Máshol, máshogyan
Közeli ismerősöm zaklatottan meséli a történetet. Kisváros iskolája mellett vitt el az útja, a napsütötte udvaron gyerekek játszanak. Közelebb lép, kíváncsian figyeli őket, valami katonás-puskás játék; hát menekülteset játszanak az ötödik-hatodikos kis lurkók; vannak, akik menekülők, a katonák el akarják kapni őket, közben cigányozás, durva szitkok repkednek, tanár sehol.
Pár nappal később Svédországba szakadt szintén közeli ismerősömmel beszélgetvén elmondom neki az esetet. A következőket meséli el nekem.
Kilencéves fiának osztályába a tavalyi tanév vége felé érkezett egy tizenegy év körüli szír kislány. Azért tették hozzájuk, mert a még kisebbek között már nagyon „kínos” lett volna a jelenléte, bár tudása alapján oda tartozna, merthogy soha, semmilyen oktatásban nem részesült eddig – lévén hat éves kora óta menekül!
Az iskolában persze jó előre felkészültek, de ez nem volt olyan nagy munka, ugyanis a gyerekek tájékozottak. A svéd közszolgálati tévének van egy kimondottan gyerekeknek készülő híradója, heti fél óra, azt mindig közösen nézik, és közösen megbeszélik. (Ismerősöm nevetve mondja, hogy amikor Obama Svédországban járt, akkor a látogatásról a kisfia beszámolójából értesült). A szír kislány két hónap alatt az osztály kedvelt tagja lett.
A svéd kilencéves gyerekek tehát ismerik a helyzetet, a térképen meg tudják mutatni, hogy ezek az országok hol találhatók, hogy ott most mi történik, hogy mennyire rossz az ott élőknek a helyzete, hogyan kell viselkedni ezzel a kislánnyal, és persze a többiekkel is.
A svéd kisiskolások nem menekültest játszanak az iskolaudvaron.
Ráczkevy Miklós
