdán hallgatja meg a belügyminiszter által javasolt megoldásokat és hozza meg döntését a bevándorlással kapcsolatban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

2015. június 12., 10:22

Minden lehetőséget végigvesznek, ide értve a teljes fizikai határzár lehetőségét is – tette hozzá a kormányfő.
Orbán Viktor beszámolt arról is, hogy a szerb és a magyar kabinet július elején tart kormány-csúcstalálkozót, ahol számba veszik a tisztázandó kérdéseket – írja az MTI.

„Nem tartjuk helyesnek, hogy ránk küldik a menekülteket, már Szerbia területén fel kellene tartóztatni őket” – jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve: az Európai Unió költségén, de azon kívül kellene fogadóállomásokat kialakítani, és lehetővé kellene tenni, hogy a tagállamok eldönthessék, befogadják-e a belépni szándékozókat.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.