Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Véget ért a változékony időjárás, jön a nyár és pont.
2010. március 10., 07:11
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint szerdán délnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, északkeleten számíthatunk még néhány órás napsütésre. Délnyugat felől egyre többfelé várható havazás, amely estig a Tatabánya-Békéscsaba vonalig jut el.
2010. március 10., 06:07
Magyarországról, az elmúlt évekről és a tennivalókról mond összegző beszédet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényén március 19-én - erősítették meg a szervezet ügyvivői kedden. Az MTI úgy tudja, Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt a szervezet kérte fel a beszéd megtartására.
2010. március 10., 04:38
A BKV-botrányokban érintett Hagyó Miklós a minap lánya nevére íratta át két budapesti ingatlanját, melyek korábban a volt szocialista főpolgármester-helyettes tulajdonában álltak – tudta meg a hvg.hu. Hagyó Miklós szerint ebben semmi különös nincs.
2010. március 9., 21:16
Balogh Zsolt is gyanúsított a BKV-val kapcsolatos nyomozásokban - derül ki az ügyészség tájékoztatásából. A rendőrség is megerősítette: B. Zsoltot tettesként, hűtlen kezeléssel gyanúsítják - írja az MTI.
2010. március 9., 19:43
Az MSZP kormányfőjelöltje a következő közleményt juttatta el a sajtóhoz:
2010. március 9., 17:54
Nemzettudatot és reumára való gyógymódot kínál választási szórólapján a MIÉP egyik jelöltje.Pápai István a Csongrád megyei 2-es körzetben indul. A biogazdálkodó szerint nem szabad elfelejtenünk, hogy a Kárpát-medencéből indult az élet - írja a delmagyar.hu.
2010. március 9., 17:23
Megújul a Néprajzi Múzeum. Uniós társfinanszírozásból modern, látogatóbarát intézménnyé alakítják. A Kossuth téri palota már idén igazi kulturális központtá válik, ahova vélhetően „trendi” lesz járni. HERSKOVITS ESZTER írása.
2010. március 9., 16:38
Szeged - MSZP-s felíratú infúziót küld Botka László polgármesternek, választókerületi ellenfelének, Bohács Zsolt, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
2010. március 9., 14:22
Bár javában dúl a kampány, mégis vannak olyan kérdés Miskolcon, amelyben teljes egyetértés kormánypárt és ellenzék között. Ez a menzareform, amely azt a célt szolgálja, hogy a gyerekek örömmel és jókat egyenek a közétkeztetésben. Ha a kísérlet beválik a városban, országos programmá nőheti ki magát.
2010. március 9., 12:48
A rendőrség semmi szín alatt nem hátrál meg az úgynevezett "nagy ügyek" nyomozásában, akkor sem, ha úgymond "prominens személyiségekhez" érnek a vizsgálat szálai - nyilatkozta a Duna Televízió Hattól Nyolcig című műsorában Bencze József országos rendőrfőkapitány. A
2010. március 9., 12:10
Magyarországgal együtt most már a tucatot is meghaladja azoknak az európai országoknak a száma, amelyekben büntethetővé nyilvánították a holokauszttagadást. De direkt módon egyedül Izrael állam vonatkozó törvénye utal a zsidóság kiirtására. Mindenütt másutt a genocídium (=népirtás) tagadása, relativizálása vagy minimalizálása, továbbá a gyűlöletbeszéd, a rasszista, idegengyűlölő stb. jelképek használata, végül – a legáltalánosabb megközelítésben – minden, az emberiesség ellen elkövetett bűntény utólagos igazolása, helyeslése esik törvényi tilalom alá. A holokauszt után bő negyven évnek kellett eltelnie az első, hol börtönbüntetést, hol (csak) pénzbüntetést ígérő törvények elfogadásáig. ACZÉL ENDRE írása.
2010. március 9., 08:40
Köztisztaság elleni szabálysértést követ el, aki közterületen végzi el a dolgát. A járőrök szinte mindennap találnak egy szabálysértőt. A helyszíni bírság 3–20 ezer, a feljelentés utáni szabálysértési bírság 5–10 ezer forint lehet. A nyilvános vécék használatáért csak 100 forintot kellene fizetni - írja a delmagyar.hu.
2010. március 9., 07:04
Az Egyenlítő TV stábja Salgótarjánban járt az elmúlt hetekben. Ez az a város, ahol a polgármester két egymással konkuráló cégnek is "eladta" ugyanazt a területet, hogy bekötő utat építsenek egymással szomszédos telkeikhez.
2010. március 9., 06:00
Demszky Gábor az RTL Klub híradójának azt mondta, nem tud egyetlen fillérről sem, ami a BKV-tól pártokhoz jutott volna. A főpolgármester erről azzal kapcsolatban beszélt, hogy Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója úgy nyilatkozott: az általa Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyetteshez juttatott pénzek vélhetően párthoz vagy pártokhoz kerülhettek. Demszky Gábor a hírműsornak azt mondta, hogy hozzá bizalommal fordulhatott volna Balogh Zsolt - írja az MTI.