2010. május 10., 05:08

Várhatóan Puch Lászlót jelöli az Országgyűlés alelnöki posztjára hétfői ülésén a szocialista frakció - értesült több forrásból a Hírszerző vasárnap. A honlapot a MTI szemlézte.

2010. május 9., 19:00

A Kendermag Egyesület nem a drogfogyasztást propagálja, hanem a hozzáférés és a használat lehetőségének szabályozott keretek közé szorítását akarja elérni – mondta a szervezet szóvivője vasárnap a fővárosi Margitszigeten az MTI-nek. A könnyű drogok fogyasztásának legalizálásáért szót emelő, világszerte megrendezett Global Marijuana March megmozdulás magyarországi rendezvényén, amelyen mintegy százan vettek részt, Tóth Balázs azt hangsúlyozta: ha a könnyű drog fogyasztói ellenőrzött és szabályozott keretek között jutnának a drogokhoz, mintegy 60 milliárd forinttal gyarapíthatnák az állami költségvetést.

2010. május 9., 17:09

Vasárnap este Magyarországot is elérheti a dél-nyugati irányból érkező hamufelhő, de ez alig lesz érzékelhető - közölte az Országos Meteorológiai Intézet. Barkó Vanda meteorológus elmondta: az Izlandról indult hamufelhő jelentő kitérővel, nagy utat tett meg, így nagyon alacsony koncentráltságú. Az Eurocontrol, a légi közlekedés európai szervezete Brüsszelben azt közölte, hogy Svájcban is várhatók járattörlések a vulkáni hamu miatt, s hogy vasárnap estére a hamufelhő megjelenik majd Németország déli része, Csehország és Ausztria fölött. A vulkánihamu-előrejelző központok szerint délkelet felé, így Görögország felé is tart a felhő.

2010. május 9., 15:19

A jövő évi magyar EU-elnökség egyik központi, vállalt feladata, hogy szorgalmazza: biztosítsák közösen Európa energia-ellátásának feltételeit. A háttérben természetesen a 2008-2009-es tél áll, amikor az orosz-ukrán gáz-viták miatt akadozott az ellátás és átmeneti korlátozásokat kellett bevezetni a nagyfogyasztóknál. Szakemberek budapesti tanácskozásán most megkérdőjelezték a jövőre vonatkozó aggodalmakat: egyes szakemberek szerint felesleges óriási pénzeket költeni nem létező veszélyek elhárítására s ezzel tovább terhelni a lakosságot is.

2010. május 9., 12:56

Elfogták a hetedik szökött afgán őrizetest, aki kilenc honfitársával együtt szombaton tört ki a határrendészet nyírbátori közösségi szállásáról – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Hatot egy órán belül elfogtak. A hetedik, szökésben lévő afgán állampolgárt szombat este a közösségi szálláson dolgozó, egyik szabadnapos határrendész ismerte fel Nyírbátorban az utcán, s a helyszínen tartotta a férfit, miközben értesítette kollégáit. Két afgán állampolgárt még keresnek a rendőrök.

2010. május 9., 11:12

Több mint egy évtizede rendezték az első kerékpáros-demonstrációt, a Critical Masst Budapesten. Statisztikák szerint azóta egyre nő nálunk a kerékpárosok száma. Európai uniós forrásoknak köszönhetően pedig mostanában már a kerékpárút-hálózat is rohamosan bővül.

2010. május 8., 19:59

Ez az év jól kezdődött Ortutay Gyula számára. Ugyanis hívatta Biszku Béla, hogy átadja neki az új párttagsági könyvét. Ebben a párttagság kelte: 1945. A korábban kisgazdára maszkírozott értelmiségi kiléphet tehát az álarc mögül: kriptokommunistából valódira válthat. 1967 januárját írtuk.

2010. május 8., 16:39

Levédés alatt álló, környezetbarát eljárást dolgoztak ki szegedi és gyulai környezetgazdálkodási szakemberek a kullancsok számának csökkentésére. A kísérleti jellegű, vegyszermentes technológia alkalmazásával szegedi óvodák, bölcsődék környékéről és egyéb közterületről távolítható el a kifejlett élősködők 95%-a. Az eljárást ugyan kéthetente meg kell ismételni, de rendszeres alkalmazásával elviselhető mértékűre lehet csökkenteni a kullancsok számát.

2010. május 8., 14:00

A Fidesz-KDNP frakciószövetség már az első parlamenti napon beadja a kettős állampolgárságról szóló törvénytervezetet. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke - aki az újonnan megalakuló kormányban általános miniszterelnök-helyettesként a nemzetpolitikai kérdésekért is felel - a Hír TV Péntek 8 című műsorában erről szólva azt is elmondta, hogy az állampolgárság szabályozása mindenben megfelel majd az európai jognak.

2010. május 8., 10:51

Szándéka a nagy múltú, sok szakosztályos egyesület fejlesztése – magyarázta Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője, az MTK leendő elnöke.

2010. május 8., 09:27

A távozó kormány alkalmatlan gazdaságpolitikai lépései gazdasági vészhelyzethez vezettek, és nap mint nap újabb és újabb csontvázak esnek ki a szekrényekből a Fidesz szerint.

2010. május 8., 07:15

Megtámadta a Bors újságíróját és elvette fényképezőgépét az almamelléki iskola igazgatója, annak az intézménynek a vezetője, ahol egy pedagógust folyamatosan terrorizált egy 11 éves gyerek, amiről a tanár felettese is tudott - értesült az MTI.