A Gyárfás-ügy csak mellékszál, ősszel fog kitörni a gigantikus botrány

– írja az Orbán-kormány szócsöveként működő Magyar Idők.

2018. május 10., 09:24

Szerző:

A Magyar Idők a csütörtöki számában szellőzteti meg, hogy Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség volt elnökének és médiavállalkozónak a meggyanúsítása felbujtóként a Fenyő-gyilkosság ügyében csak egy „államtitkoktól duzzadó” ügy mellékszála, és ősszel fog kitörni a hatalmas – a „gigantikus” – botrány. Az Orbán-kormány szócsöveként működő lap a Heti Válaszra hivatkozva ír erről, azt állítva, hogy azok a hangfelvételek, amelyeket az elítélt maffiózó, Portik Tamás rögzített 2000 és 2004 között a Gyárfás Tamással folytatott beszélgetéseiről, további gyanúsításokhoz vezethetnek.

Fenyő-gyilkosság - Házi őrizetet indítványoztak Gyárfás Tamás ellen
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az ügyben Gyárfás Tamás után egy volt főügyészt, Ihász Sándort bűnpártolással gyanúsítottak meg, a Magyar Idők pedig felidézi, hogy Portik Tamásnak milyen MSZP-s és SZDSZ-es kapcsolatai voltak. Ennek kapcsán a lap Kuncze Gáborra volt SZDSZ-elnökre tér ki, aki Fenyő János meggyilkolásakor belügyminiszter volt. Őt az ügyben ki is hallgatták, és azt vallotta, hogy nem járt a kezében az a dosszié, amelyet Fenyő János állított össze a riválisának számító Gyárfás Tamás ügyeiről. „Belügyminiszterként azonban minderről tudnia kellett” – írja sokatmondóan a Magyar Idők.

Tegnap 16:38

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 11:27

Örülhetnek a nyugdíjasok: májusban előbb jön a nyugdíj, ráadásul nekik is lehetőségük nyílik a családi házuk korszerűsítésére.