Lendvai: Gyurcsány elemzése egy vélemény

Lendvai Ildikó szerint Gyurcsány Ferenc elemzése egy vélemény, egy nagyon fontos vélemény, de nyilván nem a párton belül elindított vita összegzése vagy lezárása - írja az MTI.

2010. május 6., 06:30

Az MSZP leköszönő elnöke azt mondta: az MSZP nem gyáva politikát folytatott, sok mindennek bátran nekivágott, de egyrészt a közigazgatási tudása megbicsaklott, másrészt nem volt elég tehetséges, hogy szövetségeseket keressen törekvéseihez. A Gyurcsány Ferenc által készített és szerdán nyilvánosságra hozott több mint negyven oldalas dokumentum szerint az MSZP választási veresége nem véletlenekből, ármánykodásból, ellenséges összeesküvésből fakadt, hanem a pártból, a nyolc év kormányzásából, az ország állapotából.

"És mielőtt még elfelejteném: önmagunkból, belőlünk vezető politikusokból, és természetesen belőlem is" - vélekedik a politikus. Úgy látja: a stratégiai cél helyes volt, de a kampány hibás alapvetésből indult ki, és saját céljaihoz képest is elbukott. "A Fidesz győzött, de mi vertük meg magunkat, mert gyáván, ostobán politizáltunk" - fogalmaz.

Az elemzést kedd este mintegy ezer email címre küldték el, olyanokéra, akik jelezték, szívesen megvitatnák Gyurcsány Ferenccel a saját értékelését. A volt pártelnök azt ígérte, hogy a dolgozat tejes szövegét közzéteszik a kapcsolat.hu portálon, később pedig, a vitában elhangzó vélemények megismerése után május végén véglegesíti "Röpirat a baloldalhoz, az MSZP-hez" című anyagát.

A volt kormányfő dolgozatának első részében értékeli az elmúlt nyolc év kormányzását, és nem mellőzi a kritikus megjegyzéseket; azt összességében a nyugatos modernizációt szolgálónak látja, miközben kiáll a reformpolitika alapvető céljai, értékei és az őszödi beszéd "igaza" mellett. Véleménye szerint az ország gondjait nem az okozza, hogy letértek 2006 előtt követett útról, hanem az, hogy ráléptek arra.

A röpirat második fele az MSZP politikájával és működésével foglalkozik. A párt működéséről szólva Gyurcsány az írja: a párt ma politikai értelemben dezorientált, szervezete meggyengült, vezetési, irányítási viszonyai korszerűtlenek, a tagság fogyóban, a tagok fele-harmada egzisztenciálisan a politikából él.

A korábbi pártelnök értékelése szerint a párt vezetése lehetett volna bátrabb is, amikor felajánlotta lemondását. "A párt elbukott, a vezetésnek mennie kell. Már csak azért is, mert a mai vezetés tagjainak többsége végigasszisztálta az elmúlt tizenöt-húsz évet, a maradék pedig az utolsó nyolcat, vagy négyet" - indokolta. Kiemeli: az ellenzéki MSZP nem lehet a kormány kemény kritikusa, morális, politikai ellenfele, ha maga is amorális, ha zsarolható, ha fenyegethető.