A túlzott D-vitamin fogyasztás kellemetlen következményekkel járhat

A megfelelő D-vitamin fogyasztás fontos a szervezet számára, de érdemes mértékkel szedni, a túl sok ebből a vitaminból is megárthat. 

2024. július 15., 16:56

Szerző:

A D-vitamin szedése azért fontos, mert magától nem állítja elő a szervezet. Ha viszont napsugárzás éri a bőrt, akkor már igen, illetve jó néhány élelmiszerben is megtalálható, mint például a zsíros halakban, a májban vagy a tojásban. Így összességében az is könnyen előfordulhat, hogy nincs szükség étrend-kiegészítőre. Ha mégis szedi és összességében túl sokat visz be belőle, akkor viszont már számos negatívummal szembesülhet – írja a Glamour

Persze nem könnyű meghatározni, mennyi a még biztonságos mennyiség. Korábban az orvosok egy átlagos felnőtt esetén naponta 600 NE D-vitamin beszedését ajánlják, 70 éves kor felett pedig 800 NE-t. Azóta viszont a napi ajánlott mennyiséget felnőttek esetén 2000 nemzetközi egységben (NE), azaz 50 mikrogrammban határozták meg, ahogy mi is megírtuk. De ha nem biztos benne, hogy önnek szüksége van-e még külön étrend-kiegészítő szedésére, mindenképp ajánlott a háziorvosával, vagy dietetikussal egyeztetni. 

Ilyen tünetekkel járhat a túl sok D-vitamin

Az egyik legtipikusabb tünet túl sok D-vitamin szedése során a székrekedés. Rosszabb esetben viszont – még több D-vitamin esetén – megemelkedhet a kalciumszint (hiperkalcémia alakulhat ki), és számos kellemetlen tünetet tapasztalhat. Ilyen a hányinger, a hányás, a gyakori vizelés, a fejfájás, a gyengeség, az izomfájdalmak, a magas vérnyomás. Sőt, hosszú távon vesekő kialakulásához vezethet, súlyos esetben pedig a vesére, az emésztőrendszerre, a csontjaira, a szívére és az agyára nézve is veszélyt jelenthet.

 

A multivitamin napi szedése sem ajánlott

A multivitamin napi szintű szedése nemhogy nem segíti az élethossz növelését, de még növelheti is a korai halálozás kockázatát – derült ki egy 400 ezer ember bevonásával végzett kutatásból. Eszerint amerikai kutatók egészséges felnőtteken elemezték a multivitamin hatását két évtizeden keresztül. Az eredmény szerint a szakemberek nem támogatják a multivitamin napi szintű szedését.

Kutatásukban ugyanis arra jutottak, hogy az az étrend-kiegészítőkkel a baj, hogy fontos kiegészítők hiányozhatnak belőlük: míg például a béta-karotin természetes formájában csökkenti a rák kockázatát, addig a béta-karotin-kiegészítő növelheti azt. 

A szakemberek a 20 éves adatokat áttekintve azt látták, hogy 4 százalékkal magasabb volt a halálozási kockázat a napi multivitamint szedők körében a követésük kezdeti éveiben. Ez persze nemcsak azt jelentheti a tudósok szerint, hogy növeli a multivitamin a kockázatot – arra is mutathat, hogy az emberek akkor kezdenek el multivitamint szedni, amikor súlyos betegek lesznek.

(Képünk forrása: Pixabay)