2015. március 27., 15:54

A vadászati terminológia Gőgös esetében indokolt. Az impulzív politikus nemrég egy parlamenti vitában puskalövést imitáló mozdulattal ijesztett rá politikai ellenfeleire. De milyen zsákmányra pályázik?

2015. március 27., 14:56

G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója Török Gáborral együtt adott interjút a Mandinernek. Hamar előkerült, hogy GFG politikai terméknek minősítette a Fidesz által nagy erőkkel propagált „polgári Magyarországot”

2015. március 27., 13:55

„Az egész ország nem érti, hogy miért csak tegnap, 17 nappal az ál-öncsőd után tartóztatták le Tarsoly Csabát” – az Együtt közgazdásza a blogján. Tarsoly korábban megpróbálta átadni a milliárdos cége vezetését egy börtönviselt embernek, majd pár nappal később mégis visszavette a Quaestor irányítását Pápa Levente szerint azért, mert így megúszhatja a felelősségre vonást.

2015. március 27., 12:27

2015. március 27., 11:12

A borsonline.hu szerint Tarsoly Csabának, feleségének és apjának sincs jelentős vagyona, legalábbis papíron. A portál úgy tudja Tarsoly több százmilliós budai villája egy svájci cégé. Így nem sokat ér, ha elfogadják is héten benyújtott törvényjavaslatot, mely szerint a tulajdonosok a személyes vagyonukkal is felelnének a károk rendezése során.

2015. március 27., 06:24

Az Európai Parlamentnek nem a légiközlekedés biztonságának fokozásával kellene foglalkoznia, hanem az ország déli határán fekvő Ásotthalomra kellene ellátogatniuk a képviselőknek, ha valamit tenni akarnak a terrorizmus ellen – mondta a település jobbikos polgármestere, aki szerint náluk egy Szíriában kiképzett dzsihadista akár egy páncélossal is könnyedén átjuthat a határon.

2015. március 26., 19:32

2015. március 26., 17:19

Számítottam a sikerre, de némileg meglepetésként ért, hogy ekkora arányú győzelmet arattam – mondta el a 168 Óra Online-nak az MSZP-s Barrel Zoltán, aki a szocialisták és a Demokratikus Koalíció közös jelöltjeként a hétvégén utcahosszal legyőzte ellenfeleit a káposztásmegyeri önkormányzati választáson.

2015. március 26., 14:25

Bánhegyi Ferenc egyik tankönyvét 2002-ben, már az első Fidesz-kormány alatt kivonták a forgalomból, de 2004-ben is vihar volt körülötte. 2013-ban pedig erkölcstanában találtak mondatokat például a befogadott népek „bomlasztásáról”. Most egy történelemkönyve visszahívásáról terjedtek el hírek. A Történelemtanárok Egyletének elnöke beszél erről.

2015. március 26., 12:51

Magyar agykutatók világraszóló eredményéről számolt be nemrég a legrangosabb idegtudományi folyóirat, a Nature Neuroscience. Az Acsády László neurobiológus professzor vezette kutatócsoport egy új agyi idegpálya felfedezéséről publikált. Vizsgálataikat a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben végezték, valamint francia és svájci kutatócsoportokkal működtek együtt. Kutatásaikat nemzetközi pályázatok és a Nemzeti Agykutatási Program segítségével végezték. Felfedezésük teljesen átírhatja, amit eddig a mozgás és a tudat összefüggéseiről tudtunk, új fejezetet nyithat az epilepszia, a krónikus alvászavar és más súlyos idegrendszeri betegségek gyógyításában. Minderről Acsády professzor beszélt a 168 Órának.

2015. március 26., 12:09

A boltok ünnepnapi zárva tartása miatt új életre kelt Magyarországon a Szomorú vasárnap. Az intézkedés ellenzői átköltötték Seres Rezsőnek a harmincas években született dalát, kellőképpen felháborodva az intézkedés miatt – írja a BBC.

2015. március 26., 10:37

Hiába van a boltokban víz vagy üdítő, csak tejet és kenyeret adhatnak el a pékségek alkalmazottai vasárnap. Több helyen feliratot tettek az üdítős hűtőre, hogy a vevők ne is vegyenek ki semmit onnan, úgysem fizethetik ki. A Miniszterelnökség miniszteri biztosa azt mondta az RTL Klub híradójának, hogy hamarosan több szabály is változhat a vasárnapi nyitva tartással kapcsolatban.

2015. március 26., 10:04

Megbecsülni a tradicionális értékeket és szakszervezeti tartalmat adni a hazafiság fogalmának. Csak két újdonság azok közül, amelyeket Kordás László, a legnagyobb és legújabb érdekvédelmi konföderáció, a több mint kétszázezer tagot tömörítő Magyar Szakszervezeti Szövetség új elnöke képvisel. A Közmunkás Szakszervezet főtitkárának a „befutása” a MASZSZ élére meglepetés volt, de ígéri, ennél sokkal több érdekességet is tartogat még.