Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Véget ért a változékony időjárás, jön a nyár és pont.
2012. december 24., 08:06
Bayer Zsolt szelektív memóriájáról ír Szabó Péter a stop.hu-n. A Bayer Zsolt, kérj bocsánatot! című írásban a szerző felidézi, hogy miközben a „csend hangját” hirdették meg a Szalay utcában a diáktüntetők, aközben Bayer Zsolt Fricz Tamással lelkesen arról társalgott, hogy szükséges valamiféle szigorítás, mert tűrhetetlen, hogy a felsőoktatásba kerültek 43 százaléka nem fejezi be a tanulmányait.
2012. december 24., 06:25
Ángyán József szerint felmerülhet, hogy alkotmányellenesen büntette meg a Fidesz frakciója, amikor december 17-én, a földtörvénnyel összefüggő alkotmánymódosításról szóló szavazáson szembe ment a frakció álláspontjával.
2012. december 24., 04:45
A Hallgatói Hálózta gúnyos röpiratban figurázta ki az orbáni oktatási elképzeléseket karácsony alkalmából. Egyúttal karácsonyi ajándékként karácsonyfát állítottak a Kossuth téren a kormánynak, melyen annak a 16 szaknak a neve lóg, ahol be akarják vezetni a tandíjat.
2012. december 24., 00:08
Névbitorlás miatt feljelentette a Fidesz–KDNP esztergomi képviselőcsoportját a KDNP esztergomi szervezete. Mi van az ügy hátterében? LAMPÉ ÁGNES írása.
2012. december 23., 21:21
Járási hivatalvezető lett Kövér László felesége. Bekk Mária korábban Tököl jegyzője volt.
2012. december 23., 14:32
A szakértők általános véleménye szerint a baloldalnak, illetve a 2014-ben hivatalba lépő kormánynak – szakítva az elmúlt 20 év gyakorlatával – vállalható, teljesíthető, hiteles és reális ígéreteket kell megfogalmaznia, amelyek a párbeszéd, a társadalmi konszenzus és a kormányokon átívelő, hosszú távú stratégiák irányába mutatnak.
2012. december 23., 10:32
Az oktatás átszervezését nevezte az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tettének Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjújában. A miniszterelnök szerint az új oktatási rendszert 2013-ban kell bejáratni, gördülékennyé tenni. Beszélt arról is, hogy jövőre már gazdasági növekedésben lehet reménykedni, és jó eséllyel teljesíthetőnek tartja a tíz év alatt létrejövő egymillió új munkahelyről szóló tervet.
2012. december 23., 08:05
Április végéig tartó, a felsőoktatás átfogó kérdéseit érintő egyeztetés-sorozatban állapodott meg az emberi erőforrások minisztere a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségi tagjaival szombaton. Tárgyalásukon döntöttek arról, hogy két témát még januárban megvitatnak: a hallgatói szerződések ügyét, valamint az egyetemi autonómia kérdését.
2012. december 23., 06:34
Vasárnaptól a miniszterelnök is szabadságra vonul, ez a nap már a családé. Ilyenkor csakis akkor dolgozik, ha valamilyen vészhelyzetet kell kezelnie.
2012. december 22., 18:23
A Népszabadság plágiumról ír – a lap szerint a miniszterelnök-helyettes nem végzett érdemi tudományos tevékenységet – Sántít Semjén Zsolt PhD-je is
2012. december 22., 13:20
A Békemenet kapta idén a Polgári Magyarországért Díjat. A pénteki átadási ünnepségen, Budapesten az Országgyűlés elnöke a rendszerváltás története egyik legfontosabb mozgalmának, történelmi fordulópontnak nevezte a Békemenetet, amely – mint mondta – idén januárban megvédte Magyarország megújításának programját, a nemzet szuverenitását és a demokráciát.
2012. december 22., 10:45
Rejtett kamerás felvétel jutott az Atlatszo.hu birtokába arról, hogy magukat rádiós újságíróknak mondó személyek a kormány és a miniszterelnök igazáról győzködték a december 17-i diáktüntetés után a közszolgálati Magyar Rádió székházába bebocsátást nyert szociológus hallgatót.
2012. december 22., 09:41
Továbbra is vitatják a Lehet Más a Politikán belül életre hívott platform tagjai a párt által novemberben elfogadott politikai stratégiát, mondván: az nem szolgálja az ökopárt megerősödését és az Orbán-kormány sikeres leváltását. Kétségtelen, a szűk többséggel elfogadott stratégiai döntés elsősorban arról szól, hogy az LMP önálló pólusképző erőként képzelné el magát a politikai palettán, nem hajlandó részt venni egyetlen olyan kormányban sem, amelyet volt miniszterelnök vezet, és együttműködni igen, de csatlakozni nem szándékozik az Együtt 2014 mozgalomhoz.
2012. december 22., 08:45
Végső soron a saját munkáját is, illetve Sólyom Lászlót is kritizálta Kövér László, a Parlament elnöke. A fideszes politikus szerint nem hanyatlik az alkotmányos kultúra, de az országgyűlés munkája sokszor „üres, unalmas, néha személyeskedő szócséplés". 2014-től a Parlament háromhetente ülésezik – mint az első Orbán-kormány idején.
2012. december 22., 08:29
A kormányfő szerint a kabinet nyílt lapokkal játszott, de a diákok nem értettek egyet a választott úttal, ezért az eredeti célokat jól szolgáló új rendszer lesz, a korábban tervezetthez képest.
2012. december 22., 07:22
Sérti a vállalkozók tulajdonhoz való jogát az a mód, ahogy a kormány egyik napról a másikra, kártalanítás nélkül betiltotta a pénznyerő automaták működtetését, közölte Szabó Máté. Az alapvető jogok biztosa ezért az Alkotmánybírósághoz fordult. Szabó Máté szerint a választott bíráskodás szabályozása nemzetközi szerződésekbe és az alaptörvénybe ütközik, ezért ebben az ügyben is indítványt tett az AB-nak.