Egy magassági hidegcsepp zavarja meg átmenetileg a napsütést, de hétvége nagy részén derült, kellemes időjárásra számíthatunk.
Egész Európában sok gondot okoz a kéknyelv-betegség terjedése, amely ellen korlátozottak a védekezési lehetőségek.
Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.
Orbán Viktor miniszterelnök reggel a Kossuth Rádióban kezdte a napot, és reflektált a csütörtöki eseményekre is.
Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
2015. október 24., 16:14
Oroszország szíriai beavatkozásának egyik célja, hogy a közvélemény figyelmét elvonja a Kreml ukrajnai fiaskójáról – vélekedik Sz. Bíró Zoltán történész, aki szerint nyilvános tényekkel is igazolható, hogy Kovács Béla az Európai Parlament képviselőjeként orosz érdekeket szolgált. A szakértő azt is elmondta, hogy milyen tények igazolhatják a gyanút: az európai állam- és kormányfők között Orbán Viktor Putyin embere.
2015. október 24., 16:00
Kamion és személygépkocsi ütközött Veszprém megyében Kup és Bakonypölöske között szombat délután, a balesetben négyen megsérültek – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
2015. október 24., 13:01
A Város Mindenkié csoport (AVM) üdvözli Kocsis Máté tegnapi, a józsefvárosi közgyűlés ülésén tett bejelentését, mely szerint a józsefvárosi kilakoltatások felfüggesztésére és a kilakoltatásokhoz vezető folyamat felülvizsgálására utasította az önkormányzat alkalmazottait.
2015. október 24., 08:34
Egy 17 éves fiú ellen javasolt vádemelést a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, aki a gyanú szerint többször megütött és késsel megszúrt egy kemendollári férfit.
2015. október 24., 08:13
Minden erőt Brüsszelre kell összpontosítani, mert ha a tagállamok nem fogják fel, hogy véget kell vetni a menekültekkel zajló tilitolinak, hogy az egyes országok nem képesek megbirkózni a helyzettel, akkor annak a végén az egész közösség látja a kárát – írja a Süddeutsche Zeitung.
2015. október 24., 00:15
A 168 Óra címlapján Bálint András látható, aki több évtizedes igazgatás után rövidesen elbúcsúzik a Radnóti Színház direktori székétől. Igazgatásról és színészkedésről, közállapotokról és sikerekről, valamint az öregedés nehézségeiről beszél a rá jellemző bölcs öniróniával és elegáns távolságtartással a 168 Órának.
2015. október 23., 18:39
A Time című lap úgy értékeli, hogy a történelemben a határzárak mindig is erős politikai jelképnek számítottak, ám nem tudták betölteni a nekik szánt szerepet, kezdve a kínai nagy faltól egészen a magyar kerítésig.
2015. október 23., 17:23
A multikulturalizmus párhuzamos társadalmakat hoz létre Európában, ez pedig megkérdőjelezheti az európai élet pilléreinek számító értékeket – mondta Orbán Viktor miniszterelnök abban a péntekre virradó éjjel adásba került interjúban, amelyet a spanyol Intereconomía TV nevű csatornának adott madridi látogatásakor.
2015. október 23., 17:21
Az Orbán-kormány által kiépített rendszer leváltása érdekében összefogást szorgalmaztak az Új Magyar Köztársaság Egyesület által szervezett demonstráción a felszólalók pénteken Budapesten, az 1956-os forradalom és szabadságharc 59. évfordulóján Budapesten, a Nemzeti Múzeumnál.
2015. október 23., 15:47
A Párbeszéd Magyarországért szerint 1956 igazi tartalma az a köztársasági politika volt, amelyben a szabadság és az egyenlőség egybeforrt – mondta a párt budapesti, ünnepi megemlékezésén az ellenzéki párt társelnöke.
2015. október 23., 12:29
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szerint a szabadság csak akkor válhat sokaknak valósággá, ha együtt jár a felemelkedés lehetőségével.
2015. október 23., 11:56
Az Együtt – a Korszakváltók Pártja szerint nem lehet elfeledni, hogy az elmúlt évtizedek kisajátítási törekvéseivel ellentétben 1956 forradalma és szabadságharca mindenkié – mondta a fővárosi Vértanúk terén tartott pénteki ünnepi megemlékezésen az ellenzéki párt elnöke.
2015. október 23., 10:41
Soha olyan kiszolgáltatott helyzetben nem volt még Budapest közösségi közlekedése, mint most – írja közleményében az MSZP. A BKV idei működéséből összesen 39 milliárd forint hiányzik.
2015. október 23., 10:33
Egy negyedszázados interjút adunk itt közre újra, így emlékezve a forradalom 59. évfordulójára, s így emlékezve a Magyar Köztársaság minap elhunyt első elnökére. Amikor 25 évvel ezelőtt, az első szabad októberi ünnepen a 168 Óra közös emlékezésre kérte az elnököt, Göncz Árpád nem elsősorban a hajdani tényeket vette számba, hanem inkább lelki tájakon kalandozott: a felkelés résztvevőinek belső forradalmait elevenítette fel. Így lett egy nyilatkozatból vallomásinterjú, s így lesz ebből a hajdani dokumentumból főhajtás és tisztelgés.
2015. október 23., 09:32
A történelemben a magyarság többször volt védőbástya, és ahogy a gazdasági válság kezelésében, úgy a migránsválság kezelésében is csak a magyar megoldás működik – mondta Rogán Antal ünnepi beszédében csütörtökön Budapesten.
2015. október 23., 09:12
Családi kapcsolatok létesítésével visszaélés gyanújával folytatott büntetőeljárást, majd vádemelési javaslatot tett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 73 magyar és 1 szerb állampolgárral szemben, akik pénzért szerb férfiak házasságkötését szervezték meg magyar nőkkel – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken az MTI-vel.