Ő most a világ legidősebb embere

A világ legidősebb embere Brazíliában él, és 116 éves.

2025. január 8., 16:58

Szerző:

Pár nappal korábban derült ki, hogy a világ legidősebb emberének számító japán Itoka Tomiko elhunyt. Ő volt a rekorder az életkor tekintetében, így a halála után egy másik személy kapta meg a világ legidősebb emberének járó címet. Jelenleg egy brazil apáca birtokolja, aki 116 éves, írta meg az Infostart.

Egy brazil apáca jelenleg a világ legidősebb embere

A lap cikkéből kiderül, hogy a Kathpress katolikus hírügynökség szerint Canabarro Lucas 1908. június 8-án született a Brazíliában található Sao Francisco de Assis nevű településen. Tizenhét éves volt, amikor megkeresztelték, élt uruguayi fővárosban, Montevideóban, majd 1930-tól matematikát és portugál nyelvet oktatott a Rio de Janeiróhoz közeli Tijucában. 26 éves korában, 1934-ben fogadalmat tett a Teréziánus Nővérek Kongregációjánál. 1980 óta apácarend által biztosított otthonban él Porto Alegrében.

Inah Canabarro Lucast 2018-ban a 101. születésnapja alkalmából Ferenc pápa köszöntötte fel egy okirattal. Az információk szerint, ez az okirat azóta is az apácarend épületében van kiállítva. 2021-ben beoltották a koronavírus ellen, azonban ennek ellenére elkapta a fertőzést. 2022-ben betegedett meg, de felépült, ezzel ő lett a világ legidősebb ismert fertőzöttje.

A nő már a második apáca, aki megkapta a világ legidősebb emberének járó címet. A katolikus Szeretet Leányai Páli Szent Vincéről Nevezett Irgalmas Nővérek Társulatához tartozó francia André nővér, korábbi nevén Lucile Randon volt a világ legidősebb embere. Ő 2022. április 19. és 2023. január 17. között birtokolta a címet, 25 nap híján 119 éves volt.

Elhunyt a korábbi csúcstartó

Száztizenhat éves korában hunyt el a világ legidősebb emberének tartott japán Itoka Tomikó. A nő halálhíréről a japán közszolgálati televízió számolt be. Az információk szerint december 29-én hunyt el a nő a Hjógo prefektúra egyik idősotthonában.

Itoka 1908-ban született, majd 30 éves korában költözött a Hjógóban lévő Asijába. A város polgármestere azt mondta, hogy a nő mindenkinek nagyon sok bátorságot adott. Az információk szerint Japán lakossága gyorsan öregszik, mivel Tavaly szeptemberben a szigetországban rekordszámú, 95 százéves vagy annál idősebb ember élt.

 

 (Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)