Így kerülhető el a rák

Az Európai Rákellenes Kódex olyan intézkedéseket fogalmaz meg, amelyeket Ön is meg tud tenni a rák kockázatának csökkentése érdekében. Minél több ajánlást fogad meg, annál alacsonyabb lesz a kockázata annak, hogy kialakul Önnél a betegség.

2024. június 12., 13:12

Szerző:

A rák mindenkinél kialakulhat, azonban viselkedési vagy környezeti tényezők miatt egyeseknél ennek nagyobb a kockázata (azoknál, akik dohányoznak, alkoholt fogyasztanak, túlsúlyosak vagy elhízottak, egészségtelenül táplálkoznak, mozgásszegény életet élnek vagy bizonyos fertőzéseknek, sugárzásnak vagy rákkeltő vegyi anyagoknak vannak kitéve). Vannak, akik esetében már születésük idején nagyobb a rák kialakulásának kockázata –írja az Európai Rákellenes Kódex.

Így csökkentheti a rák kockázatát

Az Európai Rákellenes Kódex ismerteti, hogy mit tehetnek maguk az emberek és családjaik a rákban való megbetegedés kockázatának csökkentése érdekében. Ezeket az ajánlásokat a ma rendelkezésre álló legjobb tudományos bizonyítékok alapján fogalmazták meg.

A rák kockázatának növelését vagy csökkentését okozó tényezők közül több is ismert. Ugyanakkor a rák legtöbb fajtájánál lehetetlen megjósolni, hogy az ugyanolyan kockázati tényezőknek kitett emberek közül melyik fog rákban megbetegedni, és melyik nem.

A dohányzásról közismert, hogy az okozza a tüdőrákos megbetegedések többségét. Más elterjedt rákos megbetegedések esetében (pl. végbélrák vagy emlőrák) kizárólag az esetek fele vezethető vissza ismert okokra, és vannak olyan rákbetegségek (pl. prosztatarák), amelyeknél még ennél is kevesebb.

Noha csökkenthető a rák kialakulásának a kockázata, egy bizonyos kockázat mindig fennáll.

A rákos megbetegedések közel fele elkerülhető lenne, ha mindenki követné az Európai Rákellenes Kódexben megfogalmazott ajánlásokat.

 

A rák ellen védelmet nyújtó viselkedési formák az Európai Unióban előforduló elhalálozások és megbetegedések – így például a szív- és érrendszeri vagy légzőszervi betegségek és a cukorbetegség – egyéb fő okai ellen is védelmet biztosítanak.

A rák elkerülésének 12 módja

1. Ne dohányozzon! Ne fogyasszon semmiféle dohányterméket!

A dohány a rákbetegségek legfőbb oka. A dohányzás a dohány használatának legkárosabb formája, ami a dohánnyal összefüggésbe hozható betegségek legsúlyosabb terhét rója ránk. A cigaretta a hosszú távon dohányzók több mint felének a halálát okozza.

Ne feledje, a dohányzás évente körülbelül 6 millió ember halálát eredményezi!

2. Otthonát, munkahelyét tegye dohányfüstmentes övezetté!

A másodlagos dohányfüstnek való munkahelyi és otthoni expozíció elkerülhető betegségekkel, köztük rákkal jár.  A másodlagos dohányfüst olyan rákkeltő anyagokat tartalmaz, amelyek a dohányzás során a dohány égésével kerülnek a levegőbe.


A másodlagos dohányfüstnek kitett nemdohányzók hasonló vegyi anyagokat és rákkeltő anyagokat lélegeznek be és dolgoznak fel, mint az aktív dohányosok. Ilyen vegyi anyagok például a dohányban jellemzően megtalálható, rákkeltő nitrozaminok és a policiklusos aromás szénhidrogének.


A nemdohányzókkal végzett vizsgálatok során kimutatták, hogy azok esetében, akik a munkahelyükön és/vagy az otthonukban rendszeresen másodlagos dohányfüstöt lélegeznek be, kétszer magasabb a tüdőrák kialakulásának kockázata azokhoz a nemdohányzókhoz képest, akik nem lélegeznek be másodlagos dohányfüstöt.

3. Tegyen valamit egészséges testsúlyáért!

Meggyőző bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy egészséges étrenddel és testmozgással csökkenthető a rák kialakulásának kockázata. Az európai népességen belül azok esetében, akik a rák megelőzésére vonatkozó ajánlásokhoz igazodó egészséges életmódot követnek, a becslések szerint 18%-kal alacsonyabb a rák kialakulásának kockázata azokhoz képest, akiknek az életmódja és testsúlya nem felel meg az ajánlásokban foglaltatnak.

4. Iktassa napirendjébe a rendszeres mozgást!

Minél kevesebb időt töltsön ülve! A fentiekhez szorosan kapcsolódik, hogy egészséges étrenddel és egészséges testmozgással csökkenthető a rák kialakulásának kockázata. A kockázat ilyen mértékű csökkenését olyan egészséges életmódra vonatkozóan becsülték meg, amely a következőket foglalja magában: normális testsúly (18,5 és 24,9 kg/m2 közötti testtömegindex [BMI]), a testtömeg növekedését elősegítő élelmiszerek - cukros italok és gyorsételek - elkerülése; mérsékelt aktivitás naponta legalább 30 percen át; szoptatás (nők esetében); többnyire növényi eredetű ételek fogyasztása; a vörös húsok fogyasztásának csökkentése; feldolgozott húsok fogyasztásának elkerülése; valamint az alkoholtartalmú italok fogyasztásának korlátozása.

5. Táplálkozzon egészségesen!

Egyen több, teljes kiőrlésű lisztből készült terméket, hüvelyeseket, zöldséget és gyümölcsöt!
Mértékkel fogyasszon sok cukrot vagy zsírt tartalmazó, magas kalóriatartalmú élelmiszereket, kerülje a cukrozott italokat!
Kerülje a feldolgozott hústermékeket, mértékkel fogyasszon vörös húsokat és magas sótartalmú élelmiszereket!

6. Mértékkel fogyasszon alkoholos italokat!

A rákmegelőzés szempontjából legjobb, ha egyáltalán nem iszik ilyeneket.

6. Óvakodjon a túlzott napozástól!

Gondoskodjon napvédelemről! Kerülje a szoláriumot!

A napból érkező sugárzás látható fényt tartalmaz, valamint infravörös sugárzást, amit hőként érzékelünk, ezenfelül pedig láthatatlan ultraibolya (UV) sugárzást is. Az optikai napsugárzás létfontosságú a Föld (pl. a fotoszintézishez), valamint az emberek számára.

A nagyon rövid hullámhosszú UV (UV-C) sugárzást teljes mértékben elnyeli az ózonréteg a felső légkörben, de valamennyi rövid hullámhosszú UV (UV-B) és hosszú hullámhosszú UV (UV-A) sugárzás eléri a Föld felszínét. Az UV-B sugárzás szükséges az emberi bőrben a D-vitamin előállításához, az UV-B és UV-A sugárzás azonban károsítja a bőrt, ami hosszú távon a bőr rákos megbetegedéseit okozhatja.

7. Munkahelyén kövesse az egészségügyi és biztonsági előírásokat, hogy óvja egészségét a rákkeltő anyagoktól!

Több ezer mesterségesen előállított vagy természetes anyag van a környezetünkben, így a munkahelyünkön is; ezek közt vannak olyanok, amelyek rákot okozhatnak. Az ilyen anyagok jelentős része vegyszer.

Az Európai Unió országaiban a környezetünkben jelen lévő legfontosabb vegyi anyagok között szerepelnek a kültéri és beltéri levegőt egyaránt szennyező anyagok, köztük az azbeszt, a benzol, a dízelmotorok által kibocsátott kipufogógáz, és a policiklusos aromás szénhidrogének (PAH) minden formája; az olyan víz- és élelmiszer-szennyező anyagok, mint az arzén és a szervetlen arzénvegyületek; valamint a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok (POP), mint például a dioxinok. A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) nemrégiben a légszennyezést több rákkeltő anyag keverékeként határozta meg.

8.  Járjon utána, nincs-e kitéve otthonában a természetes, magas radonsugárzásnak! Tegyen intézkedéseket a radonsugárzás szintjének csökkentésére!

A radon a természetben előforduló radioaktív gáz, ami az emberek otthonában okozhat sugárterhelést.

9. Ha csak teheti, szoptassa csecsemőjét!

Az anyák a szoptatással csökkenthetik az emlőrák kialakulását.  A szoptatás az egészséges viselkedés egy bizonyos formája. Meggyőző bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy egészséges étrenddel és egészséges testmozgással csökkenthető a rák kialakulásának kockázata. 

10. A hormonpótló kezelések növelhetik a rák bizonyos fajtáinak kockázatát. Korlátozza a hormonpótló kezeléseket!

A gyógyszerek olyan vegyi anyagok, amelyeket a gyógyászatban és a fogászatban fejlesztenek ki és alkalmaznak a betegségek kezelésére, megelőzésére vagy enyhítésére való alkalmasságuknak köszönhetően. Szándékolt hatásukon felül a gyógyszereknek mellékhatásaik is lehetnek. A mellékhatások a rák kockázatának emelkedésével vagy csökkenésével járhatnak.

A női hormonokkal végzett hormonpótló terápia olyan orvosi kezelés, amelyet elsősorban a nők menopauzás (klimaxos) tüneteinek enyhítése érdekében alkalmaznak. Egyéb gyógyszerek, köztük a hormonális gyógyszerek, növelhetik a rák kialakulásának kockázatát csak a nőkben (pl. szájon át szedett fogamzásgátlók), vagy nőkben és férfiakban egyaránt.

11. Gondoskodjon róla, hogy gyermekei részt vegyenek az alábbi oltási programokban:

Hepatitis B (újszülöttek)
Humán papillomavírus (HPV) (leányok).


A fertőzéseket nem sokan kapcsolják össze a rákkal, pedig a világon előforduló összes rák közel egy ötödét fertőző kórokozók, köztük vírusok és baktériumok okozzák. A rákkal összefüggésbe hozható legfontosabb fertőzések között megemlítendők a humán papillomavírusok (HPV), amelyek a legtöbb méhnyak- és végbélrák, valamint egyes szájüregi rákok okozói; a hepatitis B-vírus (HBV) és a hepatitis C-vírus (HCV), amelyek májrákot okozhatnak; valamint a Helicobacter pylori, ami olyan baktérium, amely gyomorrákot okozhat. A humán immundeficiencia-vírus (HIV) által okozott fertőzés közvetlenül nem okoz rákot, de a HIV-vírussal fertőzött emberek esetében nagyobb a kockázata bizonyos rákbetegségek kialakulásának, mert legyengült az immunrendszerük. A védőoltások az ilyen fertőzések megelőzésének leghatékonyabb eszközei

12. Vegyen részt szervezett rákszűrésen!


A rákbetegségek bizonyos típusai észlelhetők és kezelhetők, még mielőtt tüneteket okoznának. A szűrés nem más, mint a rák vagy a rákos megbetegedéshez vezető állapotok jelenlétének ellenőrzése tünetmentes emberekben. A rákszűrés fő célja a rákos betegségben való elhalálozás megelőzése. A szűrés a rák kellőképpen korai észlelése esetén lehetővé teszi továbbá kevésbé súlyos kezelési módszerek alkalmazását. Bizonyos rákbetegségek esetén, mint például a méhnyakrák és a bélrák, szűréssel lényegében megakadályozható a rák kialakulása.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)