Szezonális affektív zavar: így vehetjük fel ellene a harcot

A nyár végének közeledtével sokan éreznek indokolatlannak tűnő szomorúságot. Azt gondolhatjuk, hogy ez egy múló állapot, de valóban létezik a szezonális affektív zavar (SAD), amely egyfajta depresszió, amely az évszakok változásaihoz kapcsolódik.

2024. augusztus 30., 11:18

Szerző:

Ha csak az időjárásra tekintünk, nem nehéz észrevenni a nyár elején és végén tapasztalható napsütés intenzitásának változását. Ahogy a felhőtlen vakációt augusztus végén beárnyékolja néhány felhő, úgy a hangulatunkon is érezzük már az átalakulást. A szezonális affektív zavar tünetei a legtöbb ember számára ősszel kezdődnek, a téli hónapokban folytatódnak, és egyre csökkenő energiaszinttel, valamint borongós kedélyállapottal járnak. Ezért fordulhat elő, hogy a fagyos és hosszú téli éjszakákra, és a napi időszakok során hosszabb sötétségre gondolunk a depresszióra ebben a formában, pedig már a nyári meleg és napos időben kezdődhetnek a tünetek – írja a Házipatika.

Azzal kapcsolatban, hogy augusztus vége, szeptember eleje miért lehet az év nehéz szakasza, úgy tűnik, hogy ez az időszak a végét jelenti a melegebb időnek és a felhőtlen szórakozásnak is egyben. Egyszerre törhet ránk a felelősség, a stressz és a közeledő fagyos időszak összes negatív gondolata.

 Íme, a szezonális affektív zavar jelei

  • A nap nagy részében kedvetlenség, szomorúság vagy levertség érzés.
  • Elvesztett érdeklődés az egykor élvezett tevékenységek iránt.
  • Alacsony energiaszint és lomhaság érzése.
  • Alvászavarok.
  • Szénhidrát utáni sóvárgás, túlevés és súlygyarapodás.
  • Koncentrációs nehézségek.
  • Reménytelenség, értéktelenség érzése. Bűntudat.
  • Életuntság.

Bár a tünetek túl általánosnak tűnnek, a pszichés kórkép jól körvonalazódik, mert a szezonalitás miatt mindig ciklusokban tapasztalhatják az érintett betegek.

A téli SAD tünetei közé tartozik a túlevés, a túlalvás, az elszigeteltség és a szénhidrát utáni vágy, míg a nyári szezonális affektív zavarban szenvedők étvágytalanságot, álmatlanságot tapasztalnak, de jellemző a fokozott nemi vágy és izgatottság is. A hasonlóság, amely mindkét rendellenességben megjelenik: a szorongás és a depresszió – írja a lap.

4 módszer, ami bárkinek segít, aki depresszióban szenved

A depresszió szinte megbéníthat, de bizonyos módszerekkel a páciensek maguk is sokat tehetnek állapotuk javulásáért.

A depresszió egyre több embert érint, ami aggodalomra adhat okot. Terjedése több okra vezethető vissza, de a szakértők abban egyetértenek, hogy a stressz jelenti a legnagyobb kockázatot. Az Intrepid Mental Health beszámolója szerint az Egyesült Államokban a lakosság 10%-a szenved minden évben depressziós tünetektől.

Ez már csak azért is aggasztó, mert a tapasztalatok szerint a depresszió előbb-utóbb családi viszályokhoz, a munkavégzés hatékonyságának csökkenéséhez, valamit az érintett és családtagjai általános állapotának romlásához vezet.

A gyógyuláshoz érdemes szakember segítségét kérni, ez súlyos esetekben nélkülözhetetlen is, ám azzal érdemes tisztában lenni, hogy a páciensek maguk is számos megoldást alkalmazhatnak annak érdekében, hogy csökkentsék a depresszió tüneteit.

Így is fel lehet venni a küzdelmet a depresszió ellen

A sport az enyhe, de akár a közepes depresszióban szenvedő egyéneknek is segíthet, ezt már több tudományos vizsgálat is alátámasztja. Hatalmas előnye, hogy nemcsak a depressziós tüneteken enyhít, hanem rengeteg más egészségügyi előnnyel is együtt járhat: javítja a szív- és az érrendszer állapotát, csökkenti a krónikus betegségek kialakulásának esélyét, és még a testsúly-csökkenést is támogatja.

A negatív gondolatok kizárása is sokat segíthet. A depressziós emberek hajlamosak arra, hogy folyamatosan sötét gondolatokkal terheljék magukat, ami azt idézi elő, hogy egyre rosszabbul érzik magukat. Ennek véget lehet vetni, ha tudatosan figyel a páciens arra, hogy más, semleges vagy pozitív gondolatok uralják a mindennapjait.

Az egészséges táplálkozás közhelynek tűnik, de még mindig nem figyelnek rá kellőképpen az emberek. A gyorsételek és a cukros üdítők rövid ideig elégedettségérzetet adhatnak, de rendkívül egészségtelenek. Ezzel szemben a friss gyümölcsök és zöldségek, valamint a halak és a teljes kiőrlésű élelmiszerek az agyműködésre is jótékonyan hatnak.

A megfelelő minőségű alvás is nélkülözhetetlen a depresszió leküzdéséhez, hiszen az agy és a test regenerációjában pótolhatatlan szerepet játszik. Nemcsak az időtartama, hanem a minősége is fontos. Ha sikerül elérni az egészséges, mély alvás szintjét, az energetizál és a depresszió tüneteit is csökkenti.

(Fotó: hannahlmyers via Pixabay)