Megbüntette az Amazont az amerikai fogyasztóvédelem

Gyúlékony babaruha, hibás szénmonoxid-érzékelő, zárlatos hajszárítók. Volt baj.

2021. július 16., 09:30

Szerző:

Az amerikai fogyasztóvédelem indoklása szerint a cég olyan babaruhát árult, amely nem felelt meg a gyúlékonyságról szóló szövetségi előírásoknak, eladott 24 000 szénmonoxid érzékelőt, amelyek egyáltalán nem működtek, és maximális mértékű veszélyes gázt sem jeleztek, valamint értékesített 400 000 hajszárítót, amelyek nem voltak megfelelően szigetelve, így áramütést okoztak. Hiába nem maga a cég árulta a termékeket, hanem a Fulfillment nevű szolgáltatását igénybe vevő milliónyi eladó, mivel a raktározást és szállítást is a cég végezte a hatóság őket tette felelőssé.

Miután a szervezet értesítette az Amazont a talált hibákról, a seattle-i bázisú cég megszüntette néhány hibás termék forgalmazását, de korántsem az összesét. A vevők egy részét értesítették a hibákról és egy részük számára vissza is térítették a termékek árát, de a hatóság szerint messze nem tettek meg mindent. „Az Amazon nem akarta, hogy visszahívásnak nevezzük a folyamatot, és nem akarták a jogi felelősségüket sem elismerni” – mondta a fogyasztóvédelmi hatóság szóvivője, Joe Martyak.  

A vállalatot korábban többen is beperelték a piactéren értékesített, nem ellenőrzött beszállítóktól származó rossz minőségű termékek miatt. Az Amazon azzal védekezik, hogy nem felelős a harmadik fél által eladott termékekért, ő mindössze a összeköti a vevőt az eladóval, egy perben a cég ügyvédjei a vállalatot egy árverés kikiáltójához hasonlították, és visszautasították, hogy kiskereskedőnek nevezzék az Amazont. 

„A vevők biztonsága kiemelt fontosságú, és amint egy ilyen súlyos problémáról értesülünk, azonnal intézkedünk” – tette hozzá az Amazon szóvivője Mary Kate McCarthy, a fogyasztóvédelmi bírsággal kapcsolatban kiadott hivatalos nyilatkozatban. „ Az Amazon azonnal levette a kínálatból a kifogásolt termékeket, és tájékoztatta a vásárlókat arról hogy ne használják őket. Nem értjük a büntetést, és azt sem miért kellett kétszer ugyanabban az ügyben intézkednünk”  – tette hozzá a szóvivő. 

Az amerikai Fogyasztóvédelmi Hivatal (CPSC) legtöbbször a közvélemény reflektorfényétől távol működik. A legtöbb hibás, vagy veszélyes termék esetében a vétkes legtöbbször az önkéntes visszahívás mellett dönt, ilyenkor a gyártó vagy a forgalmazó a szervezet felszólítására elismeri a hibát és saját maga intézkedik kijavításáról és a kárpótlásról. Egy évben körülbelül 300 alkalommal kerül sor ilyen döntésre.

A büntetések és a nyilvánosságra hozott esetek száma jelentősen alacsonyabb. A CPSC szóvivője szerint alig maroknyi ilyen esetre került sor az elmúlt évtizedben, a legutolsóra egyébként pont a múlt héten, amikor a hatóság nyilvánosan felszólította a Thyssenkrupp Access felvonógyártót lakossági célokra gyártott liftjeinek hibái miatt. A cég vitatta, hogy hibás felvonókat hozott volna forgalomba, és bíróság elé vitte az ügyet. 

(Kiemelt kép: Az Amazon logója a cég épülete előtt Dublinban, 2021. július 8-án. Fotó: Artur Widak / NurPhoto/AFP)