Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2022. július 30., 20:35
Szakértők szerint a szombati korlátozás bevezetése sem fog segíteni azon, hogy vonzóbb legyen az üzemanyag importálása Magyarországra.
2022. július 30., 20:24
Az Állatvédők Érdekvédelmi és Szakmai Szövetsége nyílt levelet írt a kormánynak, amelyben részletezik miként érinti őket a rezsicsökkentés csökkentése, valamint az szombaton bejelentett módosítás.
2022. július 30., 18:39
Facebook posztban közölte a kormány, hogy meghosszabbítja többek között a babaváró hitelt.
2022. július 30., 18:07
Több mint nyolcvan bejelentés érkezett szombat délutánig a katasztrófavédelemhez viharkárokról, a tűzoltók folyamatosan dolgoznak a károk elhárításán – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szombaton.
2022. július 30., 16:27
A szakorvos szerint az új üzemanyagár-rendelet még nehezebb helyzetbe hozta a háziorvosokat, magánmentőket és ezáltal azokat az időseket és betegeket, akik nem tudnak eljutni háziorvoshoz.
2022. július 30., 15:54
Az üzembentartói szó miatt súlyos ellentmondás maradt az üzemanyagár-rendeletben, ráadásul az ütközik a kormányzati közlésekben szereplő „magántulajdonú” kifejezéssel – közölte a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete.
2022. július 30., 15:20
Felpofozta egy biztonsági cég alkalmazottja a Getty sportfotósát a Hungaroringen, akinek egy seb is keletkezett a szája felett.
2022. július 30., 15:00
Túl sok vécépapír és papírtörlő fogy az államkincstár irodáiban, ezért egy levelet küldtek az ott dolgozóknak, hogy csínján bánjanak velük.
2022. július 30., 14:46
A forgalomba helyezett személygépkocsik mintegy 20 százaléka céges üzemben tartású, vagyis mintegy 800 ezer autóba lehet csak piaci áron tankolni.
2022. július 30., 13:47
Az utolsó bőrt is lenyúzzák róluk, véli az ellenzéki párt közleményében.
2022. július 30., 13:41
Mindkét vonalon a biztosítóberendezés hibásodott meg.
2022. július 30., 13:12
Az ukrajnai háborús helyzet sürgősebb reformokat kíván – jelentette ki Szalay-Borbrovniczky Kristóf Kecskeméten.
2022. július 30., 12:55
Közleményben reagáltak Gulyás Gergely szombati bejelentésére.
2022. július 30., 12:07
Publikálták az EBESZ jelentését az április 3-i, országgyűlési választásokkal kapcsolatban. A választásokat megfigyelő szervezet részletes ajánlásai közül a legfontosabb az, amely azt javasolja, jelentősen gondolja át a magyar kormány az állami kampányhirdetések finanszírozási rendszerét.
2022. július 30., 11:17
Rendkívüli kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, hogy a százhalombattai olajfinomító leállása miatt a kormány hozzányúl a stratégiai készletekhez, és szűkítik azok körét, akik hatósági áron tankolhatnak. Az új szabályok már délben életbe léptek.
2022. július 30., 09:39
A Slachta Margit rakparton történt a szerencsétlenség.
2022. július 30., 09:31
Kivette évi rendes szabadságát a magyar miniszterelnök, hétfőtől nem dolgozik.
2022. július 30., 08:32
A röszkei autópálya-határátkelőhelyen a személygépkocsival Szerbiába tartóknak és az onnan érkezőknek egyaránt négy órát kell várniuk. Az autóbusszal utazóknak egy-egy óra a várakozás.