Életveszélyes műanyag dobozban mikrózni az orvosok szerint

A mikróban melegített ételek esetében szó szerint életbevágóan fontos, hogy ne műanyag dobozt vagy poharat használjunk. A műanyagból felszabaduló vegyületek életveszélyesek, rákot okoznak egy amerikai orvos szerint. 

2024. február 27., 15:28

Szerző:

Gyakran olvasható az élelmiszerek tárolására gyártott, műanyag dobozok tetején a „Microwave-safe", vagyis mikrohullámú sütőbe tehető felirat. Ez alapján arra következtethetnénk, hogy biztonsággal melegíthetjük a dobozban is az ebédünket anélkül, hogy minőségében kárt szenvedne. Ez azonban nem igaz, a kiírás csupán azt jelenti, hogy a doboz hő hatására sem olvad el és megtartja formáját. A mikrohullámú sütő melegítéskor több anyagot kiold a műanyagból.A műanyagból felszabaduló anyagok beszennyezik az ételt: életveszélyes betegség, többek között rák kialakuláshoz vezetnek egy amerikai orvos szerint.

Életveszélyes élettani hatása van a műanyagból felszabaduló anyagoknak

Az amerikai orvos a TikTokra is felment, hogy megossza az üzenetét: a műanyagok a mikróba sem valók, ugyanis a mikrohullámok hatására a műanyag beszennyezheti az ételt (vagy italt), és így a műanyagban megmikrózott élelmiszerek károsak lehetnek az egészségre. 

A Harvardon végzett orvos, Dr. Saurabh Sethi arra figyelmeztet, hogy a mikrohullámok miatt veszélyes lehet plasztikdobozban vagy -pohárban melegíteni az ételt vagy az italt. A mikrohullámokról azt kell tudni, hogy az elektromosságot elektromágneses hullámokká alakítják át, és az élelmiszerben lévő molekulákat stimulálják – ez a stimulálás vezet a hőképződéshez, amitől felmelegszik az éltel.

@doctorsethimd Can microwaves cause cancer? 🤔 Harvard trained Doctor explains ✅ I love to cook and in this video, I will uncover the truth about microwaves and cancer! 🔬 Explore the science behind potential risks and separate fact from fiction. Stay informed with science-backed insights in this brief video. ✅ #food #cooking #cookingtiktok ♬ original sound - Dr Sethi Gastroenterologist

A mikrohullámok nem ionizáló sugárzást termelnek, hasonlóan a mobiltelefonhoz, ami azt jelenti, hogy nincs elég energiájuk ahhoz, hogy ionizálják az atomokat vagy molekulákat. Ez a fajta sugárzás tehát az nem elég erős ahhoz, hogy közvetlenül befolyásolja az atomok szerkezetét vagy károsítsa a DNS-t. Az emberre nézve tehát biztonságos a mikrohullám, bizonyos műanyagok viszont a hullámok által keltett hő hatására veszélyesen viselkedhetnek.

Két vegyület is található a műanyagban, amely okot ad az aggodalomra : a ftalátok, illetve a biszfenol A (közismertebb nevén BpA). Az előbbi vegyületcsoport a műanyagok rugalmasságát adják, a szervezetbe jutva azonban hormonális zavarokat okozhatnak, károsítják a férfiak spermáját és csökkentik a tesztoszteronszintet. A BpA-t pedig számos kutatás tette felelőssé rákos megbetegedésekért, de szerepet játszhat többek között cukorbetegség, asztma és szívbetegség kialakulásában, meddőségben és pajzsmirigy-zavarokban. Ezen aggodalmak miatt a babák cumisüvege és ivópohara 2012 óta BpA-mentes, az ételek tárolására használt dobozok azonban még tartalmazzák. Sőt! A BpA az egyik legnagyobb mennyiségben gyártott vegyület: 2012-ben mintegy 4,6 millió tonnát gyártottak belőle.

Az orvos tehát azt ajánlja, hogy mivel a BpA a mikrózás hatására belekerülhet az ételbe, a biztonság kedvéért jobb porcelántányéron vagy üvegedényben mikrózni, amit ilyen sütőben szeretnénk felmelegíteni.

Figyeljünk a kódokra!

Minél kevesebb jut ezekből az anyagokból a szervezetünkbe, annál jobb. A szakértők azt javasolják, hogy üveg-, vagy kerámiaedényben melegítsük az ételünket, a műanyag dobozokban pedig még csak ne is tároljunk élelmiszert, ha karcosnak, kopottnak látjuk, illetve ha az eredeti színe megváltozott. Hogyha mégis műanyagban szeretnénk betenni az ebédet a mikróba, tanácsos előtte megvizsgálni a doboz alján lévő újrahasznosítási kódot (angolul recycling code-ként olvasható, három nyíl formáz egy háromszöget, benne egy számmal).

Kerüljük az olyan edényeket, amelyek kódja 3-as, vagy 7-es.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)

2024. december 15., 09:19

A bejgli mára összeforrt a karácsonnyal, az ünnepi asztal elmaradhatatlan kellékévé vált. De a sütemény amilyen finom, az elkészítése annyi bosszúságot okozhat, főleg ha szétreped. A következőkben azonban megmutatjuk, hogyan kerülhető el a probléma!