3 színes szobanövény, ami vidámabbá teszi az otthonát
Néhány szobanövény sokat segíthet abban, hogy barátságosabbá váljon egy-egy helyiség.
Úgy tűnhet, hogy egy szobanövény életben tartása gyerekjáték, ám aki egyáltalán nem ért a virágokhoz, és nem a megfelelő fajtát választja ki, nagyon hamar rá fog döbbenni, hogy bizonyos ismeretek szükségesek ahhoz, hogy a növény hosszú távon is szép és egészséges maradjon. Szerencsére léteznek olyan fajták, amelyekkel érdemes kísérleteznie azoknak is, akik nem született kertészek – mutatott rá a The Spruce.
Sokan vannak, akik néhány kudarc után elkönyvelik: nekik egyáltalán nincs érzékük a növényekhez, és ha mégis beszereznek egy-egy példányt, akkor csak egyszerű, zöld levelű növényekkel hajlandóak próbálkozni. Ám érdemes tudni, hogy több olyan szobanövény is létezik, amelyek színesek, de a kezdők számára sem okoz gondot a tartásuk.
A szakértők elmondták, hogy melyek azok a fajták, amelyek nem igényelnek sok törődést, mégis a lakás legszebb díszei lehetnek.
Ezek a színes szobanövények szinte bárhol megélnek
Kétségtelen, hogy bármelyik helyiség kellemesebbé válik, ha néhány virág is helyet kap bennük. Az esztétikai szempontokon túl gyakorlati haszna is van a növényeknek, ugyanis megtisztítják a levegőt a káros anyagoktól.
Több olyan fajta is létezik, amelyek nemcsak zöld színt visznek a lakásba. Ezek közé tartozik a sokak által ismert agglegény pálma, amelynek már a neve is sokatmondó: még a legzordabb körülmények között is képes fejlődni. Érdemes tudni, hogy a klasszikus zöld típusa mellett sötétlila színben is kapható. A növény akár hetekig is jól tűri a szárazságot, így nem fog elszáradni akkor sem, ha egy időre megfeledkezünk a locsolásáról, hiszen vastag, bőrszerű leveliben képes eltárolni a vizet. A kezdő hobbikertészek számára ideális első növény.
A bromélia is olyan szobanövény, amelyre nem szükséges rengeteg figyelmet fordítani ahhoz, hogy sokáig a lakás dísze legyen. A hegyes levelekkel, és különleges, hegyes virággal rendelkező növényt sokan kedvelik, mivel könnyű a tartása: nem igényel sok vizet, és azt is jól tűri, ha félárnyékos helyre kerül. Rengeteg színváltozata létezik, ég felé törő, hegyes virága pedig kifejezetten mutatóssá teszi ezt a különleges virágot.
Nagy népszerűségnek örvend a begónia is, amelyet a kertészek szívesen ajánlanak kezdőknek is. A színes virágainak köszönhetően sokan szeretik ezzel díszíteni az ablakaikat vagy akár a balkont. A gondozását illetően a szakértők véleménye is megoszlik, egyesek szerint ugyanis egyáltalán nem könnyű életben tartani, mivel nem szabad túlöntözni, de a földjének folyamatosan nedvesnek kell lenni, ám aki már rendelkezik egy kis gyakorlattal, annak érdemes tennie egy próbát ezzel a színes növénnyel is.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)