Az ujjak mozgása így jelezheti a demenciát

A szakértők szerint az ujjak mozgása könnyedén árulkodhat a demenciáról.

2024. december 19., 16:08

Szerző:

Arra bíztatják a szakértők az embereket, hogy akár az otthonukban is végezzék el ezt a tesztet, amivel könnyebben megfigyelhető a demencia. A Mirror cikke szerint a mozdulat mindössze másodperceket vesz igénybe, felfedheti a demencia korai tüneteit még idő előtt.

Így árulkodhatnak a demenciáról az ujjak

A lap cikke szerint a teszt elvégzéséhez egyszerűen zárja össze két ujját egy adott mintában, vagy tegyen egy adott mozdulatot az ujjaival, majd kérje meg a kiválasztott személyt, hogy ismételje meg, amit az imént mutatott neki. A furcsának tűnő módszer valójában sok dolgot érint.

Felméri a memóriát, a kognitív élességet, a vizuális utasítások feldolgozását és a motoros koordinációt. Ezenkívül a Tennessee Egyetem Egészségtudományi Központjának 2018-as kutatása kimutatta, hogy egy hasonló ujjteszt segíthet a demencia típusainak megkülönböztetésében.

Az egyetem által végzett tesztnek az a lényege, hogy az adott személy kinyújtja karját, és mutatóujjával 15 másodpercig a vonalzó bizonyos pontjaira mutat. Ezután a személynek be kell csuknia a szemét, és további 15 másodpercig meg kell megkísérelnie az ujjait a korábban bemutatott ponton tartania. Abban az esetben, ha ez nem sikerült, és az ujjuk 5 centiméterre eltért a korábban kiválasztott ponttól, Parkinson-kórt diagnosztizáltak később. Ezzel szemben az Alzheimer-kórban szenvedők ujjai jellemzően csak enyhén mozdultak el lefelé.

Ezért fontos időben felismerni a demenciát

A betegség időben történő felismerése sokat javíthat a helyzeten. A családtagok, rokonok számára szintén fontos, hogy időben kapjanak diagnózist a beteg állapotáról. Ha időben megtörténik a felismerés, akkor még lehet tenni a rohamos állapotromlás ellen.

Ugyanakkor, mint minden betegség esetében, itt is nagyon fontos, hogy megpróbáljunk tenni ellene. Sok bizonyíték van arra, hogy az életmódbeli döntések befolyásolhatják a demencia kialakulásának kockázatát. A szellemi leépülés kockázata azoknál a legalacsonyabb, akik életük közepén (40-65 évesek) egészségesen élnek.

Ajánlott figyelni a rendszeres testmozgásra, az egészséges életmódra. Fontos, hogy kerüljük a dohányzást, mivel a cigaretta csak ront a helyzeten. Ahogyan az alkoholfogyasztás sem használ, mivel a túlzott alkohol növelheti a demencia kialakulásának a kockázatát.

 

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Freepik)