A Tihanyi Bencés Apátság oldalában ünnepélyesen átadták a Pünkösdi ligetet, egy különleges tájépítészeti alkotást, amely a természet és a spiritualitás mély összefonódását hivatott megjeleníteni.
Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
2021. március 27., 09:46
A járvány hazai áldozatainak száma csaknem húszezer, a kórházban ápoltak száma közelíti a tizenkétezret.
2021. március 27., 09:19
A XXI. kerületi Kossuth Lajos utcában egy 25 négyzetméteres üzlethelyiségben történt a robbanás.
2021. március 27., 08:25
Az ügy jelenleg az Európai Bizottság asztalán hever, a járványhelyzet miatt a kérdés háttérbe szorult, hivatalos döntés pedig még nem született.
2021. március 27., 08:14
Az egészségügyi intézményekben az orvosok, az ápolók és az egyetemi hallgatók mellett a takarítók is naponta teszik ki magukat a fertőzésveszélynek. Dimény András képriportja.
2021. március 27., 08:11
Egyre vastagabb felhőzet, délutántól pedig záporok várhatók.
2021. március 26., 21:14
A Bence és a Hanna továbbra is letaszíthatatlan az első helyekről.
2021. március 26., 19:40
Négy gázpalackot hoztak ki az épületből.
2021. március 26., 17:40
A fővárost már 9 hónapja értesítették, hogy a Szabolcs utcai intézmény meg fog szűnni.
2021. március 26., 17:22
Nemény András szerint egyik pillanatról a másikra képes romlani a fiatalok állapota is.
2021. március 26., 16:57
Tíz vizsgált intézményben, ahol 90 százalék feletti a beoltottak aránya, mindössze egyetlen megbetegedés volt, miközben az összes lakó létszáma meghaladja az ezerhatszázat – mondta a szociális ügyekért felelős államtitkár.
2021. március 26., 15:47
Azt a tényt viszont megismerheti, hogy valaki védett-e vagy sem, ugyanis ez nem minősül egészségügyi adatnak - mondta a 168.hu-nak Péterfalvi Attila.
2021. március 26., 15:37
Reagált az LMBTQ közösség Novák Katalin kijelentésére, miszerint a „meleglobbi túl messzire ment."
2021. március 26., 15:21
A módosítások azután lépnek hatályba, hogy elérték a 2,5 millió beadott oltást, ez várhatóan húsvét után néhány nappal lesz. A boltokban 10 négyzetméterenként egy vevő lehet.
2021. március 26., 14:55
Magyar-norvég nyomozócsoport fogta el őket. 9 millió hamis nyugtatót foglaltak le, amit Norvégiában készültek eladni.
2021. március 26., 14:43
A koronavírus új mutációinak gyors terjedése miatt nem fog drasztikusan csökkenni a fertőzöttek száma 2,5 millió beoltottnál sem, ám a halálos áldozatok száma valóban kevesebb lehet – véli Duda Ernő virológus.
2021. március 26., 13:55
Heten estek vízbe, de szinte mindenki megfulladt, csak a 18 éves halász élte túl a balestet. Egy nagyobb hajó ment neki a halászbárkájuknak.
2021. március 26., 13:52
A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy azonnal oltsanak be minden olyan idős embert, aki felkeresi valamelyik oltópontot.
2021. március 26., 13:45
Hiába az enyhe tünet, a hosszútávú következmények bárkinél komoly gondokat okozhatnak akár hetekkel a koronavírus fertőzés után is. Az egészségügy azonban annyira leterhelt, hogy ezek kivizsgálása egyelőre nagyon lassan halad.