3 növény, amit tilos gyümölcsfák közelébe ültetni
A gyümölcsfák nemcsak szépek, hanem hasznosak is, ám néhány növény egyáltalán nem tesz jót nekik.
Akinek van kertje, illetve gyümölcsfája, általában arra számít, hogy a gondoskodást egy-egy fa bőséges terméssel hálálja meg. Csakhogy egy-egy növény mindezt akár meg is akadályozhatja – hívta fel a figyelmet a Homes&Gardens.
Természetesen számos oka lehet annak, ha egy-egy évben a termés elmarad a várttól, hiszen például az időjárás is fontos tényező. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy bizonyos fák és növények összeférhetetlensége okozza a problémát, pedig nagyon gyakran ez áll a háttérben.
Sok növény olyan vegyületeket bocsát ki, amelyek a földbe szivárogva egyáltalán nem tesznek jót a fáknak, vagy éppen a tápanyagokért folytatott küzdelem okozza a problémát. Mindez azonban megelőzhető, ha tudjuk, mely növények és fák nincsenek barátságban. A szakértők elmondták, mely növényeket és fákat nem érdemes egymás közelébe ültetni.
Ez a néhány növény és fa egyáltalán nem illik össze
Meglepő módon akár egy másik fa jelenléte is akadályozhatja a gyümölcsfák fejlődését. A diót sokan szeretik, így sokan örülnek, ha megterem a kertjükben is, ám azt érdemes tudni, hogy éppen ez lehet az oka annak, ha a gyümölcsfák rossz állapotba kerülnek. A diófa olyan mérgező vegyületeket juttat a földbe, amelyek a gyökérhálózaton keresztül eljutnak más növényekhez is, amelyek negatívan reagálnak a jelenlétükre. További problémát okoz, hogy ezek a levelekben, illetve a dió termésének héjában is benne van, amelyek így akár messzebbre is eljuttathatják a toxikus anyagot. A szakemberek azt javasolják, hogy diófa ne legyen a gyümölcsfák 50-100 méteres körzetében, ugyanis akár bele is pusztulhatnak a mérgezésbe. Különösen érzékeny az alma-, a körte-, az őszibarack-, a meggy-, illetve a szilvafa, ezekre fokozottan kell vigyázni.
A gyümölcsfák mellett a konyhakert is nagyon hasznos lehet, hiszen rengeteg zöldséget mi magunk is megtermelhetünk. Különösen népszerű a paradicsom, amelyből sokan akár több palántát is ültetnek, hiszen már minimális gondoskodással is viszonylag bőséges lesz a termés. Azt azonban már kevesen tudják, hogy ezeket a palántákat érdemes minél távolabb tartani a gyümölcsfáktól. Ennek oka, hogy ezek, illetve a paradicsom is hajlamos arra, hogy könnyen fertőződik. Amennyiben a paradicsom megbetegszik, a fertőzés a gyümölcsfákra is átterjedhet. Ilyen szempontból az alma-, illetve körtefák vannak a legnagyobb veszélyben, ezektől távol kell tartani a paradicsomot.
Sokan fűszernövényeket is tartanak a kertben, például mentát vagy oregánót, vagy olyan gyógynövényeket, amelyek nagyobb területen is elterjedhetnek. Ezeket is célszerű távol tartani a gyümölcsfáktól, különösen azért, mert kúszónövényekről van szó, amelyek elvehetik a rendelkezésre álló vízmennyiséget, és elnyomhatják a fa gyökérzetét. A szakértők ezért azt javasolják, ne ültessünk invazív fajokat a gyümölcsfák mellé, ugyanis ez azt eredményezi majd, hogy verseny alakul ki az erőforrásokért, amelyben általában a fák maradnak alul. Ezt nemcsak a termés hiánya, hanem a levelek és ágak elszáradása is jelezheti.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)