2013. június 1., 14:16

Keno Verseck 25 évvel ezelőtt finnugor szakos egyetemistaként került kapcsolatba Magyarországgal és Erdéllyel. Annak idején azért jött, hogy jól megtanulja nyelvünket. Újságíróként két évtizede foglalkozik a magyarok dolgaival, így pontosan érti, ami a közbeszédben idehaza elhangzik. A mögöttes tartalmakat is. Ám fel nem foghatja, hogy mi a célja Orbán Viktornak az Európai Unióval. A Spiegel Online munkatársaként a minap ő számolt be elsőként a világsajtóban a magyar kormányfő nagy vihart kavart kijelentéséről, miszerint a németek tartsák csak nyugodtan otthon a harckocsijaikat, nálunk azok nemkívánatosak. Ily módon ő felelős azért, hogy a kijelentésből ekkora botrány kerekedett. Legalábbis a magyar Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint. SZELESTEY LAJOS interjúja.

2013. június 1., 12:15

A legfrissebb vízállásjelentések alapján eldőlt, hogy el kell árasztani a Kossuth téren épülő mélygarázs munkagödrét – jelentette be Wachsler Tamás, a Steindl Imre-program vezetője a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján szombaton.

2013. június 1., 10:23

A beruházási adatok nem túl sok bizalmat tükröznek a magyar gazdaság iránt: három éve állandóan romlik az üzleti környezet, ami a befektetők ellen bevezetett korlátozások és a bizonytalan jogszabályi keretek következménye – írja a Reuters. Lapszemle.

2013. május 31., 19:59

Wall Street Journal külön is foglalkozik az Európai Bizottság ajánlásával, miszerint Magyarországnak fokoznia kell a harcot a korrupció ellen, miután az Ernst & Young e hónapban közzétett jelentése azt mutatta ki, hogy az országban működő vállalatok 70 %-a szerint a jelenség igencsak elterjedt.

2013. május 31., 18:55

Ha a Dunán közelgő árhullám miatt fennáll a veszély, hogy a vízszint eléri a 640 centimétert és elönti a fővárosi alsó rakpartot, akkor egy bizonyos magasságig vízzel fogják feltölteni az Országház északi oldalán épülő mélygarázs munkagödrét – közölte Wachsler Tamás pénteken az MTI-vel. Az erről szóló döntést szombaton hozzák meg.

2013. május 31., 15:25

Orbán Viktor miniszterelnök a dohányzás visszaszorításáért tett erőfeszítésekért megkapta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) díját – jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten.

2013. május 31., 14:24

Ne hagyjátok egyedül Orbán Viktort! – javasolja vezércikkében a Die Welt, amely úgy látja, hogy Magyarország még nem beszéli a többi európai nyelvét, és ebből félreértések, valamint sérülések fakadnak. Ezért a szerző, a szerkesztőbizottság egyik tagja felveti, hogy Orbánt óvatosan rá kellene vezetni az EU szabályaira.

2013. május 31., 13:10

Gyomorforgató – így kommentálta a Lehet Más a Politika (LMP) weboldalán a hírt, miszerint a bábonymegyeri gazdák helyett egy helyi fideszes önkormányzati képviselő és családtagjai nyerték el 900 hektár haszonbérleti jogát az állami földpályázaton, a pórul járt gazdákat pedig valaki megfenyegette. Az LMP információi szerint a fideszes képviselő földjeinek majdnem felét parlagon hagyja, hogy fel tudjon venni 50 millió forint EU-s támogatást.

2013. május 31., 10:26

2013. május 31., 09:23

550 000 forint plusz áfa volt az Összetartozás dalának gyártási költsége – közölte érdeklődésünkre a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A tárca egy „játékos, fülbemászó dallamvilággal rendelkező darabban” találta meg a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára illő dalt.

2013. május 31., 08:43