Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Véget ért a változékony időjárás, jön a nyár és pont.
2012. december 22., 05:27
A tandíj, a keretszámok és a diploma megszerzése utáni röghöz kötés ellen tiltakozó diákok pénteken délután a Széll Kálmán téren tüntettek. Rituálisan kinyomtatott hallgatói szerződéseket semmisítettek meg.
2012. december 21., 20:18
A Békemenet kapta idén a Polgári Magyarországért Díjat. A pénteki átadási ünnepségen az Országgyűlés elnöke a rendszerváltás története egyik legfontosabb mozgalmának, történelmi fordulópontnak nevezte a Békemenetet, amely – mint mondta – idén januárban megvédte Magyarország megújításának programját, a nemzet szuverenitását és a demokráciát.
2012. december 21., 18:02
A lakhatási jogért és a hajléktalanság kriminalizációja ellen tüntetett a Kossuth téren A Város Mindenkié szervezet, a Széll Kálmán téren diákok égettek hallgatói szerződéseket.
2012. december 21., 17:43
Nyílt levelet intéztek Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárnak a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium tanárai. Azt kérik az oktatási államtitkártól, vonja vissza Gránásiné Bácsi Tünde gimnáziumigazgatói kinevezését a diáklistázási ügy miatt.
2012. december 21., 17:04
Százmillió forintot biztosít a kormány a tartalékból a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen készülő tananyagok fejlesztésére.
2012. december 21., 16:56
17 órától hallgatói szerződés-égetést hirdettek meg a „Moszkva térre” (Széll Kálmán tér) a diákok. A figyelemfelkeltő demonstrációt az ELTE társadalomtudományi karának HÖK-tagjai szervezik.
2012. december 21., 16:36
Az MSZP nem tudja, hogy kik osztogatták az általa szervezett fórumot népszerűsítő szórólapokat több fővárosi középiskolában és egyetemen – jelentette ki Török Zsolt szóvivő kérdésre válaszolva pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2012. december 21., 16:20
A szegedi közgyűlés minden jelen levő tagja támogatta pénteken a hallgatói sztrájkbizottságnak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) támogatását kérő javaslatát.
2012. december 21., 15:25
A magyar diákok meggyengítették Orbánt címmel közölt tudósítást a hallgatói tiltakozásról a Libération.
2012. december 21., 14:43
A kormány ígérete ellenére nem csökkentette, hanem növelte az adók számát. 2013-ban valószínűleg további adóemelésekre, esetlegesen új adók bevezetésére számíthatunk az LMP szerint.
2012. december 21., 14:00
Az LMP súlyosan diszkriminatívnak és igazságtalannak tartja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) legújabb döntését, amely szerint a legnépszerűbb szakokon csak önköltséges formában lehet majd tanulni. Az ellenzéki párt arra szólította fel a kabinetet, hogy „fejezze be végre az ámokfutást” az oktatáspolitika területén és adjon a diákoknak egyértelmű választ a kérdéseikre.
2012. december 21., 13:34
Első fokon négy hónap, egy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Keresztúri Farkas Csabát, a szegedi közgyűlés jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságának jobbikos elnökét pénteken a Szegedi Városi Bíróság.
2012. december 21., 13:01
Az MSZP szerint a budapesti diákok, tanárok, szülők karácsonyra keserű kiszámíthatatlanságot kaptak ajándékba.
2012. december 21., 12:33
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az ombudsman a pénznyerő automaták betiltása miatt, mert álláspontja szerint több jogot és alapelvet sért a működtetés betiltásának módja – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken az MTI-vel.
2012. december 21., 12:23
Görög Ibolya, a viselkedéskultúra mesterasszonya 1987 és 1999 között a Miniszterelnöki Hivatal protokollszakértője volt. Azóta is segít politikusoknak, ha tanácsait kérik. Nemrég jelent meg Tanácsoskönyv – új kalamajkák című könyve, a mindennapok és a hivatali élet viselkedésnormáinak enciklopédiája. A 168 Órának a honi közéleti szereplők gesztus- és ruhaüzeneteiről is beszélt. HERSKOVITS ESZTER interjúja.
2012. december 21., 11:49
A buszsofőrök harmada nem vette fel a munkát péntek reggel Pécsen, a baranyai megyeszékhely közösségi közlekedését ellátó Tüke Busz Zrt.-nél, ezért több járat is kimaradt a reggeli csúcsidőszakban.
2012. december 21., 09:39
Lett volna mintegy tízezer teljes ösztöndíjas hely, továbbá részösztöndíjas helyek és diákhitel, „de mire ennek a rendszernek a teljes képe kibontakozott, addigra a diákok már (...) elsöpörték, nem kellett nekik” – mondta.