Már Budapesten, a 12. kerületben is megjelent a veszélyes betegség, ami egyre nagyobb gondot okoz Magyarországon.
Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
2023. október 9., 17:57
A Jazzy Rádió Business Class című adásában Csath Magdolna, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára többek között arra keresett választ, hogy a mai fiatalok vajon okosak, kíváncsiak vagy egyszerűen csak türelmetlenek a környező világukkal kapcsolatban.
2023. október 9., 16:27
Már csak 30 km/óra sebességgel léphetik túl az előírt gyorsasági határt. Az Országos Mentőszolgálat a balesetek számát kívánja csökkenteni a korlátozással.
2023. október 9., 15:51
Az október havi nyugdíjakat október 12-én, csütörtökön utalja a Magyar Államkincstár. A bankszámlára érkező juttatást már aznap igénybe vehetik az érintettek.
2023. október 9., 15:43
Több kóbor eb is bejutott a körbekerített területre és nem kímélték az Apraja Farm Parasztudvar lakóit.
2023. október 9., 14:52
Az egész országban nőtt a nem lakott lakások aránya. A tavalyi népszámlálás idején országosan a lakóingatlanok körülbelül hatoda, csaknem 600 ezer (599 023) lakás tartozott ebbe a kategóriába.
2023. október 9., 14:34
Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének megromlott házassága, tavasz óta már külön is élnek.
2023. október 9., 14:16
Kimerítő interjút készített a 444.hu Török Gábor magyar politológussal, egyetemi docenssel.
2023. október 9., 14:12
Izrael elrendelte a Gázai övezet totális blokádját – jelentette be Joáv Galant izraeli védelmi miniszter hétfőn.
2023. október 9., 13:42
Csak győzze kivárni szerdáig.
2023. október 9., 13:39
A 24.hu munkatársai riportot készítettek az összeomlott déli határvédelem közelében, Ásotthalmon. Ott tartózkodásuk alatt tanúi voltak egy összecsapásnak a rendőrök és a határsértők között. Közben őket is megtámadtak.
2023. október 9., 13:28
Gyurcsány Ferenc, megelégelve Orbán Viktor elévülhetetlen eredményeit, maga is beszáll a Tiktokba.
2023. október 9., 12:49
A lakossági előtörlesztéseknél a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a fogyasztók széles körét érintő, jelentős hiányosságokat tárt fel négy banknál, ezért 27 millió forint bírságot szabott ki az érintett piaci szereplőkre – közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.
2023. október 9., 12:37
Olvasóink jelzése alapján több helyen nem lehet fizetni bankkártyával a boltokban.
2023. október 9., 12:20
Nehéz időszakon van túl Halász Bence, a budapesti atlétikai világbajnokság egyetlen magyar érmese, aki közel két hétig tüdőgyulladással küzdött.
2023. október 9., 11:40
Túl sikeres lehetett a migránsellenes kampány, ezért vonhatták vissza a vendégmunkás törvényt. Több kormányzati forrás úgy nyilatkozott, hogy biztosan nem gazdasági okokból került le a napirendről a téma.
2023. október 9., 11:21
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtasson hétfő hajnalban mínusz 4,2 Celsius-fokot mértek – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
2023. október 9., 11:16
Hat évvel ezelőtt jelentették be hogy az M1-M7-es autópályák bevezető szakasza és a 7-es, balatoni főút között épül meg a szuperkórház, azóta sem történt semmi. Pontosabban mégis.
2023. október 9., 11:07
Épphogy el tudta kerülni a balesetet egy motorosrendőr Veszprém vármegyében.