Propagandaminiszter: A reformok működnek

A történelemben a magyarság többször volt védőbástya, és ahogy a gazdasági válság kezelésében, úgy a migránsválság kezelésében is csak a magyar megoldás működik – mondta Rogán Antal ünnepi beszédében csütörtökön Budapesten.

2015. október 23., 09:32

„2010 óta nem gazsulálunk senkinek, nem úgy táncolunk, ahogy más országok fütyülnek” – fogalmazott. Az elmúlt öt esztendő bebizonyította, hogy vannak olyan reformok, amelyek működnek, új, erős alapokra helyeztük az országot, a családok jövedelme nő, a megélhetési költségeik pedig csökkennek, elszámoltattuk a bankokat, lefektettük a munka alapjait – mondta.

Beszédében hangsúlyozta azt is, hogy ma már a saját lábunkon állunk, legyűrtük a gazdasági válságot, és újra van önbecsülésünk és képesek vagyunk az összefogásra, és megvédjük az országokat, az embereket, ahogy megvédtük a spekulánsoktól, az IMF-diktátumaitól, az árvizektől, és a napokban az illegális bevándorlók erőszakos tömegeitől – írja az MTI.

Brüsszeli kommunisták

Úgy vélte, megint ütközőzónában vagyunk, akárcsak a hidegháború idején, amikor ideológiák, kultúrák, hatalmi és gazdasági érdekek feszülnek egymásnak. „Körülöttünk mindenki a maga igazát hirdeti, az általuk vélt igazságot akarják ránk erőltetni. Akárcsak a kommunizmusban a kommunisták, ma Brüsszel is csak a saját igazát ismeri” – mondta.

Rogán Antal szerint történelmünk során többször voltunk védőbástya, és ahogy a gazdasági válság kezelésében, úgy a migránsválság kezelésében is csak a magyar megoldás működik, helyettünk senki nem védi meg az országot. A jövő mindig azoké, akiknek van hitük megharcolni érte, '56 hőseinek volt hite – fogalmazott a miniszter.

A propagandáért felel

Lázár János azon a sajtótájékoztatón nevezte propagandaminiszternek Rogán Antalt, amelyen Giró-Szász András bejelentette, hogy lemond a kommunikációs államtitkári posztról, mert Rogán minisztériumához kerül a kommunikáció irányítása. “Most alkalom lesz arra, hogy egy új csapat, egy új minisztérium, mely a propagandáért és a tájékoztatásért felelős minisztérium, bebizonyítsa azt, hogy hogyan lehet ezt még ennél is jobban csinálni, mint ahogy azt András csinálta" – mondta a sajtótájékoztatón Lázár.