2014. november 6., 17:15

„A kormány tárgyalt a KDNP javaslatáról, de döntés csak azután születhet, miután meghallgatták a boltosok és a szakszervezetek véleményét is” – írta az NGM a HVG.hu kérdésére, mi az álláspontja a kabinetnek a vasárnapi zárva tartásról.

2014. november 6., 13:34

Március 15-től léphet életbe a KDNP által javasolt intézkedés, mely szerint a 400 négyzetméternél nagyobb, illetve a nem családi tulajdonban lévő boltoknak be kell zárniuk vasárnap. A CBA-nak kedvez, a hipermarketeket sújtja a javaslattervezet többi eleme is: az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelése, az áruházi ingyenes buszok betiltása.

2014. november 6., 11:27

A közgazdászprofesszor szerint Orbán Viktor államkapitalista, félfeudális rendszert épít, ahol a politika kontrollálja a gazdaságot, amelynek így fő szervezőereje a korrupció. Mellár Tamás úgy véli: Amerika tulajdonképpen a segítségünkre sietett a kitiltással. De ha a honi társadalom nem áll ki az érdekeiért, még sokáig periférikus állam marad Magyarország.

2014. november 6., 06:50

A hatalomra törekvő ember címmel a Német Külpolitikai társaság folyóirata, a Internationale Politik hosszú elemzést közöl az orbáni politikáról, kiemelve, hogy annak eredményeként Magyarországon csupán egyetlen erőtér létezhet: maga a miniszterelnök.

2014. november 6., 05:41

Luxuslakásokat épít Orbán Viktor jó barátja, Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos-polgármester cége a Gellért-hegyen. A területet kikiáltási áron, 376 millió forintért egy átláthatatlan hátterű cég vásárolta meg – erre a Jobbik hívta fel a figyelmet. A telken álló erdőt teljesen letarolták, az I. kerületi önkormányzat szerint minden az engedélyeknek megfelelően történik.

2014. november 5., 18:00

Szerkesztőségi vezércikkben bírálja az Orbán-kormányt a The New York Times, amely sürgeti, hogy az Európai Bizottság új elnöke, Jean-Claude Juncker kényszerítse ki Navracsics Tibor biztos távozását. A FAZ lopakodó oligarchizálódásról ír.

2014. november 5., 16:00

Családi vállalkozásként működik az Emberi Erőforrások Minisztériuma – ezt állítja az Együtt–PM az után. A lap arról számolt be, hogy Lengyel Györgyi államtitkár fia jogi ügyeket intéz a tárca cégénél, férje pedig állami megrendelésre szobrokat készít. A minisztérium szerint nincs összeférhetetlenség.

2014. november 5., 14:22

Németh Miklós egykori miniszterelnök egy kormányfő titkairól beszél a 168 Órának adott interjúban. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.

2014. november 5., 13:41

Mit jelent a luxus egy olyan országban, ahol egyre nagyobb a szakadék a szegények és a gazdagok között, ahol a legszegényebbek számára már a kielégítő táplálkozás is elérhetetlen? Szakértők arról is beszélnek a 168 Órának: kezdő luxusfogyasztó a magyar. Igaz ez a kínálati oldalra is: a luxus magyarországi főutcáján, az Andrássy úton sorra zárnak be a boltok. De utánajártunk annak is, hol esznek, mit viselnek és mit sportolnak a honi gazdagok.

2014. november 5., 13:11

2014. november 5., 12:51

„Az internetadó elleni fellépés megmutatta, hogy ha sokan akarjuk, el tudunk érni dolgokat. Ha elegen kiállunk Vida Ildikó lemondásáért, megtisztulhat az Adóhatóság” – áll a felhívásban. A tüntetést az 1000 milliárdan a tisztességes adózásért nevű Facebook-csoport szervezi.

2014. november 5., 12:14

„Korrupt kormánynak korrupt az adóhivatala is” – szerepel azon a molinón, amit a Demokratikus Koalíció fiataljai helyeztek ki a Margit híd korlátjára az Országgyűlés Irodaháza közelében. A DK szerint azzal, hogy Vida Ildikó NAV-elnök beismerte, hogy kitiltották az Egyesült Államokból, az első dominó eldőlt. Rengeteg autós dudálással köszönti a transzparenst a rakparton – írja a párt a Facebookon.

2014. november 5., 10:29

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének azonnali menesztését követelik ellenzéki pártok. Azt is tudni akarják: ha a kormány tudott Vida Ildikó és munkatársai kitiltásáról, ahogyan azt a NAV elnöke nyilatkozta, miért „hazudták azt, nem tudják, kik az érintettek”.

2014. november 5., 09:05

Ha a jövő évi adótörvényekről szóló javaslatot változtatás nélkül fogadja el a parlament, akkor egyes áruházláncok adóterhe a hatvanszorosára növekedhet. Az élelmiszer-felügyeleti díjat 2015-től a kormány sávosan vezeti be – ez több mint harmincmilliárdos pluszterhet jelentene a hét legnagyobb árbevétellel rendelkező áruházláncnál. Az országos kereskedelmi szövetség főtitkára szerint ezt csak elbocsátásokkal tudják kigazdálkodni a cégek.

2014. november 5., 07:45

Az adóhivatal elnöke a kormányközeli Magyar Nemzetnek adott interjújában elismerte, hogy több NAV-ossal együtt azok között van, akiket az Egyesült Államok kitiltott. Az ügyben érintett kollégáit azonban nem akarta megnevezni, mondván: „Ha egy ilyen aljas támadás ér minket, akkor az én feladatom, hogy megvédjem a munkatársaimat és persze magamat is.”

2014. november 5., 05:13

Közúti baleset gondatlan okozásának bűntettével vádolja az ügyészség V. Mártont, aki 2013. szeptember 19-én összeütközött a Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító Audival Nagylóc határában. Az ügy tárgyalása a Balassagyarmati Járásbíróságon kezdődött meg kedden.

2014. november 4., 18:37

A 168 Óra arról, hogy az MNB nem tudja, mire költik majd az idén létrehozott, 200 milliárd forinttal támogatott alapítványai a kapott pénzt. A HVG nemrég közölte: az ötből az egyik alapítvány költségvetését még 10 milliárd forinttal megnövelte az alapító. Ráadásul az öt alapítványból egynek nincs nyoma a civilszervezetek bírósági jegyzékében.