Bencze: nem állunk le a "nagy ügyek" nyomozásában
A rendőrség semmi szín alatt nem hátrál meg az úgynevezett "nagy ügyek" nyomozásában, akkor sem, ha úgymond "prominens személyiségekhez" érnek a vizsgálat szálai - nyilatkozta a Duna Televízió Hattól Nyolcig című műsorában Bencze József országos rendőrfőkapitány. A
A főrendőr szerint senki sem próbál rájuk nyomást gyakorolni a vizsgálatok során. A hatóság mindeközben a román-magyar határ 2011-ben esedékes megnyitására is folytatja a felkészülést.
A nyomozati eljárások nem a nyilvánosság előtt zajlanak, azokról általában az ügyek elején és a befejezéskor ad tájékoztatást a hatóság. Ezért is tűnhet úgy a lakosságnak, hogy egy-egy ügyben "megáll" a nyomozás. Holott erről szó sincsen - nyilatkozta a Duna Televízió Hattól Nyolcig című műsorában Bencze József országos rendőrfőkapitány. A most napvilágot látott nagy ügyekben, például a BKV-s visszaélések kapcsán már tavaly április óta folyik a vizsgálat, ahogy más jelentős ügyekben is, amelyeket azonban Bencze József nem nevezett meg.
"A nyomozásokban semmi szín alatt nem állunk meg. A kollégáinkat pedig biztosítani tudjuk arról: semmiféle bántódásuk nem lehet amiatt, hogy esetleg egy prominens személy közelébe jutnak és annak bűnösségét vagy ártatlanságát egy büntetőeljárásban bizonyítaniuk kell" -szögezte le az országos főkapitány. Bencze József hozzátette: nyugodtan dől hátra, hiszen nem is érkeznek hozzájuk a nyomozást befolyásolni szándékozó
"megkeresések".
A rendőri állomány körében a januári fizetéseknél tapasztalt csökkenésekről a főkapitány azt mondta: a szuperbruttósítás néhány, alacsonyabb fizetésű kollégáknál valóban csökkenést okozott, ám ők szerencsére nincsenek sokan. Másoknál, 208 ezer forint bruttó jövedelemig 15 ezer forintos adójóváírást tesz lehetővé az új szabályozás. Bencze szerint voltak, akik elmulasztottak nyilatkozni a jóváírásról, ők a februári-márciusi fizetésükkel kapják meg a januárban kiesett összeget. "Szuperbruttósítás ide vagy oda, a munkabéke megteremtése azt eredményezte, hogy átlagban a tavalyihoz képest nem csökkent a rendőri állomány reáljövedelme - szögezte le Bencze József.
A magyar rendőrség elé új kihívásokat állít, hogy Románia 2011-ben belép a schengeni övezetbe, ami lényegében ellenőrzés nélküli átjárást jelent a közúti és vasúti közlekedésben a magyar-román határon. Fontos Magyarországnak, hogy Románia jól készüljön fel a teljes jogú schengeni csatlakozásra - mondta Bencze József. A felkészülés szerves része, hogy az ártándi közös kapcsolattartó szolgálati helyen kívül Létavértesen is nyitnak egy hasonló közös bázist, ahol a román és a magyar hatóságok emberi "közös légtérben", fizikailag is közös helyiségekben ülnek és intézik a határon átnyúló bűnügyeket és határrendészeti ügyeket. "Nem lesz furcsa Magyarország és Románia viszonylatában a román és a magyar rendőrök közös járőrszolgálata sem a határ két oldalán"- mondta az országos főkapitány.
Szöveg: Pintér Attila/Duna Televízió
Tekintse meg a videót: