Kiosztották a Dining Guide Év Étterme díjat, most pedig azt is eláruljuk, mennyibe kerül egy vacsora az ország legjobb éttermeiben.
Novák Katalin egykori köztársaság elnök egy Temesváron rendezett fórumon először beszélt közéleti kérdésekről, azt követően, hogy tavaly februárban lemondott a kegyelmi ügy nyomán.
A szerdai időjárás délutánra kecsegtet némi csapadékkal, de kellemes nyári hőmérséklet várható.
Karácsony Gergely azt mondja, négy hónapnyi haladékot nyert a főváros, hogy rendezzék a kormányzati forráselvonások ügyét, de a vita még hosszúra nyúlhat, mivel Nagy Márton szerint a főváros megtévesztette a törvényszéket.
Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
2025. május 27., 13:53
Lázár János közlekedési miniszter bejelentette, hogy a MÁV légkondicionált buszokkal és új menetrenddel készül a nyári hőségre, miközben a késési biztosítás és a mozdonybérlés is a szolgáltatás javítását célozza.
2025. május 27., 12:44
A szaktárca szerint Budapest és Karácsony Gergely nem állhat a törvények felett.
2025. május 27., 12:02
Az egészségügyről diskurál majd a Tisza és a Fidesz szakpolitikusa.
2025. május 27., 11:51
Hamarosan kezdődik a nyár, mutatjuk milyen lesz a következő három hónap az előrejelzés szerint.
2025. május 27., 11:14
Hamarosan kezdődne a strandszezon a Balatonnál, azonban idén másként alakulhatnak a dolgok.
2025. május 27., 11:14
A kormány az eredetileg ígért áfa-visszatérítés helyett egyszeri, 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt juttat a nyugdíjasoknak, amit őszig kézbesítenek, és számos helyen felhasználható lesz.
2025. május 27., 10:56
Sulyok Tamás köztársasági elnök tette a dolgát: nagyköveteket nevezett ki, illetve egy rangos állami díjat adományozott az első magyar űrhajósnak is.
2025. május 27., 10:12
Figyelmeztetést adott ki a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, mivel gátlástalan csalás terjed most a magyar utcákon.
2025. május 27., 10:10
A Fidesz újabb módosító javaslatokkal szigorítaná a „közélet átláthatóságáról” szóló törvénytervezetet, amely a külföldről támogatott szervezetek működését korlátozná, miközben az ellenzék szerint a jogszabály a civil társadalom elhallgattatására irányul.
2025. május 27., 09:58
Az időjárás-előrejelzések szerint hiába a délelőtti napsütés, nem árt, ha van nálunk esőkabát.
2025. május 27., 09:30
Júniustól több tízezer magyar állampolgár TAJ-kártyája válhat érvénytelenné, aminek következtében az érintettek csak térítés ellenében vehetik igénybe az állami egészségügyi szolgáltatásokat.
2025. május 27., 09:00
Az Európai Unió ismét napirendre tűzte Magyarország jogállamisági helyzetét, és egyre többen támogatják a 7. cikk szerinti eljárás folytatását, amely akár hazánk szavazati jogának felfüggesztéséhez is vezethet.
2025. május 26., 13:28
Karácsony Gergely egy rendkívüli sajtótájékoztató keretében közölte, hogy Budapest napokon belül teljesen lebénulhat.
2025. május 26., 12:23
A magyarok alapvetően elutasítják a luxizást, ráadásul a kifejezést elterjesztő Lázár Jánost is a luxuséletmódot folytató személyek körébe sorolják.
2025. május 26., 12:10
A régi magyar biciklik vagyonokat érhetnek, különösen azok, amelyek érintetlen állapotban vannak.
2025. május 26., 11:44
Ismét megválasztották az Év Fagylaltját, mutatjuk, melyik íz lett a befutó.
2025. május 26., 11:26
Nehéz évük van a méhészeknek, ez pedig a méz árán is látszani fog.