Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2021. szeptember 29., 18:10
A katolikus egyházfő többek között azt írta, imádkozik Erdő Péterért és a főegyházmegyéért.
2021. szeptember 29., 18:02
Összesítjük a miniszterelnök-jelöltekre leadott voksokat az előválasztáson.
2021. szeptember 29., 17:55
Az első eredményekről az előválasztási bizottság elnöke számolt be. Folyamatosan frissítjük az eredményeket.
2021. szeptember 29., 17:17
A magyar kormányfő hozzátette: „De bennünket ebből hagyjanak ki”.
2021. szeptember 29., 17:04
Akár újabb 6-8 forintos drágulás is jöhet.
2021. szeptember 29., 16:36
A főváros szerint, ha a film „dübörögni fog”, minden mozi ezt fogja játszani Budapesten.
2021. szeptember 29., 16:35
A szervezők szerint lassabban halad a munka, mint számítottak rá.
2021. szeptember 29., 16:33
A 168.hu a miniszterelnökséget vezető minisztert kérdezte a szerdai Kormányinfón.
2021. szeptember 29., 16:12
Korábban mi is megírtuk, szerda reggel 10 órakor országszerte húsz különböző helyszínen indult el a szavazatszámlálás.
2021. szeptember 29., 16:03
Ma nem lesz végeredmény, csütörtökön tudjuk csak meg, lesz-e, és ha igen, ki jut a második fordulóba
Pedig húsz különböző helyszínen indult el a szavazatok összeszámolása.
2021. szeptember 29., 15:35
Tavaly januárban pedig kifütyülték a magyar miniszterelnököt a prágai Állami Opera újranyitásakor.
2021. szeptember 29., 15:31
Kóbor Györgyöt Czepek Gábor váltja októbertől.
2021. szeptember 29., 15:30
A Magyar Állam által nyújtott pályázati forrásokat felhasználva 183 millió forint értékű speciális gépparkot is beszereztek.
2021. szeptember 29., 15:16
Lassan, de biztosan fizeti vissza tartozásait a szövetség.
2021. szeptember 29., 15:08
Kovács Zoltán felidézte, hogy a magyar kezdeményezésű szakmai konferenciával – a másik öt nemzetközi tanácskozás mellett –tulajdonképpen megismétlik az 1971-es vadászati kiállításon megtartott eseményt.
2021. szeptember 29., 14:17
Órák óta számolják a szavazatokat. Cikkünket folyamatosan frissítjük.
2021. szeptember 29., 13:03
A testület egyhangúlag döntött arról, hogy száz hajléktalan ember befogadására alkalmas éjjeli menedékhely kapjon helyet a Gyáli úti hajléktalanszálló épületében és azt vonják be a fővárosi hajléktalanellátásba.
2021. szeptember 29., 12:22
Gulyás Gergely szerint nagyobb terem kellene ahhoz, hogy a Magyar Hang újságíróit beengedjék a Kormányinfóra, bár voltak üres székek.