Gyulladáscsökkentő diéta segít minimalizálni a demencia kockázatát

Egy új kutatás szerint a demencia ellen is véd egy különleges diéta.

2024. szeptember 11., 13:25

Szerző:

Egészséges táplálkozással, illetve egy gyulladáscsökkentő diéta betartásával a demencia kialakulásának esélye még akkor is csökkenthető, ha egyébként szív- vagy cukorbetegség áll fenn – számolt be róla a CNN egy friss tanulmányra hivatkozva.

A kutatási eredmények a napokban jelentek meg a JAMA Network Open című folyóiratban, a kutatás vezetője, Abigail Dove pedig kiemelte, hogy hatalmas előrelépést tettek a demencia kutatását illetően.

A tanulmány szerint szoros összefüggés állhat fenn a demencia és a táplálkozás között, és azon élelmiszerek, amelyek eleve gyulladáscsökkentő hatásúak, ilyen szempontból is jótékonyan hatnak a szervezetre.

A demencia megelőzéséért a gyulladáscsökkentő diétával sokat lehet tenni

A tanulmány szerint a gyulladáscsökkentő diéta, amely főleg teljes kiőrlésű gabonákból, gyümölcsökből és zöldségekből áll, 31%-kal csökkentette a demencia kockázatát.

Bár egyelőre a szakemberek előtt sem világosak az élelmiszerek agyra gyakorolt pontos biológiai hatásai, de úgy vélik, hogy a nyugati étrendben általánosnak számító cukrozott, feldolgozott élelmiszerek, valamint a vörös és feldolgozott húsokból származó telített zsírok - a környezetszennyezés, a dohányzás, a sugárzás és a műanyagszennyezés mellett - a szervezetben gyulladásos folyamatok kialakulásához, valamint a szabad gyökök megjelenéséhez vezethet.

Véleményük szerint kerülni kell a vörös húsokon kívül például az üdítőitalokat, a burgonyát és a fagylaltot is, ezek ugyanis nem képezik a gyulladáscsökkentő diéta részét.

Kutatásukban megfigyelték, hogy a 2-es típusú cukorbetegségben, stroke-on átesett, illetve szívbetegségben szenvedő pácienseknél, akikre sokkal inkább jellemző a gyulladáscsökkentő élelmiszerek fogyasztása, átlagosan két évvel később alakult ki demencia, mint azoknál, akik egészségtelen élelmiszereket fogyasztottak, és hasonló betegségekkel küzdöttek.

Bár az egyértelmű ok-okozati összefüggéseket még nem sikerült feltárni, de a szakemberek szerint a megfelelő táplálkozás az agy egészségére is jelentős hatást gyakorol.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)