A belügyminisztérium tagadja, hogy tudott arról, mit tervez a Madách igazgatója

Újabb ellentmondás a Madách gimnázium igazgatójának felmentése körül.

2024. augusztus 30., 09:46

Szerző:

A Belügyminisztérium közleményben tagadta, hogy a Madách Imre Gimnáziumról döntéséről szóló sajtóhírek előtt Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár pontosan tisztában lett volna azzal, hogy mit tervez az intézmény. Nemrég egy posztban a gimnázium igazgatója, Mészáros Csaba közölte, hogy az államtitkárt tájékoztatta a lépésükről.

A Madách Imre Gimnázium igazgatóját, Mészáros Csabát pár napja mentette fel a belügyminisztérium amiatt, hogy az iskola jelezte: a kormány rendelete ellenére is beengedik az iskolába az okostelefonokat. A lépés miatt tüntetés is volt szerdán, és lesz egy hétfőn is.

Mi is történt a Madách Imre Gimnáziumban?

Az igazgató csütörtökön egy Facebook-bejegyzésben búcsúzott el. Itt arról írt, hogy szerinte egyedül a média miatt menesztették, hiszen Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár korábban semmilyen kifogást nem emelt a tantestület mobiltelefon-használatra vonatkozó rendelete elleni tiltakozása miatt. Mészáros Csaba konkrétan úgy fogalmazott:

Azok a médiumok, akik az augusztus 19-i közleményünket 26-án szemlézték, robbantották ki azt a helyzetet, hogy felmentettek. Mert Maruzsa államtitkárnak augusztus 22-én már elmondtam, hogy ezt a közleményt már kitettük. Akkor (és később sem) neki nem volt ellenvetése, mert »milyen mesteri a rendelet, hogy ezt is engedi«. Ha nincs a médiafelhajtás, nem mentettek volna fel.

Most a Belügyminisztérium egy közleményben cáfolta, hogy az államtitkár tisztában lett volna a Madách döntésével. A Telex kérdéseire válaszolva azt írták: Maruzsa Zoltán nem volt tisztában azzal, hogy azt tervezik, a tanulóknak nem kell leadniuk majd a telefonokat. A belügyi tárca úgy fogalmazott, az iskola honlapjára kiírt közleményt Maruzsa Zoltán nem olvasta.

Megfelel a valóságnak, hogy Mészáros Csaba az egyeztetés alkalmával megemlítette, hogy a gimnázium honlapjára kitettek egy tájékoztatást a digitális eszközök iskolai használatáról – a tájékoztatót az államtitkárnak nem mutatta be, azt az államtitkár nem olvasta. Ebből következően az államtitkár a Madách Imre Gimnáziumban tervezett eljárásról véleményt nem alkothatott, álláspontját nem fogalmazhatta meg, általánosságban csak annyit mondott, hogy a rendelet azért kiváló, mert az a végrehajtás érdekében az igazgatóknak nagy mozgásteret biztosít.

A Madách Imre Gimnázium volt igazgatója ezzel kapcsolatban azt írta korábban:

„Nem lehetett ma könnyű Maruzsa államtitkárnak lenni (láttam is). Főleg ennyire mondvacsinált indokkal. Én is tudom, hogy bármilyen per nyerhető. (Bár indoklás nélkül felmenthető bárki.) Az igazgatóságom alatt eljutott az iskola egy olyan színvonalra, hogy a lányai minket választottak és ide jártak. Majd felmenti az igazgatót. Nem a Madách változott… Persze Ő csak aláírja a miniszter döntését, de a kinevezésemet Pintér Sándor írta alá, a felmentésemet pedig Ő.”

Egyébként sem akart már igazgató lenni?

A Telex arra is rákérdezett, hogy a megjelent sajtóhíreknek volt-e köze az igazgató felmentéséhez. A Belügyminisztérium erre annyit válaszolt:

„A tényt, nevezetesen azt, hogy egy állami intézmény vezetője nem tart be egy jogszabályt, azzal nyíltan szembehelyezkedik, nem a Belügyminisztérium, nem az államtitkár, hanem Önök minősítették »ellenállásnak«.”

A tárca végül azt is közölte:

„Mészáros Csaba az egyeztetés során egyébiránt jelezte, hogy nem tervezi kitölteni igazgatói mandátumát, már az utódlás kérdésével foglalkozik.” 

Készült egy felmérés is

A történtekkel egy időben jelent meg az MTI-ben, egy felmérés, amelyet a Nézőpont Intézet készített a Szent István Intézet megrendelésére, és amely megállapította, hogy „a magyarok túlnyomó többsége támogatja az okostelefonok kitiltását az iskolákból, 85 százalékuk egyetért a mobiltelefon-használatot korlátozó kormányrendelettel". A válaszadók 65 százaléka szerint elsősorban szórakozásra használják a gyerekek az okostelefont; 21 százalék jelölte meg az információszerzést, 9 százalék a kapcsolattartást.

Csütörtökön írtunk arról is, hogyan lehet egy még hatályba sem lépett rendelet alapján felmenteni valakit, amire a szakértő kifejtette, hogy

„bár a vonatkozó rendelet valóban csak 2024. szeptember 1-jén lép hatályba, a fenntartó egy határozott és egyértelmű, jövőbeli jogellenes cselekedetre vonatkozó szándékot kifejező kijelentés kapcsán is – különösen, ha olyan kiemelt közérdekről van szó, mint a kiskorúak védelme – ítélheti meg úgy, hogy egy iskolaigazgató – ex nunc jogsértésre mutató kijelentésével – elvesztette a vezetői feladatai ellátásához szükséges bizalmat, és emiatt alkalmatlan a feladatának ellátására”.

(Kiemelt kép: Budapest, 2024. augusztus 28. Résztvevők a budapesti Madách Imre Gimnázium elbocsátott igazgatója, Mészáros Csaba melletti tüntetésen a középiskola előtt 2024. augusztus 28-án. A Belügyminisztérium ezen a napon közölte, hogy azonnali hatállyal felmentette a gimnázium igazgatóját. A döntést azzal indokolták, hogy "egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt". MTI/Balogh Zoltán)