Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2024. november 17., 11:33
Kiderült, hogy mely külföldi országok egyetemein tanulnak szívesen a magyar diákok.
2024. november 16., 13:12
Noha lesznek olyan területek az országban, ahol a ködöt és a felhőket felváltja majd a napsütés, a jövő heti időjárás ugyanakkor mindent elronthat.
2024. november 16., 12:46
Az Országos Mentőszolgálat bejelentette, hogy összesen 35 ezer mentési feladatot és közel 10 ezer ügyeleti beteget láttak el Budapesten és környékén októberben, a segélyhívástól a mentő beteghez érkezéséig pedig átlagosan 12 perc telt el.
2024. november 15., 15:57
A cég állítása szerint minden rendben, de az ügyfelek panaszkodnak a DPD miatt.
2024. november 15., 15:38
Vészesen közeleg a karácsony, az áruházak pedig már most sorra jönnek ki a jobbnál jobb akciókkal.
2024. november 15., 14:48
Januártól ismét igényelhető lesz az otthonfelújítási támogatás, kiderült, melyik településeken lehet majd felhasználni.
2024. november 15., 12:23
A Wizz Air bekeményít.
2024. november 15., 11:37
A MÁV friss bejelentése a menetrendekről sok mindenki életébe hoz könnyebbséget.
2024. november 15., 10:21
Gyakorlatilag bármikor medve bukkanhat fel a zalai erdőkben.
2024. november 14., 15:44
A tél hivatalosan csak december 21-én kezdődik el, de könnyedén lehet, hogy leesik addig az első hó.
2024. november 14., 14:48
Az utóbbi időben megnőtt a végrendeletek száma, kiderült, mi okozza.
2024. november 14., 13:33
Újabb áruházlánc szólalt meg a karácsonyi nyitvartartás kapcsán.
2024. november 14., 12:52
A hatóság több dologra is használja az új VÉDA-rendszert, kiderült, hogy a traffipaxok a sebesség mellett számos dolgot tudnak nézni.
2024. november 14., 11:52
Az elmúlt időszakban nagy megdöbbenést váltott ki, amikor kiderült, hogy nagyon sok csecsemő kénytelen a kórházban tölteni az időt, mert lassú az örökbefogadási folyamat. A kormány most bejelentette, elkezdődtek a gyorsított örökbefogadások.
2024. november 14., 11:48
A János kórházban jelenleg nem tudnak sztrókos betegeket ellátni.
2024. november 14., 11:26
Úgy tűnik, a fiatalok egyelőre hátrébb sorolták a jogosítvány megszerzését, és a KRESZ-vizsga is ráér még.
2024. november 14., 10:40
Az idei nyáron perzselő volt a forróság, most az is kiderült, mitől.
2024. november 13., 16:02
A TV2 új sorozatát a szakma is kritizálta, de a katonák ezt nem tehetik meg.