Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2009. augusztus 1., 09:27
Az utóbbi időben egyre több helyről hallani, hogy a fővárosban patkányt láttak. Évek óta úgy tudjuk, hogy Budapest az a kivételes világvárosok egyike, amelyik patkánymentes. Lehet ezt a büszke címet viselni akkor is, ha elvétve ugyan, de megjelennek ezek a nem kívánatos rágcsálók?
2009. augusztus 1., 08:34
A közlekedésszabályozás megújítását szorgalmazza az országos rendőrfőkapitány, az ombudsman, az országos vámparancsnok, a Közlekedési Bírák Egyesület és több más civil szövetség, egyesület - tudatta az ombudsman hivatala az MTI-vel pénteken.
2009. augusztus 1., 08:21
Mintegy százmillió forint megfizetésére kötelezte az elsőfokú munkaügyi bíróság a BKV-t, amiért rendkívüli felmondással, végkielégítés nélkül rúgták ki tavaly Szalai László kabinetigazgatót - tudta meg a Magyar Nemzet. A lapot az MTI szemlézte.
2009. augusztus 1., 07:40
A kormány rendelete értelmében augusztus 1-jétől közigazgatási hatósági eljárást indít a rendőrség azok ellen, akik megszegik a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer, a bukósisak és a mobiltelefon használatára vonatkozó szabályokat.
2009. augusztus 1., 05:19
A nagykörúti villamospálya felújítása miatt mától augusztus 19-ig villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat a budapesti Blaha Lujza tér és a Moszkva tér között.
2009. július 31., 19:18
Ismét bántalmaztak egy BKV-sofőrt, a 4-es villamos vezetője könnyű sérüléseket szenvedett, amikor két ittas utas megverte péntek reggel - közölte a BKV. A két ittas ember először megakadályozta az ajtók záródását, majd a felszállás után a többi utast is inzultálta, ezért a jármű sofőrje többször figyelmeztette őket.
2009. július 31., 17:31
Független könyvvizsgálóval ellenőriztetné az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elmúlt háromévi gazdálkodását a szervezet pénzügyi bizottsága - közölte a roma érdekképviseleti szervezet bizottsági elnöke pénteki ülésük után; az OCÖ hivatalvezetőjének tájékoztatása szerint viszont már négy hónapja kettős ellenőrzést rendelt el a szervezet elnöke. A pénzügyi bizottság pénteki ülését követően Daróczi Sándorné elmondta: megállapodtak abban, hogy könyvvizsgáló cégektől 15 napon belül árajánlatokat kérnek, és a megbízást elnyert vállalkozással átvizsgáltatják az OCÖ gazdálkodását 2007 áprilisától 2009. július 31-ig.
2009. július 31., 16:02
Beismerte Balla Irma meggyilkolását D. Lajos debreceni lakos, aki a gyilkosságot megelőzően segédmunkásként dolgozott a Balla Irma háza melletti építkezésen - közölte az MTI-vel Jónáné Pocsai Edit, a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.
2009. július 31., 15:19
Az MDF szerint a Fővárosi Főügyészség volt szóvivőjének vesztegetési botránya ismét rávilágított arra, milyen problémákhoz vezethet, hogy az önmagát ellenőrző ügyészség munkája felett nincs érdemi kontroll - mondta Dávid Ibolya, a párt elnöke pénteken az MTI-nek. A párt elnöke a kormány alá vonná az ügyészség ellenőrzését, amivel megkérdőjelezné a hatalmi ágak szétválasztását.
2009. július 31., 14:41
A szocialisták kormányzati szintre emelték az "ingatlanpanamát" a sukorói földcsere ügyében - jelentette ki Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója.
2009. július 31., 13:50
A pontatlan tájékoztatásért elnézést kér az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM)- közölte a kormányszóvivői iroda, miután az IRM tájékoztatta a kormányfőt a múlt pénteken bemutatott, vitatott videóval kapcsolatban.
2009. július 31., 12:44
Minden magyar ember erkölcsi kötelessége az emlékezés az áldozatokra, mert a náci fajüldözés borzalmai örökre az emlékezetünkbe vésték, hová vezet a kirekesztés, a kitaszítás, a másik ember el nem fogadása - közölte az SZDSZ Új Generációja a roma holokauszt évfordulóján pénteken az MTI-vel.
2009. július 31., 11:42
Az alkotmányjogász-közíró úgy véli: nálunk nem a holokauszttagadás az igazi gond, hanem a holokauszt tudatos igenlése. Szerinte a nácibeszédet jogilag is el kell különíteni a gyűlöletbeszédtől. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja Kállai R. Gáborral.
2009. július 31., 11:27
A barbadosi hatóságok bezáratták a tiltott őssejtterápia miatt a napokban letartóztatott Yuliy Baltaytis és Pákh Imre üzletember vállalkozásaként működő ottani őssejtklinikát - idézi fel a Népszabadság pénteki számában.
2009. július 31., 10:58
Gyenge hidegfront vonul át az ország felett pénteken, nyomában újabb felmelegedés kezdődik - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa pénteken az MTI érdeklődésére. Északnyugat felől érkezett a hidegfront, hatására megnövekszik a felhőzet, záporok, délután a keleti országrészben zivatarok várhatók, pénteken a csúcshőmérséklet a Kisalföldön és az Északi-középhegységben 24-25 fok, másutt 30 fok körül alakul - mondta Török László. A gyenge hidegfront viszonylag gyorsan átvonul az ország felett, szombaton már csak a keleti területek lehetnek felhősek, 30 fokos csúcshőmérsékletre lehet számítani.
2009. július 31., 10:34
A Népszabadság értesülése szerint a tavalyihoz képest húsz százalékkal olcsóbban rendezik meg az idén az augusztus 20-i állami ünnepségeket, a lebonyolításra kiírt pályázat győztesét csütörtökön hirdették ki.
2009. július 31., 10:01
Marad a 26 és 20 tonna illegálisan lerakott német szemét Mindszenten és Balástyán; a németek kijelentették, ők nem hajlandóak elvinni a háztartási hulladékot - írta pénteken a Délmagyarország. A napilap felidézte: korábban összesen mintegy 4.100 tonna német háztartási hulladék érkezett az országba, 3.200 Baden-Württenbergből, 900 Bajorországból. Csongrád megye két településsel érintett az évek óta húzódó ügyben: Mindszenten 26, Balástyán pedig, 20 tonna importszemét vár a sorsára, mindkét helyen baden-württenbergi műanyag zacskók, flakonok és rongydarabok találhatók - írta a lap.
2009. július 31., 09:37
Vádat emelt az SZDSZ-es Gál István, Balmazújváros volt polgármestere ellen a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség - írja a pénteki Magyar Nemzet.