Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
Csak így lehet igazán nyugodt a nyaralás alatt.
Lajosmizsei eper néven árulták, pedig külföldről jött – derült ki egy hatósági ellenőrzésen. Az eper iránti kereslet óriási, de nem minden termelő vagy árus játszik tisztán.
Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.
2021. augusztus 4., 07:06
A felújítás keretében nem csak a korábban népszerű zarándokhely, de környéke is megszépül.
2021. augusztus 4., 06:35
Kiadták a figyelmeztető előrejelzést.
2021. augusztus 3., 21:08
A fideszes politikus egy képpel is illusztrálta eszmefuttatását.
2021. augusztus 3., 20:53
A jobbikos jelölt még 2019-ben indult a választásokon Gyulán.
2021. augusztus 3., 19:52
Az ellenzéki politikus Kásler Miklósnak üzent.
2021. augusztus 3., 18:10
Idén eddig négy hőhullám ért el bennünket.
2021. augusztus 3., 15:48
A Velencei-tó kiszáradt medrében tartott extrém sajtótájékoztatót Bihal Dávid.
2021. augusztus 3., 13:36
A főpolgármesternek az a bűne, hogy szerinte a migránsoknak is vannak jogai.
2021. augusztus 3., 12:51
Korábban ingyenes volt a félmilliárdból felújított tiszafüredi fürdő.
2021. augusztus 3., 12:28
Eddig összesen 7,4 milliót kaptunk.
2021. augusztus 3., 11:57
Csúnyán leszerepeltek a keleti vakcinát.
2021. augusztus 3., 10:52
Két év csend után a maximumra tekerik a hangerőt.
2021. augusztus 3., 10:39
A szövetségi kapitány szerint 53 év óta először Kopasz Bálint és Varga Ádám vitt véghez ekkora sikert az olimpián.
2021. augusztus 3., 10:23
Az augusztus másodikai roma holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartottak megemlékezést.
2021. augusztus 3., 10:16
Vissza kell vonnia Kásler Miklósnak a jogsértő rendelkezést.
2021. augusztus 3., 10:03
A napi fertőzöttek száma csökkent, de nőtt a kórházban kezelt, valamint a lélegeztetőgépre kötött betegek száma.
2021. augusztus 3., 09:19
A DK elnöke sem hagyta szó nélkül az éremesőt.