2010. május 6., 21:19

A Fidesszel szemben nem lesz annyi türelem, mint szocialista elődeikkel volt – mondja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Bár a VOSZ március elején hat pontban megegyezett a Fidesszel, Dávid Ferenc állítja: a vállalkozói réteg nem pártpolitikai alapon mérlegel, hanem abban reménykedik, hogy ami az utóbbi nyolc évben a gazdaságban történt, nem ismétlődik meg. KRUG EMÍLIA interjúja.

2010. május 6., 20:31

Csütörtök este egy vadász által kilőtt négy éves labrador-magyar vizsla keverék kutyára emlékeztek az állat gazdái és azok ismerősei, barátai. A mintegy száz résztvevő körbesétálta a Pécs közeli Malomvölgyi-tavat.

2010. május 6., 18:26

Eltűnt az osztálypénz, a kihívott rendőrök az érintettek szerint kizárólag a zömmel 13-14 éves, roma gyerekeket faggatták ki az ecsédi általános iskolában. Mindezt a szülők jelenléte és engedélye nélkül - írja a Roma Sajtóközpont.

2010. május 6., 15:25

Steiner Pál, a fővárosi MSZP frakcióvezetője 5,4 millió forintért foglalkoztatja városházi tanácsadóját - írta pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Magyar Hírlap, melyet az MTI szemlézett.

2010. május 6., 13:00

A dalai láma szeptemberre tervezett budapesti látogatása keretében előadást tart majd a buddhizmusról, nyilvános tanítás keretében szól a boldogság művészetéről és ellátogat a Parlamentbe is - közölték a szervezőbizottság tagjai csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

2010. május 6., 11:45

A két hete elsüllyedt fúrótoronyból tovább szivárog az olaj, lassan beteríti az egész Mexikói-öblöt. A tornyot működtető olajcég, a BP most különböző high-tech-módszerrel próbálkozik, hogy megakadályozza a további szivárgást.

2010. május 6., 09:20

Ismét előkerült – Fidesz-vezetők szólottak róla – a kisebb létszámú parlament terve. Ez természetszerűleg az idén megválasztandóra nem vonatkozik (ahhoz fel kellene oszlatni és új választásokat kiírni, ami elméleti síkon is képtelenség), de hogyan karcsúsítható az országgyűlés? Erről beszélgettünk dr. Tóth Zoltánnal, az Európai Választási Szakértők Egyesületének főtitkárával.

2010. május 5., 16:55

Egy héttel a választások után a megkérdezettek 69 százaléka – több mint kétharmada – állította, hogy örül a választások eredményének – derül ki a Nézőpont Intézet által a Heti Válasznak készített közvélemény-kutatásból.