Lázár János közlekedési miniszter bejelentette, hogy a MÁV légkondicionált buszokkal és új menetrenddel készül a nyári hőségre, miközben a késési biztosítás és a mozdonybérlés is a szolgáltatás javítását célozza.
A szaktárca szerint Budapest és Karácsony Gergely nem állhat a törvények felett.
Az egészségügyről diskurál majd a Tisza és a Fidesz szakpolitikusa.
Hamarosan kezdődik a nyár, mutatjuk milyen lesz a következő három hónap az előrejelzés szerint.
Legyen a munkatársunk!
2023. március 6., 15:11
Hamarosan befejeződik a 3-as metró felújítása, aminek köszönhetően felszabadulnak majd a pótlóbuszoknak kialakított buszsávok. Civil szervezetek arra kérik Budapest főpolgármesterét, hogy ne adják vissza az autósoknak a buszsávokat.
2023. március 6., 14:40
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter hétfőn azt mondta, hogy a kelet-ukrajnai Bahmut városának inkább szimbolikus, mintsem operatív jelentősége van, és a város eleste nem feltétlenül jelenti azt, hogy Moszkva visszaszerezte volna a kezdeményezést a háborúban.
2023. március 6., 14:30
A benzin beszerzési ára azonban a hét közepén sem fog változni.
2023. március 6., 14:18
A terézvárosi polgármester a Momentum elnökével, Gelencsér Ferenccel hétfőn közzétett videóban bejelentette, hogy újra indul a kerületi polgármesterségért 2024-ben.
2023. március 6., 13:55
Új nagyköveteket küld a kormány Szijjártó Péter külügyminiszter javaslatára Argentínába, Bulgáriába, Chilébe, az Egyesült Arab Emírségekbe és Portugáliába is. Mindannyian tapasztalt diplomaták – köztük van Bucsi-Szabó Edit is, aki 2019-ben rendőrökkel érkezett Peruba Kaleta Gáborhoz, hogy hazaküldje a botrányba keveredett nagykövetet.
2023. március 6., 13:25
Olyan mértékű sörkatasztrófára figyelmeztet a Pénzcentrum, amit még a Holdról is látni lehet.
2023. március 6., 13:21
Eredményes a takarékos működés: több mint 3 milliárd forintot spóroltak az állami hivatalok a gáz- és villamosenergia-fogyasztás csökkentésével, jelentette be hétfői Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
2023. március 6., 12:51
Az idei kétlépcsős bérfejlesztés után további emelésben részesülhetnek a szakképzésben oktatók; a most megjelent, pedagógusokat érintő törvényjavaslat garanciát jelenthet a dolgozók számára a következő évek béremelésére is, tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn.
2023. március 6., 12:41
A megemelkedett díjak arra késztették a társaságokat, hogy áthárítsák a költségeket a vevőkre, illetve energiahatékonysági beruházásokba kezdjenek. A fejlesztések legnagyobb akadálya a szabályozási bizonytalanság, valamint a vezetőség erőforráshiánya, ami új megközelítéseket igényel a döntéshozóktól.
2023. március 6., 11:52
Röpke öt nap alatt ennyien jelezték, hogy a Magyar Orvosi Kamara tagjai kívánnak maradni. Aki még nem tette meg, 25 nap áll rendelkezésre a visszajelentkezésre.
2023. március 6., 09:46
Baleset miatt több kilométeres torlódás alakult ki hétfő reggel az M0-s autóúton, Ecser térségében – tájékoztatott a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
2023. március 6., 08:34
A mai nappal elkezdődött a rendőrök újabb fokozott ellenőrzése.
2023. március 6., 08:14
Több, mint fél éve húzza a finn és svéd NATO-csatlakozásról való szavazást az Országgyűlés, miközben az orvosi kamarát meggyengítő szabályozást egyetlen nap alatt átverték.
2023. március 6., 07:06
Petíciót indítottak az otthonápolási díj emeléséért.
2023. március 6., 06:39
Kigyulladt egy autó az M3-as autópályán a 132-es kilométernél, az érintett útszakaszon torlódásra kell számítani – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn reggel.
2023. március 6., 06:37
Felhős, borult idő széllel, csapadékkal, amely néhol havazás is lehet.
2023. március 6., 06:07
Mától drágább a taxival utazás Budapesten, miután tíz százalékkal magasabbak lettek a fővárosi taxis tarifák.
2023. március 5., 20:55
Varga Ferenc korábbi jobbikos, jelenleg független országgűlési képviselő bejelentette, hogy csatlakozik a Demokratikus Koalícióhoz.