Egész iparágakra hatással lehet a világ leggazdagabb párjának válása
Drága mulatság Bill és Melinda Gates válása: 146 milliárd dollár a tét. Egyelőre az a terv, hogy az alapítványt közösen vezetik tovább, de egy ügyvéd szerint előbb-utóbb azt is ketté fogják osztani.
Évtizedekig a világ legvagyonosabb házaspárjának számítottak, ezért bonyolult válás elé néz Bill és Melinda Gates. A házaspár hétfőn jelentette be, hogy 27 év után szétválnak útjaik, ez a bejelentés pedig akár a teljes technológiai iparra is befolyással lehet. A Gates-házaspár a technológia mellett több üzletágban is érdekelt volt, többek között az ingatlanügyeiket, a globális egészségügyi törekvéseiket, klímaváltozás-ellenes kezdeményezéseiket, és a nők egyenjogúságáért folytatott küzdelmüket is új alapokra kell helyezniük a válás után.
Egyelőre egyikük sem tett utalásokat arra, hogyan fognak osztozni a vagyonon, de azt hangsúlyozták, hogy a jótékonykodást továbbra is közösen folytatják. A Bloomberg Milliárdos Indexe 146 milliárd dollárra becsüli a pár vagyonát.
Három gyereket neveltünk fel, és felépítettünk egy alapítványt, ami lehetővé teszi a világ bármely pontján élőknek, hogy egészséges, produktív életet éljenek
– írta Bill Gates a Twitterén.
A pár válási szerződést is kötött, ennek részleteit azonban nem közölték. A 65 éves Bill Gates jelenleg a világ negyedik leggazdagabb embere. Melinda Gatesszel közös alapítványukon keresztül már több mint 50 milliárd dollárt adományoztak jótékonysági célokra. A válás után is közösen vezetik majd az alapítványt.
Az elmúlt években nem ez az első válás a leggazdagabbak között: 2019-ben Jeff Bezos és MacKenzie Scott jelentették be válásukat. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy megoszlott a pár részesedése az Amazonban, ami MacKenzie Scottot egyik pillanatról a másikra a világ leggazdagabbjai közé repítette. A rákövetkező hónapokban Scott lett a világ egyik legbefolyásosabb filantrópja: több milliárd dollárt adományozott jótékonysági célokra. Bezosék vagyona azonban egyszerűen elosztható volt, hiszen nagy része az Amazonban összpontosult. Bill és Melinda Gates számára ez nagyobb kihívás lesz, tekintve, hogy a Microsoft értéke Bill Gates vagyonának kevesebb, mint egyötödét teszi ki. A vagyon nagy része már a közös alapítványban van, legnagyobb cége pedig a Cascade Investment nevű holdingcég, amely ingatlanügyekben, az energiaszektorban és a vendéglátóiparban is érdekelt.
A nagy kérdés, hogy milyen mértékben tervezik a továbbiakban a közös munkát az alapítványban
– mondta Monica Mazzei válóperes ügyvéd a Bloombergnek. Mazzei azt tapasztalta, hogy még a legbékésebb válások esetén is azt akarták a felek hasonló esetben, hogy a közös alapítványt kettéválasszák, és családi vállalkozások esetében is ez a bevett szokás.
Janet George, egy washingtoni családjogi ügyvéd szerint az is előfordulhat, hogy a vagyonmegosztás privát szerződéseken alapul majd, a nagyközönség pedig semmit nem fog megtudni az arányokról.
(Kiemelt kép: Photo by Ludovic MARIN / AFP)