Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2015. szeptember 14., 13:38
Bár még három témában is folynak az uniós vizsgálatok, elkezdődtek Paks II konkrét tervezési munkálatai. Közben kiderült, hogy váratlanul menesztették az erőmű vezérigazgatóját.
2015. szeptember 14., 13:06
Éppen mire a röszkei gyűjtőpontnak nevezett prérin elkezdődött a koordinált munka, megjelentek a nagy hazai és nemzetközi segélyszervezetek, lett villanyfény, áram és wifi, ma éjféltől új időszámítás kezdődik – legalábbis a kormány szándékai szerint.
2015. szeptember 14., 12:23
Az uniós tagállamok ma délelőtt megegyeztek arról, hogy a Földközi-tengeren közös, fegyveres akció induljon az embercsempészek ellen. A Líbiából működtetett embercsempész hálózatokat az Unió a csempészhajók elfogásával és elpusztításával kívánja megszüntetni.
2015. szeptember 14., 12:21
Járjon-e a férfiaknak is negyven ledolgozott év után a nyugdíj? Ma a politika és a társadalom is megosztott ebben a kérdésben. A pártolók azzal érvelnek, hogy a férfiak sem dolgoztak kevesebbet életük során, mint a nők. Ráadásul nem akarják, hogy a munkapad mellől egyből a temetőbe kerüljenek. Mások szerint a lépés ellehetetlenítené a költségvetést, már közép távon is veszélybe sodorná az ország gazdasági stabilitását. Önnek mi a véleménye?
2015. szeptember 14., 12:12
Közeli ismerősöm zaklatottan meséli a történetet. Kisváros iskolája mellett vitt el az útja, a napsütötte udvaron gyerekek játszanak. Közelebb lép, kíváncsian figyeli őket, valami katonás-puskás játék; hát menekülteset játszanak az ötödik-hatodikos kis lurkók; vannak, akik menekülők, a katonák el akarják kapni őket, közben cigányozás, durva szitkok repkednek, tanár sehol.
2015. szeptember 14., 10:33
Ha kihirdetik a válsághelyzetet, a saját életük, illetve a társaik, valamint a velük együttműködő rendőrök életének védelmében használhat fegyvert a katonaság – mondta Simicskó István honvédelmi miniszter a Magyar Időknek.
2015. szeptember 14., 10:10
Terápiás kulturális-társadalmi beszélgetésre hívja közönségét az Átrium Film-Színház szeptember 19-én 21 órától, a Színházak Éjszakáján. A program címe: Menekülök velük én is.
2015. szeptember 14., 09:04
Orbán Viktor beszédet mond a próbaidős rendőrök eskütételén
2015. szeptember 14., 08:57
A párhuzamos társadalmak kialakulásának veszélyéről beszélt az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában a KDNP frakcióvezetője, hangsúlyozva, hogy megbukott a bevándorlók teljesen integráló multikulturális társadalom liberális álma.
2015. szeptember 14., 08:35
A Financial Times úgy értesült, hogy mai tanácskozásukon az uniós belügyminiszterek meg fognak egyezni a menekültek elosztásáról, mindössze egy nagy akadály van: Magyarország. A többi közép-európai állam feladta ellenkezését a tervvel szemben, azzal a kikötéssel, hogy annak alkalmazása nem lesz kötelező.
2015. szeptember 14., 07:31
Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért, uniós belügyekért és uniós polgárságért felelős biztos 2015. szeptember 17-én Budapestre látogat.
2015. szeptember 14., 06:54
Kétezer-ötszáz menekült várakozott vasárnap este Nickelsdorfnál (Miklóshalmánál) arra, hogy különbuszokkal Bécsbe vigyék őket. Becslések szerint vasárnap a tízezret is meghaladhatta a magyar-osztrák határra érkezett migránsok száma az MTI szerint.
2015. szeptember 14., 06:37
Németország déli határain bevezetett határellenőrzés következtében jelentős erőforrásbővítést tart szükségesnek a Migration Aid civil szerveződés a menedékkérők ellátásának biztosítására.
2015. szeptember 14., 06:25
Vasárnap délután az osztrák kancellár azt mondta a németek lépése után Ausztria nem fog határellenőrzést bevezetni a magyar határon, Kurz külügyminiszter pár órával később az ORF 2 Im Zentrum című politikai talk show-ban azt mondta: Németországgal összhangban kell lépniük, mert a menekültek számára Ausztria „az utolsó vonzó ország” Németország előtt.
2015. szeptember 13., 18:39
A RTL Klub híradójának értesülése szerint néhány perccel ezelőtt berendelték az összes szabadnapos rendőrt.