Schiffer erőteljesen viszi jobbra az LMP-t

A novemberi kongresszusnak voltak azonban más olyan, a párt irányvonalát érdemben meghatározó döntései is, amelyekről kevesebb szó esik. Érdekesség például, hogy a küldöttek többsége leszavazta azt az indítványt, amely egyidejű és egyenrangú célként jelöli meg az ökopolitikai pólus megerősítését és az Orbán-kormány leváltását. Ehelyett az a tétel került bele a stratégiába, amely elsőrendű célként az önálló pólusképzést, majd csak „ennek talaján” jelöli meg célként a kormány leváltását – írta a Népszabadság.

Félúton?

A stratégia része lett, hogy a „kormányzati együttműködésről szóló tárgyalások megkezdéséről és alapelveiről az LMP későbbi kongresszusa dönt”, ellenben a többség azt leszavazta, hogy a párt már most mondja ki: „kizárják a koalíciós tárgyalásokat és a koalíciót a Jobbikkal”, illetve „kizárják a koalíciót és az erről folytatott tárgyalásokat is a Jobbikkal és a Fidesszel”. Ez pedig tulajdonképpen nyitva hagyja az ajtót mind a Jobbik, s elsősorban a Fidesz felé.

A szélsőjobboldallal kapcsolatban további érdekesség, hogy a kongresszus előtt volt egy olyan – végül leszavazott – javaslat is, amely kimondta volna, hogy nem riogatnak náciveszéllyel, de nem is úgy pozicionálják magukat, mintha a Jobbik és az ellene fellépők közt az ökopártiak félúton lennének. Törölték azt a tételt is, hogy az LMP külön mérlegeli ugyan az antifasiszta megmozdulásokon való részvételt, de minden esetben szolidáris azokkal. Ugyancsak leszavazta a többség azt az irányadó tételt, miszerint az LMP a Jobbik szavazóit „nem a Jobbiknak mint pártnak, vagy az általa képviselt ideológiának tett gesztusokkal, hanem az LMP rendszerkritikai attitűdjének, valamint fiatalos-radikális arcélének megerősítésével igyekszik megszólítani”.

Bár az ökopárt vezetése nyilván nem kíván „összeborulni” a radikálisokkal (ezt bizonyítja a Gyöngyösi Márton-féle „zsidózás” utáni, egyébként épp az MSZP-vel közös kezdeményezésük a szélsőségesek ellen), az LMP egyik korábbi akciója, pontosabban tétlensége sokakban kétséget ébresztett: idén szeptemberben tucatnyi demokratikus szervezet tiltakozott a Jobbik úgynevezett „Magyar Élet Menete” ellen Veszprémben, az LMP viszont távol maradt. Pár héttel később „nagy-magyarországos” képpel hirdették az egyik LMP-s képviselő lakossági fórumát.

Ha a Jobbik felé nem is, a Fidesz – illetve a jobboldal – felé azonban mintha résnyire nyitva lenne az ajtó. Scheiring Gábor képviselő a hivatkozott stratégia elfogadása után úgy fakadt ki: ami történt, az „egyenlő az LMP jobbra fordulásával”. A gazdasági szakpolitikus ezzel kapcsolatban a Népszabadságnak azt mondta: a párt jobbratolódása egyrészt az Orbán-rendszerhez való viszonyában érhető tetten. „Meglepő, hogy mennyien relativizálják a rendszert a párttagok közül, vannak, akik szerint jobb, ha a Fidesz marad, ha csak az MSZP-vel lehet leváltani, és a többség Bajnait is az MSZP-projekt részének tekinti. Ezért szavaztak sokan úgy, hogy fontosabb az önállóság, mint a kormányváltás.

Szerintem a kettő nem állítható szembe. Az ökopolitikának reszeltek, ha Orbán marad. A politikai feladat az, hogy a kormányváltást és az ökopolitikát egyszerre képviseljük” – fogalmazott Scheiring, rámutatva: a pártszervezeti kultúrájában is erősödő tekintélyelvűség és nyitottság mutatkozik a jobboldali szimbolikára.

Schiffer árnyal

A korábban hivatkozott, a kongresszus által elfogadott tételmondatok többsége szó szerint a régi-új frakcióvezető, Schiffer András idén szeptemberben megfogalmazott dolgozatából való. A közel húszoldalas dokumentum egyik bekezdése leszögezi, hogy a Fidesznek és a Jobbiknak a világról és a rendszerről alkotott „valóságészlelete” sok tekintetben azonos az LMP-ével. „Ezért érezzük úgy, hogy a globális kapitalizmus bírálatában vagy az ökológiai válság leírásában »egy nyelvet« beszélünk” – írja Schiffer, hozzátéve: a „jobboldalt” szembehelyezi viszont az ökopolitikával „a valóságészleletből le nem vont következtetéseik, továbbá az egyenlő tisztelet elvéhez és a procedurális igazságosságon alapuló jogállami intézményekhez és az állampolgári részvételhez való viszonyuk”.

Schiffer András a dokumentumban leszögezi, hogy az LMP ökopolitikai, rendszer-, globalizáció- és modernizációkritikus, „ezért és ennyiben baloldali párt”. Ugyanakkor leszögezi azt is, hogy egy szocialista részvétellel megalakuló új kormány vélhetően „nem az általunk elvárt lendülettel kezdené meg a társadalmi sebek begyógyítását”, ezért mély társadalompolitikai fordulatban akkor reménykedhetünk, „ha magunk alakíthatunk kormányt”.

Az LMP első számú politikusa nagy erősségnek nevezi, hogy a másik három parlamenti párt holdudvarában az LMP a legkevésbé gyűlölt. „Ezt az előnyünket meg kell őriznünk, s ez a cél árnyalja a többi párthoz fűződő viszonyunkat” – fogalmaz, hozzátéve: a Jobbik esetében ez azzal jár, hogy „bár a szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben továbbra is rögtön és határozottan fellépünk (lásd. Magyar Sziget-balhék, üléstermi botrányok), de alapvetően ignoráljuk őket, a napi parlamenti/önkormányzati gyakorlatban pedig a beszélő viszony fenntartására törekszünk. Látnunk kell ugyanis, hogy nyolcszáz-kilencszázezer ember döntően azért szavazott a Jobbikra, mert – nagyon leegyszerűsítve – úgy látta: húsz év után itt egy párt, amely az ő problémáikkal foglalkozik! A Jobbikkal szemben tehát lehet ugyan legitim módon érvelni az »antifasiszta keresztes háború« és a karantén politika mellett, de ekkor azzal is számolnunk kellene, hogy azok a választók, akik az elmúlt húsz év kudarcai miatt menekültek a Jobbikhoz, ezt a politikát úgy értenék: az LMP is megtagadja az ő problémáikkal való foglalkozást. Ezt nem engedhetjük meg magunknak – és az ország helyzete sem engedi meg nekünk ezt az érzéketlenséget. A Jobbik és az LMP között komoly verseny is kialakulhat, elsősorban a mezővárosi, fiatal szavazók megnyeréséért” – olvasható Schiffer dolgozatában. Ugyanakkor azt is leszögezi: „perverzió lenne azt állítani, hogy rokonság fűz össze minket”.

A frakcióvezető szerint szövetségkötésre szükség van, de „nem előbb, mint 2013 nyara”. Schiffer hangsúlyozza, hogy az LMP az Orbán-kormány megbuktatására törekszik, ezért „hazugnak” tartja az Orbán-rendszer leváltását és az LMP saját küldetésének szembeállítását. Ugyanakkor pár sorral lejjebb közli: „nem segédkezhetünk sem az MSZP (és az előző kormánnyal társutas érdekkörök), sem a Jobbik hatalomra juttatásában, sem pedig a Fidesz hatalmon tartásában. Azért nem, mert a programjaink és alapvető politikai céljaink összeegyeztethetetlenek.” Figyelemre méltó viszont a tétel, miszerint: „ideális esetben már 2014-re, de egyébként hosszú távon az LMP célja, hogy a populista, jobboldali Fidesz alternatívája legyen. Befoglalja azt a területet, amely képes leváltani a Fidesz–KDNP-t. Nem a jelenlegi MSZP-táborban találunk ehhez tartalékot, hiszen az jobbára a törzsközönséget jelenti” – olvasható. A tanulmányban az áll, hogy az LMP jobban teszi, ha szakít a „szakmailag százszázalékosan megalapozott” politikai célok hirdetésével, mert „az ökopolitika abban is különbözik a technokrata politikától, hogy előbbre tartja a politikai célok közötti morális választást az úgynevezett szakmai megalapozásnál”.

Az biztos, hogy az MSZP felé a Schiffer-féle LMP határozottan kizárni látszik a szabad gyököket. A frakcióvezető dolgozatában a szocialistákat a „baloldali nosztalgián élősködő” utódpártnak nevezi, amelynek baloldalisága „történelmi félreértés csupán”. A politikus azt is írja: „lehet, hogy az LMP a közeljövőben nem fogja tudni explicit módon elhelyezni magát – a kelet-európai kulturális előítéletek miatt – a bal–jobb tengelyen. Azonban haladéktalanul és félreérthetetlenül el kell helyeznie magát a rendszerhű-rendszerkritikus tengelyen rendszerkritikus pártként”.

A turul és Pavlov – folytatás és további részletek a